Közelről tarkón lőtték a szerb focifőtitkárt

Ha valakit agyonlőnek, az ember utána várja az információkat: ki tette, és miért? Főként ha az áldozat közéleti személyiség, mint például Branko Bulatovics, a jugoszláv labdarúgást irányító egykori szövetség szerb-montenegrói utódszervezetének főtitkára, aki hazájában majdnem másfél évtizedig töltötte be fontos posztját, de kontinentális viszonylatban is tapasztalt szakembernek számított.

Aztán egyszer csak, 2004. március 26-án könyörtelen módon meggyilkolták. A szövetségnek otthont adó belgrádi irodaház előcsarnokában, délelőtt fél tizenegykor, baráti körben gyanútlanul beszélgetett, amikor egy mögötte elsétáló alak elővette a revolverét, és közvetlen közelről tarkón lőtte. Bulatovics összerogyott, míg kővé meredt társalgópartnerei között a támadó kirohant az utcára, és eltűnt a tömegben.

A főtitkárt szinte azonnal megműtötték, majd eleinte kómában feküdt és lélegeztetőgéppel tartották életben. Eközben a rendőrségnek a szemtanúk pontos leírást adtak: eszerint a gyilkos egy negyvenes éveiben járó, magas, kalapos férfi volt, aki a lövések után a fegyverét a táskájába helyezte, s úgy menekült el a helyszínről.

„Ma lelőtték a szerb-montenegrói labdarúgást – fakadt ki Ilja Petkovics, a megtört szövetségi kapitány, aki az épületbe igyekezvén először sietett az áldozat segítségére. – Ettől kezdve szinte minden, a futballban tevékenykedő személy céltábla lehet. Nem találok megfelelő szavakat, hiszen ami ma történt, annak semmi köze sincs a sporthoz. Remélem, Bulatovics túléli a merényletet."

Dragan Sztojkovics, a szövetség Párizsban tartózkodó elnöke a hír hallatán azonnal hazautazott, és vezetésével a testület úgy döntött, hogy az összes élvonalbeli és másodosztályú mérkőzést, amelyet a hét végén játszottak volna, elhalasztják.

Nikola Jockovics, a szerb tagszövetség főtitkára elmondta: semmi jel sem utalt a borzalomra, hiszen nem érkeztek fenyegető telefonhívások és levelek sem, éppen elképzelésük sem volt arról, hogy kinek és milyen indítékból állt érdekében a támadás. Nemsokára aztán kiderült: Bulatovics belehalt a sérülésébe.

Az 1951. december 11-én született vezető montenegrói képviselőnek számított a szövetségen belül, és a legendás Miljan Miljanics leghűségesebb munkatársaként 1991-től töltötte be magas hivatalát.

Sportpályafutása elején a Buducsnoszt Podgorica játékosa volt, majd a jogi egyetem elvégzése után 1981-től a klub főtitkára lett. Ezt követően csatlakozott a Jugoszláv Labdarúgó-szövetséghez mint jogtanácsos, aztán 1991-től megbízott, míg 1993-tól állandósított főtitkárrá lépett elő. 2001 szeptemberében választották meg újabb négy évre, továbbá az UEFA átigazolási bizottságában is dolgozott.

Miután eltemették, néhány héttel rá az esetet már süket, minden szempontból síri, halálos csend ölelte körül. Hallgatott a szerb hírügynökség, a balkáni sajtó pedig feltűnően kerülte a történteket és a találgatásokat. Érdekes és elgondolkodtató mindez, mert nem szoktak valakit csak úgy véletlenül, ok nélkül tarkón lőni. Itt valamilyen nyomós oknak kellett közrejátszania.

Amikor NS-beli kollégánk annak idején elkezdett ezen tűnődni, sok minden átfutott a fején. Például az, hogy a Bulatovics név – amely mellesleg nem ritka odaát – már önmagában rossz előjel. Dejan Bulatovicsot, az 1997-es nagy belgrádi tüntetés egyik szervezőjét letartóztatása után agyba-főbe verték, majd 25 napos elzárással büntették.

A 2000-es szerb-montenegrói változások következtében Momir Bulatovics korábbi montenegrói tartományi elnöknek, 1998-tól összjugoszláv kormányfőnek le kellett mondania – de ő legalább él. Pavle Bulatovics viszont nem: a szerb honvédelmi minisztert azon év februárjában kedvenc étterme nyitott ablakán keresztül lőtték le, valószínűleg külföldi megbízásból. Déli szomszédainknál láthatóan olcsóbban mérték az emberéletet, amit Zoran Djindjics miniszterelnök 2003-as lelövése is jelzett.

De vajon mi idézte elő a neves futballvezér vesztét? Jól tudjuk, hogy a labdarúgás távolról sem csupán sport és játék – egyfelől a politikától sem mindig és mindenhol mentes, a pénztől, a gazdasági érdekektől pedig egyáltalán nem az. A foci vonzó üzlet lehet – nagy összegeket mozgat meg, s ahol így tesz, ott gyakran a korrupció sem idegen.

Az 53 évesen erőszakos halállal távozó Branko Bulatovics meggyilkolásáról másnap a Daily Balkan jellemzően azt írta, „a maffiastílusú kivégzés profi munka volt, tipikusan bérgyilkosra vall". Egy volt neves rendőrtiszt, Marko Nicsovics szakértőként azt nyilatkozta, hogy meggyőződése szerint a főtitkárnak azért kellett meghalnia, mert képtelen volt eleget tenni a korábban tett ígéretének. De hogy kiknek tett vagy tehetett ígéreteket, arról már nem szólt...

Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kérdés nyitjához, vissza kell ugranunk az időben egy évtizedet. A kilencvenes évek kezdetén, emlékezhetünk, a háborúskodás miatt az ENSZ szankciókat alkalmazott Jugoszláviával szemben. Szabályos banki és egyéb pénzügyi tranzakciókról szó sem lehetett, pláne kétes üzletekben.

Nos, Bulatovics urat ebben az időben egyszer letartóztatták a barcelonai repülőtéren, és a táskájában jelentős összeget találtak dollárban, amelyet a jugoszláv válogatott fellépése után állítólag készpénzben kasszírozott be.

Később szabadon engedték, ám az ügy utána sem merült feledésbe, s egyáltalán nem okozott feltűnést a neve elhallgatását kérő szerb szövetségi alkalmazott, aki határozottan állította, amiről a fentebb idézett rendőr szakértő nem óhajtott szólni:

„A futballmaffia tartja kézben a játékospiacot, a nemzetközi mérkőzések lekötését, a hazai bajnokságot, és ebben a rendszerben a régi motoros főtitkárnak nyilván nem mindennapos szerep jutott."

Van, ahol a futballt tisztán gólokra játsszák. Máshol sajnos tippmixre, ügyeskedésre is. És olyan is van, ahol életre-halálra megy a „játék"...