Ripityára rúgott arsenalos, könnyező tettes

Ryan Shawcross Angliában született, ám Walesben nőtt fel. Nem, a családja nem költözött sehova, csupán az történt, hogy a (fizikai értelemben amúgy nem létező) határ közelében laktak a szülei, és édesanyja Buckley helyett a „túloldali", nagyobb lélekszámú Chester kórházában adott neki életet.

Utóbbi került tehát a papírjaiba, viszont az előbbiben járt iskolába, és ebben az időben a régió jelentős utánpótlásklubjában (Flintshire Boys) kergette a labdát – ott, ahol egykor Ian Rush, Gary Speed, vagy éppen az aranylabdás Michael Owen is. Néhány társával 15 évesen elment a Wrexhamhez próbajátékra, de nem tartottak rá igényt – nem úgy, mint három héttel később a Manchester Unitednél.

A MU akadémiáján pallérozódott tehát, és a reserve csapat tagjaként több korosztályos trófeának is örülhetett. 2006 októberében, szinte pontosan 19 esztendősen pedig bemutatkozhatott Sir Alex Ferguson felnőttgárdájában – persze nem rögtön az élvonalban, hanem egy harmadik körös crewe-i Ligakupa-meccsen, csereként.

A Premier League-ben azonban nem láthattuk, mert 2007 elején a Royal Antwerpnek adták kölcsön – a belgáknál rendszeresen játszott és segített az együttesnek bejutni a playoffba –, majd a nyáron a Championshipben vitézkedő Stoke Citynek. Ott igen jól kezdett, rögtön az első két tétmérkőzésén két gólt ért el hátvéd létére, és a továbbiakban is meggyőző volt, így a helyi vezetők a téli szünetben, 2008 elején végleg megszerezték a Unitedtól.

Csapatával az idény végén feljutott az első osztályba, és ott is remekül ment neki a debütáló szezonjában, ezért több rivális érdeklődését felkeltette, ám a Stoke sem akkor, sem azóta nem volt hajlandó megválni tőle.

Ma is ott rúgja a labdát az időközben 24 és fél éves fiatalember, aki egészen ifjan walesi U15-ös válogatott volt, de semmilyen adminisztratív akadály nem gátolta az angol behívóját sem, így négy évvel ezelőtt bemutatkozott a háromoroszlánosok U21-es alakulatában, és PL-teljesítményét látva akadt, aki nagyok közti folytatást is jósolt neki.

A nála kicsit több mint három esztendővel fiatalabb Aaron Ramsey vele szemben sosem lett „hűtlen" a hazájához, igaz, ő nem Anglia határán született, hanem olyan környéken, ahol a kétnyelvűség is gyakori: Shakespeare nyelve mellett az egykori walesi bárdokén is jól beszél (ami nem is olyan meglepő, ha valaki az Ysgol Gyfun Cwm Rhymni nevű iskolába járt, és ezt képes volt még kimondani is...).

Caerphillyben felnőve a rögbi szintén megtalálta, ám közben bekerült az ország(rész) legnevesebb egyletének utánpótlásrendszerébe, és a gömbölyű labdás sportág végül erősebb csábítónak bizonyult. 2007 tavaszán, 16 évesen és 124 naposan mutatkozott be a Cardiff felnőttjeinek Championship-találkozóján, és ezzel nem akárkinek a házi korrekordját döntötte meg: a Liverpoollal egykor BEK-győztes, a Real Madridnál pedig edzőként bajnoki címet nyerő John Toshackét.

Már azon a nyáron elvitték volna sztárklubok, de ekkor még nem mehetett, a következő évadban pedig már számos alkalommal pályára lépett a másodosztályú bajnokságban – azonos időszakban azzal, amikor Shawcross is stabil tagjává vált a Stoke-nak ugyanabban a ligában. A végén pedig pályára léphetett az FA-kupa (Portsmouth ellen elbukott) döntőjében, és ezzel minden idők második legifjabb játékosa lett e vonatkozásban a 2004-ben bevetett millwalli Curtis Weston után.

Most már tényleg erőteljessé fokozódott a nagyok érdeklődése, és bár Ramsey – elsősorban Ryan Giggs hatására – kiskorától MU-drukker volt, a manchesteriek s az Everton elől az Arsenalnak sikerült elhappolnia, ötmillió fontért. Ebben szerepet játszott Arsene Wenger meggyőző ereje, illetve a középpályás azon a tanácsadói is, akik úgy látták, játékstílusa jobban illeszkedik majd az „ágyúsokéhoz".

Ugyanakkor jutott tehát fel az élvonalba, mint Shawcross, csak éppen ő nem együttese, hanem klubváltás révén (egyébként sem találkozhattak volna az MU-nál: másfél évvel elkerülik egymást, ha szintén odaigazol). Ekkor még persze nem sokszor léphetett pályára, de már az ősszel meglőtte az első találatát – a Fenerbahcénak a BL csoportkörében. Ezzel ő lett a Bajnokok Ligája történetének ötödik legfiatalabb gólszerzője.

A 2009–2010-es idényben azonban, miután hosszú távú szerződést írtak vele alá, már sokkal több lehetőséget kapott, gyakorlatilag bejátszotta magát az Arsenalba, és francia mestere ekkoriban a következő dicséretre ragadtatta magát: „Ramsey egy támadó szellemű Roy Keane. Rendkívül sokoldalú futballista, fantasztikus adottságokkal ahhoz, hogy nagy területet játsszon be".

A tél végén eljött aztán a PL 28. fordulója, amikor a dobogó harmadik helyén nyomuló észak-londoni csapat, a középpálya közepén a walesivel és Cesc Fabregasszal, a középmezőnyben található Stoke-hoz látogatott – oda, ahol 1982 óta nem tudott győzni. A City, amely 2010-ben még veretlen volt, hamar vezetést is szerzett, később azonban 3–1-re alulmaradt.

A 66. percben, 1–1-es állásnál viszont olyasmi történt, amitől a közelben állók szinte sokkos állapotba kerültek. Shawcross nagyon rossz ütemben igyekezett szerelni Ramseyt, a hazaiak hátvédje keményen, s mint kiderült, szabálytalanul – de nem szándékosan – összecsapott ellenfelével, a belépője nyomán pedig két helyen is eltört a lába a vendégek tehetségének, aki természetellenesen visszacsukló jobbjával, őrült kínok között maradt a földön.

Akik a közelben álltak és szemtanúi voltak a történteknek, illetve a következményeknek, fejüket fogva, döbbenten próbálták feldolgozni a látványt. A kiállított védő is odament a sérülthöz, hogy aztán a piros lap nyomán könnyezve, láthatóan súlyos lelkiismeret-furdalással küszködve hagyja el a pályát. Ramseyt azonnal kórházba szállították, ahol a kettős lábtörés harmadnapján, 2010. március 1-jén egy igazi szakértő mondott véleményt.

„Az Arsenal vezetőinek déja vu érzéseik lehetnek – nyilatkozta dr. Khalid Baloch professzor, aki annak idején közreműködött Eduardo hasonló operációjánál is Birminghamben, amikor az „ágyúsok" brazil származású horvát csatára járt hasonlóan Martin Taylor miatt. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a műtét során nem jelentkezett komplikáció. Eduardo egy év alatt épült fel a súlyos síp- és szárkapocscsonttörése után, és az akkor szerzett tapasztalatok lerövidíthetik Ramsey gyógyulási idejét."

A bajt okozó Shawcross érthetően a történtek hatása alatt állt. A meccsről az édesanyja vitte haza, menedzsere, Tony Pulis pedig úgy jellemezte, hogy „sírt, mint egy nagy gyermek, mert ő még gyerek, minden rosszindulattól mentesen". Az egyik csapattag ehhez azt tette hozzá: „Ryan eltökélt játékos, de soha nem menne bele direkt olyan helyzetbe, amivel árthat valakinek".

Mindezt annak tudatában mondták, hogy a keménykötésű futballista már nem először jelentett veszélyt a riválisokra. Még 2007 októberében történt, hogy olyan erővel csapott össze Francis Jeffersszel, amitől a Sheffield Wednesday labdarúgója három hónapra kidőlt. Bár az utóbbi egyik klubtársa szerint „karrierfenyegető" volt a megmozdulás, a stoke-it nem büntették, sőt őt szavazták meg a hónap legjobbjának, hamarosan pedig, mint emlékezhetünk, végleg szerződtette a City.

Egy esztendővel később, egy szinttel feljebb, az arsenalosok már megtanulhatták volna, hogy jobb vele vigyázni: Emmanuel Adebayor akadt vele össze, aminek a togói háromhetes sérülése lett az utóélete. A következő idényben megint találkoztak, és egy FA-kupa-meccsen az akkor már a Manchester Cityt erősítő afrikai belenyúlt Shawcross arcába – őt leküldték, az áldozat pedig megszerezte a kiscsapat második gólját, és 3–1-gyel tovább is jutottak...

A Ramsey-eset kapcsán viszont maga alatt lévő hátvédet Fabio Capello akkori szövetségi kapitány „nevelő célzattal" – mondván, ne állandóan a súlyos sérülésen és a saját felelősségén morfondírozzon –, behívta az Egyiptom ellen 3-án pályára lépő angol válogatott keretébe. Az olasz szakember már korábban is ki akarta próbálni a játékost, de természetesen az sem volt elhanyagolandó szempont, hogy éppen sérüléssel bajlódott Rio Ferdinand, Ledley King és Jonathan Woodgate is.

Az 1966-ban vb-győztes elődök mezére emlékeztető vadonatúj piros szerelésben fellépő angol csapat végül 3–1-re megverte az arab látogatókat, amiből Shawcross kimaradt – és azóta sem volt felnőttválogatott (a walesiben való játékot pedig, hiába lenne jogosult rá, kizárta). Pályája azonban nem ívelt le: pár hónappal később együttesében ő lett a csapatkapitány!

Ebbéli minőségében aztán tavaly, miután 5–0-ra lesöpörték a Boltont az elődöntőben, a Manchester Cityvel vívhatták a finálét az FA-kupában, azaz neki adatott meg legelőször a dicsőség a Stoke históriájában, hogy kivezethesse a gárdát a Wembley gyepére a patinás sorozat csúcsmeccsén. És noha kikaptak, ez a klub második legnagyobb eredménye az 1972-es Ligakupa-diadal után!

Valószínűleg azonban többeket izgat(ott), hogy miként alakult az általa lerúgott Aaron Ramsey sorsa. Összességében jól, mivel a két esztendővel ezelőtti drasztikus meccsbaleset hála Istennek senki számára nem járt végzetes következményekkel – ez ugyanis egy ilyen pozitív történet.

Eduardónál tényleg gyorsabban épült fel, már novemberben játszhatott a tartalékcsapatban. Utána viszont Wenger elküldte kölcsönbe, hogy erősödjön: előbb a Nottinghamhez, majd haza, Cardiffba. Utóbbi szerette volna tartósabban is megtartani néhány fellépésnél, ám az Arsenal ezt már nem engedte, és tavaly ilyenkor, egy esztendővel a brutális sérülését követően visszarendelte.

Nemsokára visszatért a csapatba is, és május 1-jén megszülető idénybeli első gólja nem is jöhetett volna jobbkor: a Manchester Unitednak lőtte, s ő lett a mérkőzés embere. A mostani szezonban pedig, Fabregas távozásával, fontos feladatot kapott az Arsenal középpályáján mint játékszervező. Sokat szerepel, méghozzá erős klubban, így a jövője ígéretes – és még mindig nagyon fiatal, mindössze 21 múlt.

Apropó, életkor. 2008 novemberében, nem egészen 18 esztendősen debütált hazája válogatottjában, amivel megdöntötte Chris Gunter rekordját, és azóta már 20 bevetésnél tart, öt találattal. Továbbá őt is nagy, sőt Shawcross stoke-i elismeréséhez képest még nagyobb megtiszteltetés érte, amikor egy esztendeje ő lett Wales nemzeti csapatának kapitánya – Mike England 1964-es csúcsát megjavítva, szintén minden idők legifjabbjaként (ráadásul pont Anglia ellen húzhatta fel először a karszalagot).

Aki kinevezte őt a tisztségre, Gary Speed tavaly tragikus módon elhunyt, és pont tegnap játszották a volt szövetségi kapitány emlékmeccsét. A Costa Rica ellen 1–0-ra elvesztett hazai találkozón Ramsey nem lépett pályára, de csak sérülés miatt. Hosszabb távon – bár egy kis országot (tartományt) képviselve nehéz út áll előtte, valószínűleg kevés sikerélménnyel – reális esélye van arra, hogy egyszer majd egy lapon emlegessék őt Giggsszel, Rush-sal és más egykori csillagokkal a legnagyobb walesi futballhősök között.