„Tökéletesen amatőr a magyar labdarúgás"

Az NB I felsőházának 2004. március 27-i Balaton FC–Matáv Sopron találkozója felvezetéseként az NS hosszas beszélgetést folytatott a második helyen álló – de az ősszel még éllovasként forduló! – siófokiak majdnem 34 esztendős védőjével, akinek remekül ment a várakozáson felül teljesítő együttesben.

Ennek nyomán aztán sok drukker mellett az újságíró is eljátszott a gondolattal, hogy a nemrég kinevezett szövetségi kapitány esetleg meghívhatná a Kutya becenevű játékost az újraformálódó nemzeti csapatba, mivel „Lothar Matthäusnál aligha számít a kor, ha 36 évesen is tagja, sőt erőssége lehetett a német válogatottnak, azaz ő nem hezitál sokat egy idősebb, ám kirobbanó formában játszó labdarúgó behívásán″. Kollégánk még hozzátette azt is:

„Mi a titka Kuttor Attilának? Mert valami ott belül nagyon hajtja őt, úgy küzd, és olyan lendülettel veti magát a harcba, mint egy ifjú, bizonyításra vágyó titán. Félreértés ne essék: nem lett belőle Európa-klasszis, képességeit pontosan ismeri minden szurkoló, ám vitathatatlan, hogy egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtva jelenleg talán ő a legjobb formában szereplő magyar játékos. Vezetésével Siófokon igazán csuda dolgok történnek.″

– Ahogy hallani, a múlt héten remek erőnléti edzésük volt: havat lapátoltak.
– Lapátoltunk volna, ha van lapátunk – mondta nevetve Kuttor Attila. – De nem volt, kerestük égre-földre, már-már azon voltunk, becsöngetünk a siófoki pálya szomszédságában lakó emberekhez, hogy adjanak kölcsön mindenféle szerszámot, mígnem úgy döntöttünk, kézzel állunk neki a gyepszőnyeg takarításának. Képzelje el, sorba álltunk, aztán a hórukk vezényszóra elkezdtük görgetni a hótakarót, épp úgy, mint valami padlószőnyeget. Ott volt az egész csapat, de dolgozott becsülettel a klub marketingmenedzsere, sőt a buszsofőr is. Tudja, mi olyanok vagyunk itt, mint egy nagy család.

– Szép, amit mond, de aligha ilyesmire vágyik bármelyik futballista.
– Téved. Minden futballista arra vágyik, hogy ilyen közegbe kerüljön, mint én. Játszottam sok helyen, Magyarországon irigyelt klubokban, de soha, sehol nem éreztem azt, amit itt. Most már bevallhatom, amikor eljöttem Debrecenből, és a családdal hazaköltöztem Székesfehérvárra, úgy voltam vele, eljövök Siófokra, focizok, ameddig lehet, amíg van itt csapat, aztán kész, vége, abbahagyom. Ehelyett most minden forduló előtt nézegetem a tabellát, osztok, szorzok, esélyt latolgatok. Szeretek itt lenni, mert itt mindenki odafigyel a másikra, és ez nemcsak a pályán igaz, hanem a titkárnőtől kezdve a pályagondnok kutyájáig. Tudom, hogy üres, elcsépelt szavak ezek, ám most Siófokon valóban egymásért is játszunk. Azt hiszem, meg is van az eredménye.

– Azt hittem, hogy majd nosztalgiával emlegeti az MTK-val elért bajnoki címét, és arról beszél, milyen jó lenne újra nagycsapatban szerepelni.
– Nagycsapatban? Magyarországon nincsenek nagycsapatok! Itt csupa-csupa amatőr együttes szerepel a bajnokságban. Profi futballról beszélnek, amikor legalább tizenöt éve már szó sincs ilyesmiről. Az előbb szóba hozta az MTK-t: kérdem én, normális az, ha egy ilyen nagy múltú klubnak egy, azaz egy edzőpályája van, és azt sem lehet mindig használni? Katasztrofálisak a feltételek, a pénzek a komoly futballtársadalmakhoz képest nevetségesek, és akkor még nem beszéltem a teljesítményről, a nézők szórakoztatásáról. Ezért mondom én, hogy tökéletesen amatőr a magyar labdarúgás, csak ezt nem akarják észrevenni.

– Nem én hoztam szóba a pénzt...

– Beszélhetünk róla, de legyen elég annyi érvként, hogy egy magyar labdarúgó hatvanháromszor kevesebb pénzt keres, mint bármelyik nyugati kollégája. Ezt nem én találtam ki, hanem éppen a Nemzeti Sportban jelent meg hivatalos adatként. Május elsejétől belépünk az Európai Unióba, örülnék, ha megemelnék a pénzemet. Tudja, nem szeretek futball címszó alatt pénzről beszélni, de az a véleményem, válogatott, vagy élvonalbeli labdarúgónak lenni igenis rang, az ilyen játékosok igazi példaképek lehetnének a gyerekek számára, csábító keresettel és életvitellel. Azt persze magam is elismerem, hogy meg kell dolgozni a kiemelkedő juttatásért és az irigyelt státusért. Csak hát nálunk szó sincs ilyesmiről.

– Épp a Siófok példája mutatja meg legjobban, hogy kevés pénzből is lehet nagyot alkotni. Ezzel ön, az együttes meghatározó futballistája, aki hétről hétre ott él abban a viharvert stadionban, s ha kell, kézzel kaparja a havat, máskor a sárban csúszik, aligha vitatkozhat.
– Nem győzöm megint hangsúlyozni, hogy a mi sikereink kulcsa az összetartás. Nem keresünk sok pénzt, ám amit kapunk, azt megbecsüljük. Egyetlen siófoki játékos sem érzi nyűgnek a tréningeket, vagy éppen az edzések utáni túlórát. Lehet, hogy a félelem is belejátszik a nagy-nagy összetartásba – a bizonytalanság, hogy mi lesz velünk, s a csapattal. De egyelőre élünk és létezünk, sőt ott vagyunk a dobogón. Csertői Aurélnak, az edzőnek is óriási része van abban, hogy most is rólunk szól még a bajnokság. Félre ne értse, nem fényezem én Aurélt, nincs rá szüksége, tíz éve vagyunk barátok, de azt bizony magam sem hittem volna, hogy ennyi minden van a fejében. Csak ülök néha az öltözőben, és hallgatom, milyen taktikát és trükköket talál ki, hogy mennyire érzi és látja, mit kell tenni a pályán. Mert ahhoz nem kell különösebben nagy ész, hogy valaki elmondja, a négy négy kettes variációban a széleken támadjunk, nyissunk folyosót a felzárkózó jobb és bal futóknak, avagy a két ék sokat változtassa a helyét, és a többi... Ma már nehéz újat kitalálni, de állítom, Aurél még minket, játékosokat is meglep olykor.

– Mindenesetre a Balaton FC védekezését a tökéletességig fejlesztette.
– Ez most kritika? Mert ha igen, akkor kötelességem megvédeni a csapatomat. Jó, rendben, azt mondják ránk, bekkelünk megállás nélkül, és ha kell, a stadion mögötti kukoricásba rugdossuk a labdát. Kérdem én: mit tett a belga FC Bruges Debrecenben? Avagy mit tett az Arsenal most legutóbb a Chelsea otthonában? Védekezett, körömszakadtáig védekezett. Olykor nem szégyen ez, a mi taktikánk a biztonságos védekezésre és a kontrákra épül. Nem hiszem, hogy mentegetőznöm, illetve mentegetőznünk kellene emiatt. (A Balaton FC az aznapi 0–0-t is beleszámolva 20 bajnokin mindössze 10 gólt kapott, azaz átlagban csak minden második mérkőzésen, és akkor is csupán egyet, amivel messze kiemelkedett a mezőnyből – a szerk.)

– Meddig akar még futballozni?
– Ameddig bírom. És még mielőtt megkérdezné, igenis szeretnék újra válogatott lenni. Tudom, hogy szóba akarta hozni, hiszen fontos ez, hát még nekem milyen fontos. Tisztelem Lothar Matthäust a pályafutása miatt, és nagyon boldog lennék, ha ott ülhetnék a válogatott öltözőjében, amikor taktikáról beszél. Várom a meghívót, nagyon is várom.

– És hová várja a bajnokságban az együttesét?
– Ha arra gondolok, hogy a kissé korszerűtlennek tűnő stadionban fogadnánk UEFA-kupa-meccsen a Liverpoolt, hát... No, nehogy azt higgye, megbolondultam. Először is ezen a pályán ősztől nemhogy a Liverpoolt, de talán már a Debrecent sem fogadhatjuk, mert nem lesz rá engedélyünk. Másodszor pedig, legyen csak Siófoknak a következő szezonban is első osztályú gárdája. Kár, hogy felemelték a bajnokság létszámát, szerintem elveszi a varázsát és az izgalmát ez a tizenhatos mezőny. Most mondja meg: újabb négy amatőr csapat...

Az interjú alanya egyébként a cikk megjelenésének napján stílszerűen a mérkőzés legjobbja lett a Sopron elleni 0–0 során a Nemzeti Sport értékelése szerint... A Balaton FC az alapszakasz befejezéséig még meg tudta tartani a második helyét, ám végül negyedikként zárta az idényt, így nemhogy a Liverpool nem látogatott el hozzá, de a nemzetközi szereplés is elmaradt.

Kuttor Attila viszont azon a tavaszon, április 25-én ismét bekerült a válogatottba, s bár többé már nem, a legjobbkor, az utolsó lehetőséget kihasználva, a 19. szereplése alkalmával megszerezte az első gólját is a Japán ellen 3–2-re megnyert zalaegerszegi meccsen!

Az NB I-ben pedig 2009 tavaszán lehagyta egykori klubtársát, Illés Bélát az örökranglistán, és ugyan másfél évvel később Végh Zoltán (aki 570-nél tart) őt is megelőzte, 560-nal mindmáig „Kutya″ a honi élvonalban legtöbbször pályára lépő mezőnyjátékos. S ez még akkor is lenyűgöző teljesítmény, ha – őt idézve – „itt csupa-csupa amatőr együttes szerepel a bajnokságban″...