Viccből ajánlott bundát az Atlético-kapus

A Primera División nyolc évvel ezelőtti idényének 29. fordulójában a felsőházat gyakorlatilag a harmincas évek óta messziről kerülő, ekkoriban épp stabilan középmezőnybeli Racing Santander a megelőző hat kiírásban még majdnem dobogós (sőt a végén BL-résztvevő), ám most már a bennmaradásért küzdő Celta Vigót fogadta.

A találkozón végül nem kevesebb mint nyolc gól esett, ráadásul ezeken négy futballista osztozott, minden tekintetben egyenlően: Cristian Álvarez és Javi Guerrero a hazaiaknál, illetve a szerb Szavo Milosevics és az orosz Alekszandr Mosztovoj a vendégeknél egyaránt duplázott.

E testvéries megoldásnak a vigóiak örvendtek kevésbé. Egyrészt nyilván mert nekik kellettek jobban a pontok, de főképp azért, mert a santanderiek a 35. perctől, azaz 1–1 után emberhátrányban játszottak.

A 4–4-es döntetlent követően a két tréner egymást felülmúlva dühöngött. Lucas Alcaraz amiatt füstölgött, hogy a Racing hazai pályán képes volt négyet kapni, míg a korábban a három legjelentősebb spanyol klub (Real és Atlético Madrid, illetve Barcelona) mindegyikét megjáró, sokat látott szerb Radomir Antics azon akadt ki, hogy az létszámfölényben leadott kétgólos előny tetejébe Milosevics még egy büntetőt is kihagyott az utolsó percben.

Egy ideig csak a ritka eredmény, illetve annak kialakulása miatt volt érdekes a Racing Santander és a Celta Vigo mérkőzése, az utána következő hét közepétől azonban a hivatalos szervek, így például a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) is kiemelt figyelmet fordítottak rá. Az ok az volt, hogy a találkozóra rávetődött a bunda árnyéka.

Az első lapértesülések szerint az összecsapás előtt Mario Regueiro, a Racing szélsője telefonhívást kapott, amelyben 45 és 90 ezer euró közötti összeget ajánlottak fel neki arra az esetre, ha győzelemhez segíti a kiesés elől menekülő Celtát.

A 2002-es vb-t is megjáró uruguayi látszólag belement az üzletbe, ám még a 21-i kezdést megelőzően értesítette a klubját, amely azonnal jelezte a vesztegetési kísérletet a szövetségnek. A nyomozás természetesen azonnal megindult, és 2004. március 25-én több újság is azt közölte, hogy Germán Burgos, az Atlético Madrid kapusa volt a titokzatos telefonáló, aki azt kérte a másik futballistától, hogy hozzon össze egy büntetőt a vigóiaknak (mindezt állítólag azzal indokolta, hogy ottani barátait akarja megóvni a kieséstől).

Az argentin, akire rávetült a bundagyanú árnyéka, hamarosan maga is megszólalt „El vagyok hűlve, nem akarom elhinni, hogy mibe keveredtem. Valóban beszéltem Regueiróval, de nem volt komoly. Csak viccelődtem, és szóba került a meccs is, ennyi" – mentegetőzött a sajtónak Burgos.

Ekkor még nem lehetett tudni, hogy az illetékes bizottság mennyi hitelt ad majd a szavainak, az mindenesetre hamar kiderült, hogy Santiago Díaz, a Santander elnöke a bundázási szándék verzióját tartotta valószínűnek. „Ezek tények, nem valami április tréfa. De gyanúsítottakat, érintetteket egyelőre nem akarok megnevezni" – jelentette ki a presidente, hozzátéve, hogy feljelentik a vigóiakat vesztegetési kísérlet miatt (eközben a Celta jelezte, hogy elhatárolódik az esettől, és minden segítséget megad a kivizsgálásához).

Két dolog azonban meglehetősen furcsa volt ebben az ügyben: miért Burgos, az Atlético argentin kapusa próbált volna meg rávenni egy uruguayit a bundázásra, és miért pont egy támadót, aki leginkább szélső középpályást játszott (illetve játszik még mindig, három éve már újra Dél-Amerikába hazatérve), vagy akár csatárt is, de középső védőt azt nemigen...

A spanyol szövetség meghallgatásán a két főszereplő így adta elő a történteket: „Arra akart rábeszélni, hogy segítsünk a Celtában játszó argentin barátainak, mert egy-két pluszpont jól jönne nekik, hiszen a kiesés ellen küzdenek" – mondta Regueiro, utalva arra, hogy a (végül majd mégiscsak búcsúzó) Celtában Pablo Cavallero, Eduardo Berizzo, Gustavo López és Fernando Cáceres mind honfitársa volt a telefonálónak.

A „vádlott" viszont azt mesélte, hogy ő csak a tárcsázott fél egyik csapattársát, Fernando Moránt akarta elérni, hogy egy közös programra invitálja. „Nem tagadom, hogy felhívtam Regueirót, de eszemben sem volt megvesztegetni. Moránt akartam elérni, de elveszítettem a telefonszámát, és gondoltam, ő esetleg tudja. Moránt csak egy júliusi koncertünkre akartam meghívni" – mondta a kapus, aki futballkarrierje mellett kezdettől rockzenészként is működött.

És hogy ne felejtsük el az eredeti történet slusszpoénját: Regueiro az összesen négy tizenegyest és két piros lapot hozó ominózus mérkőzésen, mintha csak megrendelésre „dolgozott" volna, a 35. percre begyűjtötte a második sárgáját, az emberelőnybe kerülő Celta pedig 4–2-re meglógott vetélytársától. Az már a sors keze – és itt borult a „forgatókönyv" –, hogy a hajrában a Racing egyenlíteni tudott...

A sok gyanús körülmény ellenére az RFEF utóbb felmentette a megelőző két vb-n egyformán argentin kerettag (de Carlos Roa, majd Cavallero tartalékjaként pályára nem lépő) veterán Burgost, ám a nyáron ettől függetlenül 2000 euróra megbüntette a szerződése lejártával a szezon végén visszavonuló Atlético-kapuvédőt.

Az indoklás: a játékos magatartása nem felelt meg a sport szellemiségének, meggondolatlan akciójával felesleges médiafelhajtást, s ezáltal kárt okozott a labdarúgás jó hírének. A nagy mókamesterként ismert Burgosnak tehát ráfizetett erre e viccére – jóval nagyobb baj azonban, hogy az eset óta napvilágra kerülő különböző valódi vesztegetési botrányoknak, a játék fertőzöttségének viszont már tényleg a fele se tréfa.