Fura MK-rangadó: tízből nyolc rossz 11-es

Húsz esztendővel korábban az UEFA-kupa, ekkor, 2005 áprilisának elején pedig a Magyar Kupa negyeddöntőjére készült a Videotonból lett Fehérvár FC, és míg az a régi szereplés a szuperbravúrok közé tartozott, ez is megérdemelte legalábbis a dicséretes jelzőt.

Na, nem elsősorban a kupa-, hanem a bajnokságbeli menetelés okán, hiszen az igen sanyarú téli hétköznapokat átélő piros-kék alakulat sokkal inkább aranyesélyeshez méltón futballozott a tavasz elején, mint például a valódi aranyesélyes Újpest vagy Ferencváros.

Igaz, erre a meccsre a Fehérvár is Zöld-Fehér erősítést kapott, elvégre az előzetes hírek alapján még a kispadra sem ültetett Zöld Zoltán és Fehér Zsolt egyaránt a kezdőbe került a Bozsik-stadionban. Csertői Aurél együttesében ott volt a nem sokkal korábban a Bulgária elleni U21-es mérkőzés egyetlen gólját szerző Magasföldi József is, aki a máshová igazoló fél kezdőcsapathoz hasonlóan szintén vacillált a távozáson az esztendő elején, végül mégis maradt.

A Honvédnál ugyanakkor szóba sem jöhetett Hornyák Vendel szerepeltetése, akit a kijózanító békéscsabai kudarc (0–3) legfőbb előidézőjének tekintett Piero Pini tulajdonos és Szurgent Lajos vezetőedző, viszont játszott a csúfos vereség előtt, márciusban remek formát mutató Vadócz Krisztián, akit erősen figyelt az Auxerre (későbbi klubja).

Nyitányként hazai részről Mano Mano a lábával afféle plasztikai műtétet végzett szegény Györök Tamás arcán (ami egyébként csak sárgát ért), ám ez a megrázkódtatás semmi nem volt ahhoz képest, amit a kispesti szurkolók Marito megmozdulásai láttán éltek át, hiszen a másik mozambiki játékos háromszor próbálta előrevágni a labdát, amely azonban galád módon mindhárom alkalommal hátrafelé ment – ez meg egy utolsó védőtől ugyebár enyhén zavaró lehet...

Odaátról pedig Mario Bozsics kapáslövése tartozott a felejthetetlen kategóriába, hiszen a vendégek középpályása 25 méterről majdnem eltalálta a szögletzászlót. Amikor viszont Herczeg Miklós hasonló próbálkozása csaknem beakadt, úgy festett, magára talál a Honvéd, de egy óriási védelmi hiba és egy lesgyanús helyzet eredményeként mégis a fehérváriak szereztek vezetést.

Magasföldi góljánál talán jogosan szidta Bede Ferencet a közönség, ám néhány perccel később jól döntött a bíró, amikor Takács Zoltán fölösleges és buta szabálytalansága miatt tizenegyesrúgást ítélt a piros-feketék ellen. Lehetőség a 0–2-höz, Györöknek azonban még fájhatott a feje Mano Mano kóstolója nyomán, mert hanyag eleganciával a kapu mellé rúgta a labdát.

Hogy melyik csapat viselte nehezebben a virtuális, avagy valóságos pofonokat, arról árulkodott Szurgent Lajos rögtönzése, aki már az első félidő közepén lecserélte mezőnyjátékosainak egyötödét – igaz, Szili Attila a sérülése miatt választotta a kispadot (Marito ezzel szemben azért került oda, mert elégtelenül látta el a munkakörét).

Az afrikai helyére beküldött Kovács Norbert pedig nem volt rossz csere, amint arról hamarosan meggyőződhettünk: egy tényleg káprázatos támadás végén a nemrég Békéscsabáról igazolt futballista ügyesen lőtt a léc alá (1–1).

Szünet után az egyenlítéstől belelkesült Kispest kezdett jobban, negyedóra alatt el is dönthette volna a továbbjutást, de amikor már Daniel Tudor is verve volt, a léc segített. A Honvéd sorra alakította ki a helyzeteket, ám nem gól-, hanem emberelőnybe került (a nap egyik főszereplője, Magasföldi szándékosan mellbe taszajtotta Mészáros Attilát). A kiállítás pedig teljesen tönkretette az addig sem magas színvonalú meccset, amely hosszabbításba torkollott.

Rögtön a ráadás elején következett a nap második büntetője: Györök Tamás ezúttal nem kihagyta, hanem a kezezésével előidézte. Szerencséje volt, hogy Budovinszky Krisztián lövését Tudor kiütötte a Vidi-kapu jobb alsó sarka elől.

Mivel a folytatásban mindkét fél csak egy-egy kapufáig jutott, következhetett a szétlövés, amely az addigi pontrúgások hatékonysága láttán nem sok jóval kecsegtetett, de arra talán senki sem tippelt, hogy ezt a (gyenge) szintet tartani lehet...

Nos, a kispesti Vén Gábor a bal alsóba talált (1–0), a fehérvári Schwarcz Zoltán jobbra tartó labdáját viszont Takács Tamás kiütötte. Takács Zoltán következett, ekkor Tudor védett, majd a nimbuszát azonnal le is rontotta a román légiós, aki végrehajtóként a kapu mellé rúgta a labdát.

Vadócz a bal alsó sarokba helyezett (2–0), Bozsics lövését azonban Takács Tamás megfogta. Ha Dancs Roland a kapuba lő, nyer a Kispest, ám a lécet találta telibe, azaz jöhetett a negyedik fehérvári, viszont Horváth Gábor egyszerűen fölévágta a labdát. Így a Honvéd a párbajt 2–0-ra megnyerte, és ezzel továbbjutott – megjegyzendő ugyanakkor, hogy az elvégzett összesen tíz tizenegyesből nyolc kimaradt, a fehérváriak például mind az ötöt kihagyták...

A sikerhez egyértelműen Takács Tamásnak volt a legtöbb köze (keze...), aki öt alkalommal is jó irányba vetődött a mészpontról megküldött labdák után – személyes pechje, hogy csak kétszer kellett védenie, a többinél elkerülte a kaput a lövés.

„A győzelem természetesen csapatmunka, de örülök, hogy jól ment a védés – bókolt a társaknak is a kispestiek hálóját őrző 25 éves játékos. – Egyedül Györök Tamás büntetőjénél tudtam, hogy eleve jobbra érdemes vetődnöm, mert ő oda szokta rúgni. Oda is lőtte, csak kapu mellé. A párbaj előtt úgy voltam vele, hogy ha az elsőt megfogom, az megnyugtat engem és a csapatot is. Schwarz Zoltán kísérleténél bemozdultam balra, ám jobbra ugrottam, és meglett a labda.

Bár csak kétszer kellett védenem, úgy érzem, a többi esetben is komoly esélyem lett volna a hárításra. A tizenegyesek előtt amúgy szuggerálom az ellenfelet, és magamban mormogom, hogy most jobbra rúgja, most jobbra rúgja... Vagy éppen balra, a lényeg, hogy én már eldöntötten, arra vetődöm. Ezúttal ötször bejött, ám az igazsághoz tartozik, hogy a fehérváriak nem lőtték jól a büntetőket. Régen még vezettem a játékosokról, ki hova rúgja, na de mennyivel egyszerűbb ez az út..."

Azt persze a Diósgyőrtől azon a télen kölcsönvett Takács Tamás sem tagadhatta, eléggé meglepődött, hogy a tíz tizenegyesből csak kettő lett gól, a közelgő, 2005. április 8-i MK-sorsolás viszont már nem okozott számára semmi izgalmat. Neki ugyanis édes mindegy volt, hogy a Sopron, BKV Előre, FTC hármasból melyiket kapják, hiszen a célt a kupagyőzelem jelentette – ahhoz pedig ugyebár minden útba eső riválist meg kell verni.

Ez végül nem sikerült, hisz rögtön a négy között 4–2-re jobbnak bizonyult a Sopron, amely aztán a fináléban a Fradit még nagyobb különbséggel (5–1) múlta felül. Két évvel később amúgy Takács Tamás pont az akkor már nem Pintér Attila edzette, és a Matáv által is elhagyott nyugat-magyarországi együttesnél szerepelt, így nem lehetett részese, hogy a Honvéd (Supka Attilával a kispadon) ezúttal már eljutott egészen az MK-döntőig.

A kispestiek a korszak félelmetes csapatával, a Debrecennel kerültek szembe, és a mérkőzés 2–2-vel zárult a Szusza-stadionban, miután a hosszabbításban mindkét fél értékesítette a javára megítélt egy-egy büntetőt. A fővárosiak gólvonala előtt ekkor Tóth Iván állt, de a kapujára irányuló összesen öt tizenegyesből egyetlenegyet sem fogott meg – és mégis ők hódították el a trófeát!

A szétlövésben ugyanis a Loki csak egy kísérletét értékesítette a négyből, a másik három vagy a lécet, vagy a kapufát találta el, vagy még a kaput se. A piros-feketék meg közben háromszor nem hibáztak. Játékerőben ugyan elmaradtak a DVSC-től, azt azonban a jelek szerint jobban tudták – ha más nem, a 2005-beli 2/10-es „lőlapra" emlékezve –, hogy a kupában olykor az jelenti a különbséget, ha egy csapat képes hatékonyan lövöldözni a büntetőket...