A Vasas nem csak kiesett, de meg is szűnt

„ –Írja csak le nyugodtan, a nemzetközi kupaindulást akarjuk kiharcolni. Sőt, akár bajnokok is lehetünk.
– Hangzatos kijelentés, főképp, hogy nem is ismeri a játékoskeretet...
– Valóban kevés futballistát ismerek az együttesből, de hiszem, hogy rengeteg munkával és jó küzdőszellemmel sikert tudunk elérni."

Az idézet az NS 2001. június 27-i számából való, s a fentieket bizonyos Slavko Kovacic jelentette ki. A Vasas labdarúgócsapatának életébe megváltóként érkező menedzsment kiszemeltje volt a horvát származású, osztrák állampolgárságú férfiú.

Utólag egyértelmű: Kovacic megbukott. Persze, ez nem csak az ő hibája, mert olyan, kis túlzással „utcák-terek bajnokságából" érkező külföldiekkel kellett dolgoznia, akik még a honi élvonal színvonalát sem ütötték meg. (Ennek afféle szimbólumává vált a máltai ligából érkező nigériai csatár, Anonam Orosko, akinek rövid itt-tartózkodása idején a legemlékezetesebb momentuma az volt, hogy egy edzőmeccsen a huszadik percben napszúrás miatt cserét kért...)

A 2001–2002-es idény negyedik fordulójában, a negyedik vereség után Kovacic is érezte, hogy az eredeti elképzelése túlzó, ezért az Újpest ellen 4–2-re elvesztett találkozót követően így nyilatkozott: „...nemzetközi kupaszereplés helyett már azt a célt tűzzük ki, hogy a középmezőny élén végezzünk, és bekerüljünk a rájátszás elitjébe".

Augusztus 4-ét írtunk ekkor, és már hallani lehetett a hangokat, melyek szerint a tréner nem tölti ki a szerződését Angyalföldön. Ezek után olyasmi történt, ami minden bizonnyal a Guinness-rekordok könyvébe illik: Tóth Bálint szakmai igazgató fél napig vezetőedző volt a piros-kékeknél, aztán a klub vezetése visszahelyezte a pozíciójába Kovacicot. A horvát tehát maradt –még egy fiaskó erejéig.

Leváltását követően még aznap, vagyis 13-án (az előzményeket ismerve példás gyorsasággal) kinevezték vezetőedzőnek Komjáti Andrást, akinek 2000 nyarán a friss bronzérem dacára kellett távoznia. Az ősvasasos szakember az újbóli munkába állása előtt így fogalmazott:

„Nem szeretnék most előhozakodni a klubhűség kifejezéssel, mert az utóbbi időben ezt a Vasasnál többen csak mondogatták, ahelyett, hogy valóban a klubért dolgoztak volna. Edző vagyok, kaptam egy feladatot, amelyet izgalmasnak tartok. Ennyi az egész. (...)

Egyelőre össze kell raknunk a csapatot, el kell hitetnünk a játékosokkal, hogy képesek győzni, és akkor decemberben talán olyan helyen állunk már, amely bizakodásra adhat okot. Lehet az a nyolcadik-kilencedik pozíció is, az a fontos, hogy ne szakadjunk le az élmezőnytől. Ha ez sikerül, a télen esetleg megerősíthetjük a csapatot, és akkor valóban lehet majd beszélni komoly célokról. De ez még odébb van, hol az az első győzelem...?"

Nos, a várt első siker –és az első megszerzett pont –augusztus 27-én, a hetedik fordulóban született meg, amikor az angyalföldiek 2–1-re felülmúlták a Dunaferrt. Úgy tűnt, talán megmenekülhet a nagy múltú, 91 esztendős egyesület, és nem kell hatvan év után ismét a második vonalban szerénykednie. Komjáti csendben, felhajtás nélkül ténykedett, és bár a tabella legaljáról nem igazán sikerült előrelépni, a hátrány csökkenni látszott. Ez akkor, a meglévő játékosállománnyal bravúrnak számított...

A következő fordulat novemberben történt, amikor a Vasas futballcsapatában hetvenszázalékos tulajdonrészt szerzett a korábban Kispestről ismert üzletember, Rácz Gábor. Székfoglalójában beszélt a jövőről, és már sejteni engedte a közeledő újabb cserét a kispadon.

„A Vasas név igenis érték, a hagyományai felelősséget és kötelezettséget rónak minden vezetőre. Élni kell tudni ezzel a lehetőséggel, ki kell használni a klub megmaradt nimbuszát, és nekem, nekünk ez a célunk. (...)

A Vasas olyan mélyponton van, amelynél lejjebb gyaníthatóan már nem kerülhet: üres a kassza, utolsó a csapat, ez a mínusznál is mínuszabb érték. Ezt vettük meg most, és az első részlet, a kétszázmillió forint már a klub kasszájában van. (...) Felesleges itt körmondatokkal kirukkolni, hímezni-hámozni; ha kell, akkor edzőt váltunk, bár ez egyelőre nem aktuális."

Aztán aktuális lett... „Emelt fővel hagyom ott a kispadot, mert az, amit vállaltam, vagyis hogy maradjon reményünk a kiesés elkerülésére, hogy ne szakadjunk le, azt teljesítettem" – így volt kénytelen nyilatkozni Komjáti, miután az őszi 22 fordulót 15 ponttal záró (és a bennmaradást jelentő helytől hat ponttal elmaradó) együttes irányítását december 12-én Kiss László kapta meg. Ô nem tagadta, várt már erre a feladatra.

„Óriási kihívás számomra, hogy a nehéz helyzetben lévő Vasast irányíthatom, és ígérem a szurkolóknak, azon leszek, hogy a csapat bent maradjon. Ehhez erősítenünk kell, amihez megvannak a feltételek, ezen felül viszont bravúrokra is szükségünk lesz."

Az erősítések sem maradtak el, de erről majd később. Előbb idézzünk fel egy részletet abból a nyilatkozatból, amelyet Kiss László egy nappal később, az első Fáy utcai edzés után az elvárásairól mondott:

„Egyfajta válságmenedzselésre lesz szükség Angyalföldön, éppen ezért dolgozunk, dolgozunk és még többet dolgozunk majd a jövőben. S ez nem csupán az edzésekre értendő, hiszen a tréningek mellett a mérkőzéseken is hatalmas munkabírást várok el a futballistáktól. Azt ugyanis tudomásul kell venni, hogy a professzionális labdarúgás ma már korántsem játék, sokkal inkább egy munka, amelyet csak profin lehet végezni."

Szóval az erősítések: bár igazi sztárt nem sikerült szerezni –a megkeresettek listáján szerepelt például Tököli Attila, Dvéri Zsolt és Zováth János –,érkezett többek között Hrutka János, Bükszegi Zoltán, Váczi Zoltán és Aranyos Imre.

Csodák csodájára nagyon bekezdett a csapat: győzelem az akkori listavezető ellen, tíz emberrel –a Gyánó Szabolcs-féle köpés és gólöröm emlékezetes maradt –,iksz Zalaegerszegen, döntetlen a Kispest ellen, pontszerzés kilenc emberrel Újpesten, majd újabb döntetlen a Sopronnal.

Aztán jött két vereség, és 2002. április 11-én kinevezték azt az edzőt, Tornyi Barnabás személyében, akivel végül befejezte az idényt a gárda. Míg korábban akadt szakvezető, aki szépnek látta a jövőt, a poszt új gazdája már nem tűnt bizakodónak.

„Nem ígérek varázslatot, egyszerűen csak dolgozom, és igyekszem úgy összerakni a csapatot, hogy sikeresek legyünk. Nagy kihívás ez számomra, de hát ezt már megszoktam az évek során. ...Szándékosan nem használtam a reménytelen kifejezést, mert igenis van esélyünk a bennmaradásra, még ha nem is lesz könnyű menet. "

Nem is lett, olyannyira, hogy végül a Vasas Debrecenben, a 35. fordulóban elszenvedett 6–3-as vereség után behozhatatlan hátrányba került. 2002. május 11-én – hatvan év után – a Vasas kiesett.

Ez pedig minden addiginál nagyobb válságot okozott. Rácz Gábor ugyanis kijelentette, csak az első osztályban tudja elképzelni a szerepvállalását. A súgók és segítőik egyre hangosabbak lettek, érezték, hogy a tulajdonos elbizonytalanodott, így újra a Vasas léte lett a kérdés.

A játékosok egyre kevesebbet értettek a helyzetből, olykor például azt sem tudták, hogy kell-e edzeniük. Nekik –és a szurkolóknak –jó ideig senki sem mondott semmit. A keret egyre fogyott, a jó képességű labdarúgók elmentek, s minden épkézláb futballistáért akadt jelentkező.

Aztán a július 18-i ligadöntés után, amikor végleg szertefoszlott az élvonalban maradás illúziója, Rácz Gábor jelezte: nem vállalja a másodosztályt. A tulajdonos elsősorban azt nehezményezte, hogy több gond is volt korábban a nevezési feltételek teljesítésével, végül azonban az összes rivális klubét elfogadták, azaz a szerinte más mércével kezelt Vasas nem térhetett vissza ligadöntéssel valamelyikük helyére a Borsodi Ligába.

„Befejeztem, elegem van a magyar futballból, ami itt zajlik, az minősíthetetlen – mondta Rácz. – Már utasítottam Iványi Károly ügyvezető elnököt, hogy kezdeményezzen ügyészségi törvényességi vizsgálatot a liga döntése miatt. Vannak bizonyítékaim, hogy a Kispest háromszázmillió forintos adósságot halmozott fel, így egyszerűen nem indulhatna az élvonalban. De pontosan tudom azt is, hogy még hét-nyolc klub adott be ilyen-olyan papírokat, hogy csak kettőt említsek, a Sopron és a Győr indulása is jogtalan.

Egyetlen megoldás maradt: mondjon le Demján Sándor és Muszbek Mihály, mert az ő tevékenységüknek is része van abban, hogy itt tart a magyar labdarúgás. Egyszer és mindenkorra tűnjenek el azok az emberek, akik felelősek a kudarcokért, s a törvénytelenségekért. A Vasas vállalta a pénzügyi garanciákat, én valódi anyagi hátteret biztosítottam a klubomnak, nem pedig utángyártott dokumentumokat, áligazolásokat adtam.

Nem érdekel, ki mit gondol rólam, én valóban pénzt áldoztam erre a lesajnált magyar futballra, és tettem volna ezt tovább is, ha egyenlő feltételekkel mérnek, de hülye lennék újabb százmilliókat betenni! Sajnálom, a Vasasnak ezzel gyakorlatilag vége, nem engedem elindulni a csapatot a másodosztályban. Viszont ha jönnek a befektetők, vegyék meg tőlem a kft.-t, állok elébe..."

A sértődött üzletemberrel ellentétben Iványi Károly (akinek azokban a napokban az autóját is megrongálták) arról tájékoztatta az NS-t, hogy a csapat mégis készül a másodosztályra, s egyértelműen a feljutást célozza meg.

„Ehhez –tette hozzá az ügyvezető –megvan az együttes gerince, e játékosokhoz pedig sikerre éhes, tehetséges fiatalok csatlakoznak majd. A Vasasnak meg kell tisztulnia, fel kell frissülnie, és ez a folyamat tulajdonképpen már meg is kezdődött..."

Miután az MLSZ elnöksége a 2002. július 22-i ülésén elutasította a klub fellebbezését, és ezzel a maga részéről szentesítette az angyalföldiek második vonalba sorolását, azok a szurkolók, akik látták a piros-kék „éhes fiatalokat" például az MTK elleni edzőmérkőzésen, amikor már Csábi József ült a kispadon (1–6), aligha fogadtak nagy összegben a beígért azonnali visszakerülésre...

Nekik lett igazuk. Az NB I/B-ben már szeptemberben megint trénercserére került sor – Csábi József helyét Haász Sándor szakmai igazgató és Szapor Gábor vezetőedző vette át –, míg a téli szünet után kiegyensúlyozott mérleggel (6–6–6) a 13. helyen állt az együttes az eredetileg 20, ekkor már csak 19 csapatos mezőnyben, amikor bekövetkezett a végső csapás.

A tavaszi rajt előtt a liga fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy mivel a Vasas jelentős tartozást halmozott fel, nem engedi tovább versenyezni a másodosztályban. Az ideiglenes felfüggesztés következménye négy elmulasztott meccs után a kizárás lett volna, ám a klub vezetői ezt nem várták meg: már az első elhalasztott találkozó után, 2003. március 18-án visszaléptek.

Az újrakezdésre három szinttel lejjebb, a BLSZ első osztályában lett volna lehetőség, ám az újjáalakult egyesületi vezérkar jobb módszert talált: Jámbor János a fővárosba „költöztette" a Kecskeméti FC futballcsapatát működtető gazdasági társaságot, így a KFC jogán mégis a második vonalban folytathatta a Bp. Vasas néven feltámadó egylet 2003–2004 folyamán, sőt a második helyet megszerezve, kétesztendőnyi távollétet követően ismét feljutott az NB I-be.

Hamarosan megint kieső helyen végzett, de a másodosztályba visszaminősített Ferencváros helyett mégis elindulhatott a 2006–2007-es szezonban is az első osztályban. Az időközben újra tulajdonosváltásokon áteső klub azonban tíz évvel az első modernkori alkalom után idén megint (ténylegesen is) búcsúzott a legfelső osztálytól.

Nagy talány: ezúttal (milyen gyorsan) lesz visszaút? A kérdés a magyar futballtörténelem ötödik legeredményesebb csapatáról szól...