Koman: Cassano egy külön faj, nem is ember

Az Ungváron, ukrán családban született, de gyerekkorát már hazánkban töltő Koman Vladimir még csak 15 volt, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között (nevelőegyesületében, Szombathelyen), és már 2005-ben elvitte őt a Sampdoria, amelynek játékosaként nem kevesebb mint hat és fél éven át futballozott Itáliában.

Idén januárban szerződött egy másik patinás mediterrán csapathoz, Monacóba, ám amikor az alábbi interjú készült, az elért sikerek nyomán még roppant elégedett volt a genovai életével (ezután jött a kölcsönadások sora, Avellinóba, Bariba, aztán vissza a Samphoz, ahol többek között a fenegyerek Antonio Cassanóval dolgozott együtt, közben a Serie A és B után a nemzetközi porondon is debütált, sőt gólt lőtt a BL-ben, ám a vége felé újra kevesebb esélyt kapott, ezért távozott).

Optimizmusát azonban 2008 nyarán nemcsak a klubkarrierje táplálta, hanem az is, hogy U19-es válogatottunk épp a csehországi korosztályos Eb-re készült, nem is esélytelenül.

A középpályás már két évvel korábban, a luxemburgi U17-es Európa-bajnokságon is az együttes kapitánya volt, míg bár ezen a tornán nem teljesen sikerült megvalósítani az álmait, a csapat ekkor tűnt fel igazán a közvélemény számára is – hogy aztán bő egy esztendővel később az egyiptomi U20-as vb-n az egész ország kedvencévé váljon.

Ami pedig a szépreményű generációt illeti: a Voli becenevű futballistán nem múlik, ő azóta már 19-szeres válogatottként a nagyoknál bizonyít.

– Tényleg Európa-bajnok lesz Magyarország?
– Miért ne? – kérdezett vissza az NS 2008. július 3-án készülő számában a Dunavarsányban gyakorló csapat alapembere, Koman Vladimir, aki előzőleg a Sisa Tibor vezette alakulat elsőségét jövendölte az mlsz.hu-nak nyilatkozva. – Nem állítom, hogy mindenkinél erősebbek vagyunk, azt azonban kijelenthetem: egy meccsen bárkit megverhetünk. Egy a lényeg: kellő önbizalommal felvértezve, ugyanakkor az ellenfeleket maximálisan tisztelve kell pályára lépnünk.

– Nem szeretném mindjárt kedvét szegni, de a csoportküzdelmek során Spanyolországgal, Németországgal és Bulgáriával találkoznak – nehezebb vetélytársakat kívánni sem lehetett volna.
– Ez így van, mégis azt mondom: a négyből mi leszünk a legjobbak.

– Még a csoport harmadik helye is egyiptomi utazást, azaz világbajnoki szereplést ér. Ha a rajt előtt valaki felajánlaná önnek, elfogadná?
– Nem! Kizárólag a csoportelsőség érdekel! Szerintem mi zárunk az élen, a spanyolok futnak be másodiknak, míg a németek és a bolgárok megküzdenek a harmadik helyért. (Csak a bolgárok sima kiesését találta el: a Jordi Albával felálló spanyolokat legyőztük és kiejtettük, a németektől viszont kikaptunk, majd az olaszoktól elszenvedett szűk elődöntőbeli vereség bronzéremmel és repülőjeggyel járt – a szerk.)

– Úgy legyen! Azért győzzön meg: miben jobbak a riválisoknál?
– Magyar labdarúgó szájából alighanem furán hangzik, ám gondolkodásban, úgy érzem, topon vagyunk. A mi csapatunk technikailag sincs elmaradva az élmezőnytől, mi több, kondicionálisan is felvesszük a versenyt az elittel.

– Mi a titka annak, hogy az U19-es együttes gyakorlatilag a magyar futball kirakatcsapatának számít?
– Ne haragudjon, de ezt nem árulhatom el... Na jó, csak vicceltem: nincs semmiféle rejtély a helytállásunk mögött. Egyszerűen szeretünk focizni, és rendre bizonyítani akarjuk, hogy tudunk is. És még valami: ez a történet nem Németh Krisztiánról, Gulácsi Péterről, Simon Andrásról vagy éppen Koman Vladimirről szól, hanem a csapatról. Az edzőről, a gyúróról, az intézőről, az orvosról, no meg a játékosokról. Így, együtt alkotunk kiváló – és eredményes – közösséget.

– Három éve igazolt Olaszországba. Ha nem a Sampdoria, hanem valamelyik hazai egylet labdarúgója lenne, ugyanitt tartana?
– Biztosan nem. Minden téren rengeteget fejlődtem Genovában, kifejezetten hasznomra vált a környezetváltás.

– Anno csábította más egyesület is?
– Érdeklődött a Milan is, ám nem fordult komolyra az ügy. Szerencsére akkor sem éltem bele magam, hogy Paolo Maldini csapattársa leszek, miként manapság sem játszom el a gondolattal, hogy milyen jó lenne Kakával együtt futballozni. Más szóval: remekül érzem magam a Sampdoriánál.

– Szerződése 2012-ig érvényes. Kitölti?
– Úgy néz ki, igen. A Primavera-együttessel bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhettem, a szakemberek szerint jó teljesítményt nyújtottam – nem hiszem, hogy lenne okom a klubcserére.

– A 2006–2007-es évad végén bemutatkozhatott a felnőttcsapatban is – ezt egy gólpasszal tette emlékezetessé –, azonban a remélt folytatás elmaradt az idén. Ez sem ront a hangulatán?
– Ha kicsit is, de ront. Az örömöm persze jóval nagyobb, mint a bánatom, hiszen történelmi diadal részese lehettem: a Sampdoria Primavera-gárdája korábban sosem nyert semmit, most pedig duplázott. A Genovától ezer kilométerre fekvő Chientiben rendezett döntőre kétezer fanatikus kísért el minket, sejtheti, mekkora fiesztát csaptak azt követően, hogy három kettőre legyőztük az Intert.

– Egyebek között egy Koman-góllal...
– Ha nincs a két másik, keveset ért volna. Ha csak én találok a kapuba, a klub aligha bérelt volna ki diszkót a csapatnak. Merthogy, képzelje, a vezetőkkel táncolva, énekelve, ugrálva ünnepeltük a duplázást. Emlékezetes buli volt, annyi szent. Bízom benne, hogy a Szuperkupa-döntő után megismételjük.

– Miféle Szuperkupa-döntőről beszél?
– Két részre osztjuk az együttest... Komolyra fordítva: azért, mert a bajnokságban és a kupában is az élen végeztünk, még nem jár automatikusan az újabb trófea, így a kiírás értelmében a kupában ezüstérmet szerző Atalantát kell legyőznünk, hogy mindhárom serleg a miénk legyen.

– A felnőttek edzését látogatta olykor?
– Olykor?! Mindennap részt vettem rajta, csak a meccsekre tértem vissza a Primaverához. Mit mondjak, nem volt egyszerű helyzet, hogy az egyik csapattal edzettem, a másikban játszottam, ám megoldottam. Többek között azért is, mert azok a sztárok, akiket nemrég még a tévében csodáltam, rengeteget segítettek.

– Még Antonio Cassano is?
– Attól függ, milyen napja volt. Ő egyébként külön faj. Nem is ember... Elképesztő figura, bárkit ki tud készíteni. Kitalálta, hogy a kezét a szája elé helyezi, így a bírók nem hallják, a kamerák nem tudják leolvasni, miket mond a játék hevében. Okos húzás, így nem állíthatják ki, nem tilthatják el. Csakhogy akad még veszélyforrás: azt például nem úszta meg, hogy a mezét a játékvezetőhöz vágta. Különben zseni, ha jókedve van, egyedül eldönti a mérkőzést. Ha nem, akkor meleg a pite. Nehéz elviselni, de muszáj: mindenki tisztában van vele, hogy Cassano egymaga képes győzelemre vezetni a Sampdoriát.

– A klub internetes oldala szerint azon kevesek közé tartozik, akiknek két dresszük van: a nagycsapatban a tizennyolcas, a Primaverában a hetes az öné.
– Ami a tizennyolcast illeti, mivel abban a körben kezdőnek számítok, meg sem kérdeztek, csak ideadták, ami pedig a hetest: Olaszországban őrzik a hagyományokat, ha tehetik, posztonként osztják ki a számokat. Azért egyszer szívesen magamra ölteném a Samp tízes mezét.

– Mit szól ahhoz a vélekedéshez, hogy az U19-es válogatott lehet a magyar futball nagy generációja?
– Elfogadom. Attól viszont tartok, hogy ezzel túl nagy terhet raknak a vállunkra. De ha ezt elviseljük, akkor tényleg miénk lehet a jövő.

– Mikor kell edzésre jelentkeznie a klubjában?
– Július tizenötödikén kezdődik a felkészülés.

– Jelezte már az elöljáróknak, hogy az idő tájt fontosabb teendője van?
– Miután továbbjutottunk az elitkörből, ez volt az első dolgom. Természetesen első szóra elengedtek – nemcsak engem, hanem a kapusunkat és egyik középpályásunkat is, ők ugyanis az olasz válogatottat erősítik. Mint említettem, imádok Genovában élni, de most abban bízom, hogy minél később kell visszatérnem.

– Tessék, a Magyarország–Olaszország finálét aláírja?
– Alá, hát. Azért utóirat gyanánt odavésném: Magyarország nyer!