A rekorder Freddy nem lett amerikai Adu

Amióta tudjuk, hogy Pelét vagy például Messit mennyire fiatalon fedezték fel, nem érdemes legyinteni, ha egy különösen zsenge korú játékos kerül szóba. Persze nem valószínű, hogy az említettekhez hasonló csillagokból olyan könnyen lesz még egy, de azért sokakban ott motoszkál a „hátha", amikor előkerül egy-egy ritka, de még „gyermeki" tehetség.

Az Egyesült Államokban is nagy volt a lelkesedés (mármint szakmai körökben, hisz arrafelé nem a labdarúgó-információk töltik meg a sporthíreket), amikor rábukkantak Freddy Adura, akivel 2003. november 18-án aztán hatéves szerződést is kötött az egyik profi csapat, a washingtoni D. C. United – pontosabban a helyi szokásoknak megfelelően maga a liga (MLS).

A villámgyorsnak és félelmetesen gólérzékenynek mondott Adu 1997-ben Ghánából vándorolt be a családjával Maryland államba. Nyolcéves kora előtt odahaza, Afrikában saját magánál háromszor idősebbekkel focizott. Miután édesanyja munkavállalási engedélyt nyert a zöldkártya-sorsoláson és átkeltek Amerikába, kvalitásai gyorsan feltűntek ott is.

Először egy helyi edző látta meg benne a tehetséget, és persze az ifjú Adu ismét nagyobbakkal kezdett játszani. Potomaci iskolájával diadalmaskodott az állami bajnokságban, ez azonban csak úgy mehetett, hogy 12 esztendősen a nála kettővel idősebbek között szerepeltették.

Tegyük hozzá, a helyi amatőr szinten ez szokatlan, de legális lépés volt, nem olyasféle csalás, mint ami nemegyszer megesett észak-koreai, esetleg kínai tornászlányok esetében a vb-ken vagy a fekete földrész fiataljainak születési papírjaival az európai profi futballban; persze... ő meg Ghánában látta meg a napvilágot, vagyis az ördög nem alszik...

Nem ekkor tűnt ki amúgy először, hiszen alig múlt tíz, amikor már tündökölt egy 14 év alattiak számára rendezett nemzetközi tornán, ahol új hazája olimpiai tehetségfejlesztő programja keretében kapott lehetőséget a korosztályos csapatban, amellyel első is lett, kiérdemelve mellé a legjobb játékosnak járó díjat – pedig nem kisebb klubok szerepeltek ellenfélként, mint a Lazio vagy az Inter. Az utóbbitól hat számjegyű összeget kínáltak érte, de ügynökei tanácsára (mert már azok is megjelentek mellette) édesanyja nemet mondott a kérőknek.

2002 januárjában aztán beiratkozott egy bentlakásos futballakadémiára, ahol lehúzott másfél idényt, majd mikor 2003 nyarán betöltötte a 14-et (és megkapta az állampolgárságot is), felgyorsultak az események. Hamar meghatározó játékosa lett az U17-es válogatottnak, amely az augusztusi világbajnokságon, Finnországban a negyeddöntőig jutott. Még többet árult el a képességeiről, hogy a következő három hónapban a Barcelona, a Chelsea, az Internazionale, a Manchester United és a PSV képviselői is körülzsongták a fiút és menedzserét.

Az MLS draftját csak januárban tartották, ám ezt a helyi futballfőnökök nem várták meg – előre elrendezték Freddy sorsát. Az amerikaiak óriási fegyverténynek könyvelték el, hogy ilyen rangos érdeklődőkkel szemben sikerült megőrizniük legfőbb kincsüket. „A labdarúgás világában senkinek sem fordult meg a fejében, hogy Adu végül marad. Nagyon örülünk, hogy így alakult" – mondta Don Garber, a liga egyik vezetője, hozzátéve, hogy a srácnak is ez a legjobb megoldás, mert Európában még évekig nem játszhatna tétmeccseken.

Arról nem volt hajlandó beszélni, hogy Freddy mennyi pénzt fog keresni, de egyes, meg nem nevezett források megsúgták a Sports Illustrated című lapnak, hogy egyből a bajnokság legjobban fizetett futballistája lett belőle...

Konkrétan úgy intézték, hogy a srác a lakhelye közelében maradhasson, ezért a washingtoni D. C. Unitedhez irányították. Ehhez természetesen meg kellett egyezni a játékosbörze 1/1-es választására jogosult Dallas Burn vezetőivel is, akiket egy másik játékossal kárpótoltak. Így tehát a ghánai származású reménység már két hónappal a draft előtt annak legfőbb sztárja volt...

Hat évre megkötött szerződése révén minden idők egyik legfiatalabb profija lett az országban, a vezető ligák történetében pedig ténylegesen is a legifjabb. Közben azért decemberben még részt vett az Arab Emírségekben az U20-as vb-n is, hogy még egy fokozattal nagyobb korkülönbséget is leküzdjön, és bár ezúttal nem ő volt a középpontban, mint a nyáron a 17 évesek között, nem csupán dísznek vitték el – játszott is a legjobb nyolc között Argentínával (Carlos Tévez, Javier Mascherano...) szemben hosszabbításban elbukó amerikai együttesben.

Áprilisban bemutatkozott a bajnokságban – olyan „zsenge korában", mint senki más profiként az Államokban 1887 óta, majd két héttel később meglőtte az első gólját is. Mondani sem kell, ez ugyancsak ligarekord volt. Végül öt találatig és három gólpasszig jutott, és ami meglepőbb, az alapszakasz összes meccsén szóhoz jutott, sőt a rájátszás nagy részében is, valamint tagja volt a kupagyőztes gárdának. Szintén betetőzte nagyszerű esztendejét, hogy beválasztották az All Star-csapatba.

Más kérdés, hogy eleinte kezdőként vetették be, később inkább csereként. Valahol törvényszerű, hogy nem lehet ennyire sima egy sportoló karrierje, mégoly nagy talentum is. Már az első szezonjában sok kritikát kapott, hogy egyelőre nem elég érett – sem mentálisan, sem fizikailag – a felnőtt futballhoz, a második évadjában pedig egyszer fel is függesztették egy meccsre, amikor a médiában panaszkodott a kevés játéklehetőségre. Ettől függetlenül 2005-ben megint megjárta az U20-as vb-t, és a FIFPRO jelöltje volt az év ifjú futballistájának elismerésére. 

A 2006-os idény előtt két hétre kölcsönadták a Manchester Unitednak, de nem sikerült elnyernie a munkavállalási engedélyt (Angliában ezt igen szigorúan osztogatják), így nem léphetett pályára „rendes" mérkőzésen a"vörös ördögök" között, csupán a helyi akadémia játékosaival nyílt módja együtt tréningezni.

Egyéb tekintetben azonban 2006 ismét felívelő szakaszt jelentett, hiszen januárban kapott néhány percet Bruce Arena szövetségi kapitánytól a Kanada elleni felkészülési találkozóm, s természetesen 16 éves és 234 napos korúként ezzel is amerikai csúcsot döntött. A szezon során pedig újra kezdő lett a középpályán a D. C. Unitednél, amellyel elődöntőbe jutott, míg őt magát ismét beszavazták a liga All Star-gárdájába.  

A 2006-os esztendő végén átigazolt a utah-i Real Salt Lake-hez, de 2007 nem emiatt hozta el az ugrást a mély vízbe. A nagy áttörést a nyári U20-as vb jelentette. A kanadai már a harmadik ilyen tornája volt – ezzel rajta kívül csak egy ember dicsekedhet a világon –, és csapatkapitányként mesterhármast vágott Lengyelországnak (ilyenre, hogy valaki itt és az U17-eseknél is képes legyen hasonlóra, korábban még nem akadt példa). A brazilok legyőzéséhez való hozzájárulása (két gólpassz Jozy Altidore-nak) sem volt semmi...

A gárda ezúttal is eljutott a negyeddöntőbe, Adut pedig nagyon gyorsan megvette 2 millió dollárért a Benfica. amely hamarosan már a BL-selejtezőben játszatta. Hogy teljes legyen az öröme, az Egyesült Államok felnőttválogatottjában novemberben kezdőként is átesett a tűzkeresztségen, és az év folyamán jelentős szerepe volt abban, hogy hazája kijutott a pekingi olimpiára.

A Benficánál elégedettek voltak a munkájával, ám alapemberré válni nem tudott. Hiába, ez már Európa, más kávéház... Az ötkarikás játékon sem csillogott úgy, mint a korábbi nagy korosztályos tornáin (mindamellett az esztendő folyamán az Egyesült Államok „igazi" válogatottjában egészen nagy csapatok ellen is pályára léphetett, az egyik kicsi – Guatemala – ellen pedig megszerezte az első gólját, mindjárt egy vb-selejtezőn).

A nyáron kölcsönadták a Monacónak vásárlási opcióval, ám a francia bajnokságban még az addiginál is kevesebb szerepet kapott (gólt sem lőtt) és nem kívánták megtartani. 2009-ben már betöltötte a huszadik életévét is, de az új állomáshelyén, a szintén lisszaboni Belenensesnél sem jutott neki sok sikerélmény (és fellépés), igaz, októberben megsérült. Nem sírtak utána, amikor idén januárban a görög Ariszhoz tette át a székhelyét, még mindig a Benficától kölcsönbe.

Most került a leggyengébb bajnokságba, s talán a leggyengébb klubhoz, amióta átjött az óceánon, és noha több meccsen is szerepelt, az idény végén Szalonikiben sem tartottak rá igényt. Azóta is ott kallódik ugyan, de gyakorlatilag esélytelenül – az újrakezdéshez máshová kellene mennie. Mert így az a kellemetlenség esett meg vele, amit kevesen hittek volna hét évvel ezelőtt: még az amerikaiak bő, 30-as keretébe se nevezték a nyári világbajnokság előtt.

Sajnálhatja, mert így kimaradt a csapat újabb jó szerepléséből: 2002-ben a legjobb nyolcig jutottak, míg az idén a 16 között csak hosszabbításban maradtak alul Ghánával szemben, miután a csoportjukban megelőzték az angolokat is! Egy másik különbség a két szereplés között, hogy a dél-afrikai remeklés nagyobb visszhangot váltott ki a „mi" futballunkkal szép lassan egyre jobban megbarátkozó tengerentúli országban, mint a nyolc évvel ezelőtti.

A két tornát összekötő egyik legfőbb kapocs viszont Landon Donovan személye, aki határozottan sztárrá, a sportág ottani „zászlóvivőjévé" nőtte ki magát az évek folyamán: senki sem volt nála többször válogatott, senki sem adott több gólpasszt és szerzett gólt – sem úgy általában, sem vb-ken.

Bár már 1999-ben Aranylabdát kapott az U17-es vb-n, azaz nagyon hamar megalapozta a jó hírét, a nagyvilág csak a nyolc évvel ezelőtti vb-n ismerte meg. Indulásakor nem övezte akkora csinnadratta, mint Adu feltűnését – mégis ő lett hazájának első számú aduja, nem Freddy. Utóbbit ne írjuk le végleg, ám az, hogy egy (túlsztárolt és talán pont ezzel elrontott) tehetség nem futja be a neki előre megjósolt pályát, nem szenzáció: előfordult már máskor is, máshol is, mással is.