Sebők Vilmos a lelátóról (is) válogatott

Sebők Vilmos a Cottbusban győztes gólt szerzett a Bayern München ellen (Fotó: Action Images - archív)

Sebők Vilmos harmadik külföldi együttese volt a magyarokat akkoriban előszeretettel szerződtető Energie Cottbus, amely újoncként 2000. október 14-én éppen az ő góljával verte meg otthon 1–0-ra a nagy esélyes, címvédő, hamarosan pedig BL-győztessé váló Bayern Münchent. A középhátvéd ebben a szezonban 24, a következőben 16 bajnokin lépett pályára, a harmadik folyamán viszont csak a legelső három körben.

A gyenge rajt miatt ugyanis már 2002 augusztusában úgy döntött a kelet-németországi kiscsapat vezetősége, hogy három játékosától is szeretne megválni. Az egyik „bűnbak" a magyar válogatott Sebők lett. „Az átigazolási időszak végéig mindenképpen új klubot akarunk találni neki. Ha nem megy, akkor felbontjuk a szerződését" – mondta a gárda menedzsere.

A Cottbus három forduló alatt mindössze egy pontot gyűjtött, és egy szerzett gól (ezt éppen Sebők fejelte, s ezzel érdekes módon ugyanúgy egy találatig jutott, mint az előző két évadjában) mellett tízet kapott. „Bevallom, eléggé meglepett a hír – mondta a 29 éves futballista. – Furcsának tartom, hogy a rossz szereplésért éppen engem okolnak a vezetők, de akár még valami jó is kisülhet a dologból. Több csapat is érdeklődik irántam, bízom benne, hogy a vészesen közeledő határidő miatt sikerül hamarosan új klubot találnom."

Ez nem jött össze, és bár szó volt róla, októberben az őt váró Videotonhoz sem költözött haza. Így maradt odakint a lelátón, és várt. Január 22-én aztán egynapos próbaedzésen vett részt az Eintracht Frankfurtnál. Az ottani tréner elmondta, hogy egyelőre szó sem volt szerződtetésről, hiszen több jelöltet is ki akartak próbálni. A helyi Frankfurter Rundschau erről beszámoló cikkének szerzője – nyilván nem nagy tisztelője Sebőknek – emlékeztetett ugyan a bajoroknak lőtt nevezetes góljára, de arra is, hogy a szurkolók sohasem kedvelték.

Az újságíró szerint a „technikát előtérbe helyező, gyakran könnyelműséggel párosuló játékát nem szerették, gyakran tapsoltak, amikor lecserélték, s nemegyszer fütyültek, amikor csereként a pályára küldték". Ugyancsak szó esett arról, hogy bár Sebők a megelőző hónapokban Duisburgban, továbbá izraeli és kínai kluboknál is járt próbán, szerződést sehol sem kötöttek vele.

A Sebőkkel érezhetően negatívan elfogult lappal ellentétben az Eintracht honlapján pozitívan írtak a magyar játékosról: „A sportolói alkalmasságát az edzésen már bizonyította, s a fitneszteszten is megfelelt." Másnap azonban már az jelent meg a Frankfurter Neue Zeitungban, hogy nem fog szerepet kapni. Erre utaltak az újság szerint Willi Reimann edző szavai is, aki azt mondta: „Remélem, az átigazolási időszak végéig meg tudjuk erősíteni a védelmünket." A már említett Frankfurter Rundschau még egyértelműbben fogalmazott: Sebőknek nyilvánvalóan rosszak az esélyei a szerződtetésre.

Természetesen ez is szóba került a 2003. január 25-én készített NS-interjúban.

– Cottbusban is lehet kapni a Frankfurter Neue Zeitungot?
– Biztos lehet, de miért érdekli? – kérdezte Sebők Vilmos, akit Németországban ért utol a Nemzeti Sport.

– Nem olvasta, mit nyilatkozott a lapban Willi Reimann? Valami olyasmit mondott, hogy reméli, az átigazolási időszak végéig meg tudják erősíteni a védelmüket. A német újságíró-kolléga ebből arra következtetett, hogy ott bizony nincs szükség Sebők Vilmosra.
– Ez jó... Ott voltam az Eintrachtnál, még semmi sem dőlt el velem kapcsolatban, aztán tessék, máris magyarázkodnom kell. Nem tudom, mi jelent meg az újságban, de őszintén szólva nem is érdekel. Inkább arra hagyatkoznék, amit hallottam és tapasztaltam Frankfurtban.

– Mielőtt belekezdene, hogy érzi: szerződtetik vagy sem?
– Mondom, hogy semmi sem dőlt el. Meghívtak, érdeklődtek utánam, én pedig odamentem, és azt csináltam, amire kértek. Részt kellett vennem egy olyan fizikai felmérésen, mintha legalábbis űrhajósnak készülnék. Másfél órán keresztül vizsgálgattak, futószalagon kellett futnom hol sprintben, hol lassabb tempóban, miközben a műszerek mutattak mindent a szervezetemről. Szerénytelenség nélkül mondhatom, remek eredményt értem el. Ez volt délelőtt, aztán délután laza tréning várt rám együtt a csapattal, majd jött a beszélgetés az edzővel, Reimann úrral, aki azt mondta, szüksége van rám. Bólogattam, ám a klub vezetői olyan ajánlatot tettek, ami nem nyerte el a tetszésemet. Most itt tartunk.

– Illetve nem tartanak sehol.
– Azért nem egészen. Elmondtam az igényeimet, és Frankfurtban gondolkodási időt kértek. De mondok valamit, amin bizonyára meglepődik: nem is biztos, hogy én az Eintrachtban szeretnék futballozni ezen a tavaszon.

– Bejelentkezett a Milan vagy az Arsenal? Esetleg mégiscsak Kínába szerződik?
– Kínába akkor mennék, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapnék. Esetleg akkor gondolkodnék el, ha az ottani bajnokcsapat hívna, ám én egy Szecsuán nevű középcsapatnál voltam afféle próbajátékon, amely nem tűnt vonzónak számomra.

– Szóval Kínába sem megy. Akkor mégis hol akar játszani?
– Lehet, hogy ülök még egy fél évig a lelátón. Ez van. Huszonkilenc éves vagyok, és nekem már meg kell gondolnom minden lépésemet. Az a helyzet, hogy Cottbusban egészen jó fizetésem van, amit akkor is utalnia kell a klubnak, ha tökmagot majszolok a tribünön, vagy éppen kereplővel szurkolok a fiúknak. Nekem szükségem van erre a pénzre, meg aztán a Cottbus még igencsak sokkal tartozik nekem. Már feljelentettem a klubot, úgyhogy pereskedni fogunk. Nem hagyom magam, ami jár, az jár.

– Jól értem, hogy a pénzért esetleg lemond a futballról is?
– Sarkosan fogalmazva ez a helyzet. Persze az lenne a legjobb, ha a Cottbus kifizetné a tartozását, és elengedne az Eintrachthoz, mert akkor máris megszabadulna tőlem. Hogy is mondjam... mióta kiderült, hogy feljelentettem a klubot, nem szeretnek ott.

– Miért vált nemkívánatos személlyé Cottbusban, amikor korábban biztos csapattagnak számított?
– Amikor megkezdődött a bajnokság tavaly nyáron, mi három vereséggel nyitottunk, és kellett néhány bűnbak, akin elverhetik a port. Én voltam az egyik. A harmadik forduló után azt mondta az elnök, menjek, keressek magamnak más csapatot, mert itt már nem számítanak rám. Az átigazolási időszakból öt nap volt hátra akkor, így képtelen voltam máshová szerződni. Attól kezdve elfelejtettek, és nem maradt más lehetőségem, mint a Cottbus harmadik ligás amatőrcsapatában futballozgatni. Sajnálom, hogy így alakult, szerettem ezt a klubot, mégiscsak ötven Bundesliga-meccsen húztam magamra a szerelését, ám ez a keletnémet mentalitás nem az én világom. Inkorrektek voltak, ez egyértelmű. Ettől függetlenül szurkolok a csapatnak, hogy bentmaradjon, már csak Lőw Zsolt miatt is, aki stabil csapattaggá vált, de erre minimális az esély.

– Itthon nem akar játszani? Arról is lehetett hallani, hogy nemrég tárgyalt a Videotonnal.
– Most még eszem ágában sincs otthon futballozni. Legalább négy évet még külföldön szeretnék eltölteni, és biztos vagyok benne, hogy erre lesz is lehetőségem. Aztán a terveim szerint hazamegyek Újpestre, és ott fejezem be a pályafutásomat. Ami pedig a Videotont illeti, valóban volt egy puhatolózó tárgyalásom a fehérvári klubbal, de... Nem akarok megsérteni senkit, ám meglehetősen viccesen hangzott minden, pénz, lehetőség, akármi, a kinti körülményekhez képest.

– Remélem, nem sértődik meg, de úgy tűnik, mintha leszállóágba került volna.
– Ugyan már! És akkor mit mondjon az, aki súlyos sérülést szenvedett, és egy évet kell kihagynia? Én megúsztam ezt, ehelyett a lelátóra kényszerítettek. Elismerem, ilyen időszakom még nem volt, de túl leszek rajta, és visszakerülök a válogatottba is. Megváltoztam, profibb lettem, már ami a mentalitásomat illeti. Ne féltsen engem senki, mindenem megvan, amit szerettem volna. Szó sincs arról, hogy már nem kellek senkinek, itt, Németországban nem felejtették el azt a gólt, amit a Bayern München ellen szereztem, és amivel megnyertük a meccset. Nincs szükségem arra, hogy áruljam magam, de a pénzem nem hagyom veszni. Nincs igazam?

Ahelyett, hogy megkísérelnénk erre választ adni, inkább felidézünk egy fél évvel később készült másik beszélgetést, amely arról szólt, hogy az egy esztendővel korábban még stabil válogatott Sebők Vilmos immár egy teljes idény óta eltűnt a futballtérképről. Az előző szeptembertől nem lépett pályára bajnokin, most azonban hosszú-hosszú várakozás és cottbusi parkolópálya után 30 évesen újabb lehetőséget kapott, hogy megpróbáljon visszakerülni a nemzeti együttesbe, noha ez nem látszott könnyűnek, mert új klubja, az izraeli első osztályban újonc Maccabi Nazareth igencsak kiesett Gellei Imre szövetségi kapitány látószögéből.

– A játék nélkül eltöltött hónapjai során többször is beszélgettünk, és mindig ugyanazzal érvelt: inkább nem lép pályára máshol, de nem mond le az irigylésre méltó fizetéséről Cottbusban. Most is azt állítja, hogy helyesen döntött?
– Biztos vagyok benne, hogy helyesen döntöttem, amikor Cottbusban maradtam – mondta Sebők Vilmos. – Igaz, hogy legutóbb tavaly szeptemberben szerepeltem bajnokin a Rostock ellen, de legalább a pénzemnél leszek. Minden bizonnyal megnyerem a pert a Cottbussal szemben, és akkor fillérre pontosan kifizetnek.

– Ezek szerint pereskednie kell? Hiába maradt ott, mégsem fizették ki?
– Cottbusban azt hitték, hogy a kezembe nyomnak egy bizonyos összeget, aztán én megköszönöm, és odébbállok. Tévedtek. A legrosszabb történt velük, amit csak elképzelhettek. Ott maradtam, és játék nélkül vettem fel a fizetésemet. Illetve az sem igaz, hogy játék nélkül, mert decemberben nem engedtek az első csapat keretével edzeni, ezért átkerültem az amatőrök közé, és ott rendszeresen tréningeztem, mi több, pályára is léptem.

– Sebők Vilmos, a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya a Cottbus amatőrjei között becsúszva szereli a Bayern amatőrgárdájában szereplő mosógépszerelőt. Nem rossz...
– Annyira azért nem vészes a helyzet. Igazából csupán fél évet vesztegettem el az életemből, de nem volt egyetlen olyan lehetőség sem, amellyel a pénzemnél maradtam volna. Hiába hívtak Belgiumba, Franciaországba és a Frankfurthoz, a fizetésem meg sem közelítette volna, amit Cottbusban kaptam.

– Komolyan mondja, hogy mindig, minden pillanatban csak a pénzt nézte? Nem lett volna ésszerűbb engedni az igényeiből, és akkor már játszana mondjuk Belgiumban, sőt még az is előfordulhatna, hogy készülhetne a lettek és a lengyelek elleni, sorsdöntő Eb-selejtezőre.
– Fillérekért nem voltam hajlandó átigazolni. Úgy voltam vele, ha egyszer a Cottbus olyan szerződést ajánlott, amivel maximálisan elégedett voltam, akkor nem mondok le egyetlen euróról sem. Persze nem akartak fizetni, de ahogy az imént is mondtam, megnyerem a pert.

– És végre futballozhat is. Mit tud az új csapatáról, a Maccabi Nazarethről?
– Tudom, hogy gazdag klubról van szó, amelynél újoncként is az a cél, hogy UEFA-kupa-szereplésre jogosító helyezést érjen el a bajnokságban. Én egyébként itthon tárgyaltam az izraeliekkel, és ha nem is Bundesliga-szintű szerződést kötöttünk, de örömmel mondhatom, hogy én leszek a Nazareth legjobban fizetett futballistája. Örülök, hogy oda szerződtem, hiszen végre játszhatok. Újra jól kereshetek, és ha a szövetségi kapitány is úgy gondolja, visszakerülhetek a válogatottba. Még az sem zavart, hogy a színünk zöld-fehér...

Az atlantai olimpiát is megjáró, 1999-ben a lilákkal bajnoki címet ünneplő Sebők Vilmos – aki fél évvel később már itthon, Zalaegerszegen szerepelt, később pedig még Diósgyőrben lehetett NB I-es játékos – tényleg újra felhúzhatta a címeres mezt: egyetlenegyszer, négyesztendőnyi szünetet követően, 2006 májusában, az Új-Zéland elleni felkészülési meccsen.