Ismét mérkőzéseket halasztanak el a Király-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 16:32
A katasztrófa utáni helyreállítás sok időt vesz igénybe (Fotó: Getty Images)
Két élvonalbeli csapat mérkőzését is elhalasztották a spanyol Király-kupában (Copa del Rey) a valenciai természeti katasztrófa miatt.

Több csapat is kérvényezte az erre a hétre kiírt Király-kupa-mérkőzése elhalasztását, amihez a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség hozzájárult – derült ki az RFEF hétfői közleményéből.

A Valencia kupameccs szerdán lett volna esedékes, ám a tartományt ért károk miatt a klub kérte, hogy később lépjen pályára – írja a Marca. Ugyanígy tett a hatodosztályú Manises – amely csütörtökön az élvonalbeli Getafével csapott volna össze – arra hivatkozva, hogy a klub dolgozói segédkeznek az árvíz sújtotta területek megtisztításában. Mindkét találkozót november 26-án rendezik meg.

A Jove Espanol–Real Sociedad összecsapásra múlt héten került volna sor, ennek a meccsnek azonban egyelőre még nincs időpontja, mivel a baszk csapat a nemzetközi porondon is érdekelt, így nehéz beilleszteni a menetrendjébe a mérkőzést.

Az elmúlt hétvégén a férfi első és másodosztályban összesen öt összecsapást (Villarreal–Rayo Vallecano, Valencia–Real Madrid , Castellón–Racing Ferrol, Eldense–Huesca és Levante–Málaga) halasztottak el, és nincs kizárva, hogy az előttünk álló fordulóban is lesz olyan mérkőzés, melyet későbbi időpontban játszanak majd le, de erről később dönt a spanyol szövetség.

A DANA nevű hidegcseppjelenség (ez egyfajta izolált magaslégköri depresszió) miatt kialakult vihar hatalmas pusztítást okozott Spanyolországban, az árvízi katasztrófának már 217 halálos áldozata van, és több eltűnt személyt továbbra is keresnek.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT
November 26., kedd
19.00: Parla Escuela (VI.)–Valencia
19.00: Manises (VI.)–Getafe
Még nincs időpont
Jove Espanol (V.)–Real Sociedad

 

 

Legfrissebb hírek

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 08:39

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00

Megbosszulta magát a kiállítás, a hajrában fordított az Atlético ellen a Getafe

Spanyol labdarúgás
2025.03.09. 16:17

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51
Ezek is érdekelhetik