Moto GP: a versenyzők szerint nem kellene megtartani a Valenciai Nagydíjat

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.31. 23:45
Marc Márquez (Fotó: Getty Images)
A Moto GP versenyzői szerint etikai szempontból nem lenne helyes megtartani az eredetileg két hét múlva esedékes Valenciai Nagydíjat, amely egyben a világbajnokság utolsó versenye is. A kezdeményezés élére Marc Márquez állt, aki szerint a futamnak csak akkor lenne értelme, ha a teljes bevételt az áldozatok és a bajbajutottak családjai kapnák meg.

Mint ismert, hatalmas pusztítást okozott az időjárás több kelet-spanyolországi településen, így Valencia tartományban is. A katasztrófát a hirtelen jött esőzések váltották ki, az utcákat elöntötte a villámárvíz. A közlekedés teljesen megbénult, s a hivatalos beszámolók szerint már 96 halálos áldozatról tudni. A mentőcsapatok drónokkal keresik az eltűnteket a súlyosan érintett területeken, a kutatást azonban nagyban megnehezíti az a körülmény, hogy az áradás miatt sok települést sem megközelíteni, sem elhagyni nem lehet.

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

A halálos áldozatok száma 63-ra emelkedett. Két kupamérkőzés is elmaradt az árvíz miatt.

A villámárvíz érintette a valenciai Moto GP-versenypályát is, bár az első hírek szerint a nagyobb problémákat sikerült megúszni, s a helyi infrastruktúra javítása két héttel a viadal előtt megoldható feladatnak tűnik. A pilóták – élükön Marc Márquezzel – azonban egyhangúlag úgy vélik: a versenyt ilyen körülmények között nem lenne szabad megtartani, Valenciában legalábbis semmiképp.

„Etikai szempontból nem hiszem, hogy a Valenciai Nagydíjat meg kellene tartani – fogalmazott Marc Márquez. – A verseny szervezőinek most össze kell ülniük és meg kell hozniuk a döntést, ám ha rajtam múlna, én már döntöttem volna. Szerintem egy másik, a világbajnokságot lezáró futamot kellene tartani, egy másik helyszínen.”

A Gresini Ducati versenyzője hozzátette, hogy szerinte az egyetlen helyes elképzelés – amelynek még értelme is lenne –, ha a teljes bevételt az áldozatok és a bajbajutottak családtagjai kapnák meg: „Ha pénzt lehet gyűjteni az érintettek megsegítésére, az lenne az egyetlen logikus lépés” – fogalmazott, s csatlakozott honfitársa véleményéhez a Aprilia versenyzője, Aleix Espargaró is: „Spanyolként nagyon nehéz látni ezeket a képeket. Tudjuk, hogy a pálya környéke súlyos károkat szenvedett, és úgy gondoljuk, nincs értelme költeni a javítására. A forrásokat inkább az emberek megsegítésére kellene fordítani” – mondta, kiemelve, hogy Valenciában csak akkor versenyezne nyugodt lelkiismerettel, ha az esemény bevételével a segélyakciót támogatnák a szervezők. 

 

Legfrissebb hírek

MotoGP: hat évig biztosan lesz Valenciai Nagydíj

Egyéb autó-motor
17 órája

MotoGP: Marc Márquez duplázott az Argentin Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.03.16. 20:25

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

Marc Márquez nyerte a MotoGP sprintfutamát az Argentin Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.03.15. 20:49

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

Gyorsaságimotoros-vb: Marc Márquez a sprint után a főfutamot is megnyerte

Egyéb autó-motor
2025.03.02. 11:56

Marc Márquezé a pole és a sprintfutam a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.03.01. 09:53

Malajziában talált magának csapatot a Milan és a Valencia korábbi játékosa

Minden más foci
2025.02.27. 16:48
Ezek is érdekelhetik