Brazil focioviba jár a kis Rooney

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 15:04
null
Wayne és Kai Rooney: Viszlát, angolok! Szevasztok, brazilok! (Fotó: Action Images)
Nem kis meglepetésre az angol válogatott csatár nem a szigetországi focihagyományokban látja Kai fejlődésének útját. Jobban bízik a brazil módiban.

Kai Rooney március 2-án lett 16 hónapos, és apukája úgy érezte, immár nincs mire várni: ideje, hogy a lurkó megkezdje focista karrierjét. Az angol válogatott és a Manchester United támadója azonban nem valamelyik nagy szigetországi elitklub tehetséggondozójában találta meg a megoldást, hanem az Egyesült Királyságban is lendületesen terjeszkedő brazil focioviban, a Socatots egyik, Manchester közelében lévő intézményét nézte ki fia számára.

A brazil szisztéma alapja, hogy minél korábban kell elkezdeni a gyerekek koordinációs és technikai készségeinek fejlesztését, hogy mire a fizikum fejlesztésére és a taktikai érzék csiszolására kerül a sor, a labda már a gyerek legjobb barátja legyen. A brazil foci eredményei (egyedül Brazília tudott eddig öt világbajnoki címet nyerni), pedig messzemenően alátámasztják a képzés sikerét.

A kis Kai egyébként eddig is napi kapcsolatban volt a focival: apukája már ellátta Everton (idősebb Rooney nevelőegyesülete) és Manchester United mezekkel, anyukájával pedig rendszeresen kint van a papa meccsein.

Legfrissebb hírek

Még Rooney is gratulált – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2024.11.10. 23:28

Ismét a Championshipben kapott munkát Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2024.05.25. 14:28

Anglia: Wayne Rooney egyelőre kudarcot vall edzőként

Angol labdarúgás
2024.01.05. 09:16

Anglia: az ötödikről a huszadik helyre zuhant a gárda – menesztették Rooneyt

Angol labdarúgás
2024.01.02. 12:57

PL: Mhitarjan skorpiórúgása, Rooney bombája – a Boxing Day legszebb góljai

Angol labdarúgás
2023.12.26. 11:06

NB I: Rooney klubja és Gazdag Dánielék is figyelik a Puskás Akadémia védőjét

Labdarúgó NB I
2023.12.08. 11:29

Videó: Beckham, Xabi Alonso, Rooney – a legszebb félpályás gólok a PL-ben

Angol labdarúgás
2023.11.30. 16:18

Videó: Garnacho lemásolta Rooney gólját, és bejelentkezett a Puskás-díjra

Angol labdarúgás
2023.11.27. 10:14
Ezek is érdekelhetik