Fernando Alonsót szerelme vigasztalta a versenyidény után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 12:35
null
Fernando Alonso és Dása Kapusztyina (forrás: sport.es)
Dása Kapusztyina nemrég azt nyilatkozott, hogy nem akar elmenni Fernando Alonsóval az Indiai Nagydíjra, és amúgy is, már elege van a sok utazásból. Neki is megvan a maga élete, meglehetősen fárasztó a kedvesével utazgatni a világban, hiszen amúgy sem sokat vannak együtt, hiszen Alonso a versenyzésre összpontosít.

Néhányan ez után úgy gondolták, hogy Dása nem az utazásra, hanem Alonsóra unt rá, hiszen ki hallott már olyat, hogy valaki nem akar sülve-főve együtt lenni a kedvesével?! Válság helyett azonban boldogság van, és egyre erősebb a vonzalom köztük. Legalábbis a hölgy szerint.

Egy éve tart a kapcsolatuk, ezért maga az orosz modell nyilatkozott a kérdésben. Bár a versenyidény szomorúságot hozott a spanyol pilótának, kedvese szívesen vigasztalta Fernandót.

Dása a Twitteren üzent Alonsónak közvetlenül a viszonylag sikertelen idény után:

„Minden, ami nem öl meg, az megerősít! Együtt vagyunk, és ez a legfontosabb! Büszke vagyok rád, szeretlek és nagyon hiányzol."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik