Hét ember, aki a legjobban utálhatja most Sir Alex Fergusont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.24. 17:30
null
Sir Alex Ferguson életrajzi könyve aligha tetszik majd mindenkinek (Fotó: Action Images)
Ma jelenik meg a Manchester United labdarúgócsapatát 27 éven át, idén nyári visszavonulásáig menedzserként irányító Sir Alex Ferguson önéletrajzi kötete, a My Autobiography. A brit sajtó által kedd óta csöpögtetett információkból kiderült már, miért kellett mennie Beckhamnek, miért volt hosszú évekig sérelem közte és Wenger között, Rooney vágyairól és távozási szándékáról és az angol kapitányi posztról is. Most a Dirty Tackle által összeállított hetes listát mutatjuk be, avagy kik utálhatják legjobban a „kitálaló" Fergusont.

 

 

Beckham „scar wars”-a már csak az utolsó csepp volt
(Fotó: Action Images)
Beckham „scar wars”-a már csak az utolsó csepp volt (Fotó: Action Images)

7. David Beckham (a Manchester United középpályása 1993 és 2003 között)

Beckham a könyv szerint azt gondolta magáról, hogy nagyobb, mint a skót mester, így távoznia kellett – egy játékos sem állhat az öltözőben a menedzser felett. Az emlékezetes „scar wars" (amikor Ferguson fejbe rúgta egy stoplissal) mellett másik történet is szól a kiváló rúgótechnikával megáldott játékosról, volt mestere szerint az asszony a hibás azért, hogy nem tudta kiteljesíteni a benne lévő lehetőségeket.

„Belezúgott Victoriába, és megváltozott minden. Nem haragszom rá, kedvelem őt, egy csodálatos srác. De soha nem szabadna feladnod azt, ami vagy – vélekedett Beckhamről Fergi. – Elvesztette az esélyét arra, hogy abszolút világklasszis legyen, ezt a szintet soha nem érte el. Olyan döntéseket kezdett el meghozni, amelyek nagyon megnehezítették számára, hogy igazán nagyszerű legyen. Ez csalódás volt számomra. Nem volt szó ellenségeskedésről, csak csalódtam."

6. Mark Bosnich (a Manchester United kapusa 1989 és 1991 valamint 1999 és 2001 között)

Ferguson nem bánt finoman az ausztrál kapussal, „szörnyű profiként" aposztrofálta a tömegére nem kellően figyelő játékost:

„Wimbledonban játszottunk és Bosnich mindenre rávetette magát, szendvicsekre, levesekre, steakekre, végigment az étlapon. Azt mondtam neki, „az ég szerelmére Mark, lejjebb kell vinnünk a súlyodat, miért tömsz magadba mindent?". Mikor visszaérkeztünk Manchesterbe Mark telefonált egy kínai étterembe, hogy elvitelre adjon fel ételrendelést. „Nem volt még elég?". Egyszerűen nem tudtam hatni rá."

A kapus ugyanakkor nagyon büszke a tényre, hogy rekordelőnnyel nyert a csapattal bajnoki címet, első angol csapatként elhódították az Interkontinentális-kupát a Palmeiras ellen Tokióban, valamint, hogy ő volt az egyetlen, akit Ferguson kétszer is szerződtetett. Elmondása szerint megtiszteltetés számára, hogy a skót mester megemlítette őt az életrajzi könyvében, és úgy véli, Fergusonnak joga van a véleményéhez.

Ferguson szerint Benítez megölni akarja a játékot, nem megnyerni
 a meccset (Fotó: Action Images)
Ferguson szerint Benítez megölni akarja a játékot, nem megnyerni a meccset (Fotó: Action Images)

5. Steven Gerrard (a Liverpool és az angol válogatott csapatkapitánya)

A „vörösök" ikonjáról ezt mondta: „Azon kevesek egyik vagyok, aki úgy érezte, Gerrard nem kiemelkedő topjátékos. Amikor Scholes és Keane a csapatunkban volt, Gerrard ritkán tudott labdába rúgni ellenünk." Bár Frank Lampard sem járt sokkal jobban: „Csodálatosan szolgálja a Chelsea-t, de nem gondolok rá elit játékosként."

4. Rafa Benítez (a Liverpool menedzsere 2004 és 2010 között)

„Ha egyszer személyessé teszed, nincs esélyed. Benítez arra törekedett, hogy trófeákat nyerjen, ugyanakkor velem foglalkozott, ez nem volt okos húzás." De ez csak a kezdet volt.

„Nem mutatott semmiféle érdeklődést, hogy jó kapcsolatot alakítson ki más menedzserekkel. Ez veszélyes hozzáállás, mert sokan a kisebb kluboktól szívesen megosztottak volna vele egy italt, és tanultak volna tőle. Benítez jobban akarta megölni a meccset, mint megnyerni, ezzel a megközelítéssel pedig manapság nem arathatsz teljes sikert. Amikor ő volt a Liverpool menedzsere, nehéznek találtam megnézni a meccseiket, unalmasaknak véltem az összecsapásaikat. Meglepett, amikor a Chelsea hívta ezt követően."

3. Wayne Rooney (a Manchester United csatára)

A szakember szerint a korábban a támadó által hangoztatottakkal ellentétben a játékos akart távozni az együttestől, és Rooney mentális képességeit sem éppen dicsérte.

„Egy nappal azt követően, hogy megnyertük a (2013-as) bajnokságot, (Rooney) bejött az irodámba, és kérte, engedjük el" – írja Ferguson, azt is hozzátéve, hogy a támadó erőnléte az egész szezonban kívánnivalót hagyott maga után, vesztett a régi intenzitásából és ez vezetett ahhoz, hogy többször kimaradt a csapatból.

„Véleményem szerint nem ő volt a leggyorsabban tanuló a csapatban, de megvolt benne a játékhoz szükséges természetes ösztön. Az edzőpályán a gyakorlatok során az új ötleteket és módszereket nem tudta túl gyorsan elsajátítani."

Ferguson szerint Keane szeme néha ijesztő volt
(Fotó: Action Images)
Ferguson szerint Keane szeme néha ijesztő volt (Fotó: Action Images)

2. Roy Keane (a Manchester United középpályása 1993 és 2005 között)

„Roy legkeményebb testrésze a nyelve. A legvadabb, amit el lehet képzelni. Még a világ legmagabiztosabb emberét is el tudja gyengíteni ezzel. Amikor vele vitatkoztam, azt vettem észre, hogy a szeme elkezdett összeszűkülni, kis fekete gyönggyé. Ijesztő volt látni, pedig én Glasgow-ból jöttem. Azt hiszem a viselkedése megváltozott, amikor rádöbbent, hogy ő már nem a régi. Azt hiszem láthatta, hogy igazunk volt, de a büszkesége nem engedte elfogadni ezt. Azt hitte, ő Pán Péter."

Keane reakciója: „Emlékeszem a beszélgetéseinkre a hűségről, de az a véleményem, hogy nem tudja, mit jelent ez a szó. Engem nem nagyon zavar, hogy mit mond rólam, de nagyon, nagyon furcsának tartom, hogy folyamatosan kritizálja a többi játékost és a klubot, amely annyi sikert és örömet szerzett neki. De emiatt nem lesznek álmatlan éjszakáim."

1. David Moyes (Ferguson utódja, a Manchester United jelenlegi menedzsere)

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a könyvbemutatón megkérdezték Sir Alexet, szerinte az MU őszi botladozásai nem kérdőjelezik-e meg Moyes alkalmasságát a menedzseri posztra. A korábbi mester így reagált:

„Ebből a szempontból nyilvánvalóan rossz időpontban zajlik ez a sajtótájékoztató, máskülönben nem kaphattam volna meg ezt a kérdést. Amikor én a Manchester Unitedhoz kerültem, rengeteg bátorítást kaptam Matt Busbytól, segítsége fantasztikus volt. Remélem, én hasonlóképpen tudom támogatni David Moyest."

Ehhez képest gyakorlatilag egy gyulladásnál azért kevésbé kártékonynak minősítette őt, de legalább nem rettenetes. Az is valami.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik