Van Persie fia nem tud dönteni az MU és a City között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.09. 17:42
null
A legkisebb Van Persie nem tud dönteni (Fotó: dailymail.co.uk)
Robin után egy újabb van Persie tűnhet fel pár éven belül a Manchester United kezdőjében, már persze ha a holland gólvágó fia nem szerződik a városi riválishoz...

Shaqueel van Persie-nek már a nevéről is legendák keringenek, sokak szerint RvP arab gyökereire lelt, ezért a névválasztás, mások szerint a holland csatárnak az NBA-legenda, Shaquille O'Neal neve tetszett meg.

Az igazságot vélhetően sosem fogjuk megtudni, az azonban biztos, hogy a hétesztendős kissrácért máris harcba szállt Manchester két legnagyobb klubja, az MU és a City, ráadásul sajtóhírek szerint már az Arsenalnál is szemet vetettek a fiúra.

Az egyelőre mindkét manchesteri akadémián játszó SvP-re nem erőltetnek rá semmit a szülei, Robin a fiára bízta a döntést, aki azonban továbbra is képtelen választani a óriásklubok között.

„Elképesztően tehetséges, nem véletlenül figyeltek fel rá. Nagyjából egy éve van, hogy döntést hozzon, mindenben támogatni fogom" – mesélte széles mosollyal a Daily Mailnek a holland csatár.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
10 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
11 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
14 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik