Alexis Sáncheznek fia született, de nem a barátnőjétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 22:22
null
Alexis Sánchez és barátnője, Laia Grassi
Spanyol lapértesülés szerint az Arsenalban futballozó Alexis Sáncheznek fia született. Apró szépséghiba, hogy az anyuka nem a chilei támadó barátnője, hanem egy másik hölgy, akivel megcsalta kedvesét.

 

Mary Plazának nincs szüksége tartásdíjra
Mary Plazának nincs szüksége tartásdíjra


Az El Mundo értesülése szerint Mary Plaza egy hónappal a vártnál korábban adott életet egy barcelonai kórházban Alexis Sánchezzel közös fiuknak, de ő és a gyermek is jól van.

A hölgy néhány hónapig volt közeli kapcsolatban a chilei labdarúgóval, aki akkor már Laia Grassi nevű barátnőjével élt együtt, sőt Sánchez és Grassi azóta is egy párt alkot.

Az azóta a Barcelonából az Arsenalba szerződött Sánchez állítólag nem ápol jó viszonyt korábbi szeretőjével, és nem is ismeri el, hogy a gyereknek ő az apja.

Ez mindenesetre nem okoz nagy problémát, mivel Mary Plaza sem erőlteti, hogy Sánchez felelősséget vállaljon a kisfiúért. Megteheti, hiszen dúsgazdag családból származik, nagyapja a Barcelona egyik alapítója.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
13 órája

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
15 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
15 órája

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
17 órája

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
17 órája

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
17 órája

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
22 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:27
Ezek is érdekelhetik