Tévezt 250 óra közmunkára ítélték a sorozatos szabálysértésekért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.03. 13:40
null
Carlos Tévez a tárgyalásra siet szerda délelőtt (Fotók: Reuters)
A Manchester City csatára megúszta ennyivel, plusz 400 ezer forintnyi bírsággal. Fél év börtön fenyegette.

Carlos Tévezt 250 óra közmunkára, 1145 font (kb. 406000 forint) pénzbírságra, és jogosítványa további féléves bevonására ítélte a macclesfieldi városi bíróság, miután sorozatosan megsértette a brit közlekedési szabályokat. A Manchester City csatára tulajdonképpen olcsón megúszta a többszöri gyorshajtást és a jogosítvány nélküli vezetést (egy korábbi ügy miatt már hónapokkal ezelőtt elvették a jogsiját), a szigorú brit törvények szerint ugyanis akár fél év börtönbüntetést is kiszabhattak volna rá.

Így azonban 166 futballmérkőzésnek megfelelő időt kell közmunkával töltenie, ami bizonyára jobban megviseli, mint a szabad szemmel alig látható bírság kifizetése, amit majd levonnak heti 196000 fontos fizetéséből.

Carlos Tévez a tárgyalásra siet szerda délelőtt (Fotók: Reuters)
Carlos Tévez a tárgyalásra siet szerda délelőtt (Fotók: Reuters)

A meghallgatáson elhangzott, hogy nagyjából egy hónappal ezelőtt a rendőrök egy névtelen bejelentés után állították meg Tévezt cheshire-i otthonától nem messze. A bejelentő látta a futballista autóját a közeli Mottram Hill Golf Club előtt, és nyilván tudta, hogy Charlie-nál nem lehet jogosítvány – lévén azt már korábban elvették tőle. Az igazoltatás során azzal védekezett, hogy csak két percre lakik a goflklubtól, ez azonban nem hatotta meg az egyenruhásokat – idézi az ügy részleteit a Daily Mail beszámolója.

Tévez és Merlin, a varázsló (Fotók: Reuters, Mercury Press)
Tévez és Merlin, a varázsló (Fotók: Reuters, Mercury Press)

Az ügyében eljáró, Elizabeth Depares bírónő ugyanakkor egyetértett Tévez ügyvédjével, Gwyn Lewisszal, hogy a „közepes súlyú szabálysértés” büntetésére bőven elegendő a közmunka, nem kell az argentin sztárnak börtönbe vonulnia. Mike Boliver, aki Tévez felügyelője lesz a büntetés időszaka alatt, szintén úgy vélte, hogy ez a legjobb büntetés az adott esetben.

Apró érdekesség: Gwyn Lewis ügyvédet a Manchester Citynél csak úgy hívják, hogy „Merlin, a varázsló”. A jogász a megbecsülést a klub játékosaiért tett szolgálataival vívta ki.

A jövőben csak az anyósülés jut Charlie-nak (Fotó: Daily Mail)
A jövőben csak az anyósülés jut Charlie-nak (Fotó: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11

Reakciók a Real Madrid–Manchester Cityre: Carlo Ancelotti bírálta az új lebonyolítási formát

Bajnokok Ligája
2025.01.31. 18:46

Haaland tizenegyest hibázott, az Evertonnal sem bírt a Manchester City

Angol labdarúgás
2024.12.26. 15:24
Ezek is érdekelhetik