Az ítélőtábla ezzel a büntetés éveinek számát tekintve helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék 2024. február 8-án kihirdetett elsőfokú döntését, ugyanakkor azt megváltoztatva Gyárfás Tamást is felbujtóként, nem bűnsegédként mondta ki bűnösnek, és esetében mellőzte a szabadlábra helyezés legkorábbi időpontjának meghatározását, illetve fegyházról börtönre módosította a büntetést.
A másodrendű vádlottat, Portik Tamást – aki még videókapcsolat útján sem volt jelen a bíróságon – másodfokon, ugyancsak felbujtóként életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtották. A bíróság szerint Portik Tamás Gyárfás Tamás felkérésére bízta meg Jozef Rohac szlovák bérgyilkost Fenyő Jánosnak, a VICO-birodalom fejének, Gyárfás Tamás üzleti riválisának 1998. február 11-én végrehajtott meggyilkolásával, ezért mindketten felbujtónak minősülnek.
Gyárfás Tamás korábban sportriporterként, sportvezetőként, televíziós producerként is tevékenykedett, 1972-től a Népsportnál dolgozott, 1984-ben pedig ő tudósított a szocialista országok által bojkottált Los Angeles-i olimpiáról, majd az 1988-as szöuli ötkarikás játékokról is. Gyárfás Tamást 1993-ban választották meg a Magyar Úszószövetség elnökének, melyet 2016-ig vezetett. Pályafutása során az Európai Úszószövetség, a Nemzetközi Úszószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is volt.