Tipikus szívás: Tottenham-ManU 1-3

Végtelen a lehetőségek tárháza amikor az a kérdés, hogy milyen módon kapjunk ki a ManU-tól. Vasárnap több klasszikus jellegzetességet is megfigyelhettünk. Elsőnek mindjárt ott volt Adebayor gólvonalas blokkja Saha gólba tartó lövésénél - szépen követtük önmagunk tökönszúrásának nemes hagyományait. (Ne felejtsük el, hogy ugyanezt Parker is eljátszotta két hete a Stevenage ellen - de a United ellen is van gyakorlatunk az ilyesmiben, gondoljunk csak a Gomes contra Nani kabaréjelenetre.) Aztán az is ismerős, hogy egy felforgatott középpályával tulajdonképpen egész jól játszunk, sőt, uraljuk a pálya közepét, de az ellenfél mégis erőlködés nélkül háromgólos előnyre tesz szert. (A szezon eleji meccs az Old Traffordon jut az ember eszébe - akkor Niko és Jake kezdett középen, most Sandro és Jake.) Aztán a jó öreg "három valamirevaló kapuralövés - három gól" forgatókönyv sem éppen fehér holló. Aztán ott van a most kévéssé meggyőző bírózás - Adebayor egyértelmű kezezése az érvénytelenített gól előtt, ami alighanem épp annyira volt szándékos mint Ashley Cole szintén egyértelmű decemberi esete a Lane-en (itt inkább a konzisztencia krónikus hiánya a bosszantó).Végtelen a lehetőségek tárháza amikor az a kérdés, hogy milyen módon kapjunk ki a ManU-tól. Vasárnap több klasszikus jellegzetességet is megfigyelhettünk. Elsőnek mindjárt ott volt Adebayor gólvonalas blokkja Saha gólba tartó lövésénél - szépen követtük önmagunk tökönszúrásának nemes hagyományait. (Ne felejtsük el, hogy ugyanezt Parker is eljátszotta két hete a Stevenage ellen - de a United ellen is van gyakorlatunk az ilyesmiben, gondoljunk csak a Gomes contra Nani kabaréjelenetre.) Aztán az is ismerős, hogy egy felforgatott középpályával tulajdonképpen egész jól játszunk, sőt, uraljuk a pálya közepét, de az ellenfél mégis erőlködés nélkül háromgólos előnyre tesz szert. (A szezon eleji meccs az Old Traffordon jut az ember eszébe - akkor Niko és Jake kezdett középen, most Sandro és Jake.) Aztán a jó öreg "három valamirevaló kapuralövés - három gól" forgatókönyv sem éppen fehér holló. Aztán ott van a most kévéssé meggyőző bírózás - Adebayor egyértelmű kezezése az érvénytelenített gól előtt, ami alighanem épp annyira volt szándékos mint Ashley Cole szintén egyértelmű decemberi esete a Lane-en (itt inkább a konzisztencia krónikus hiánya a bosszantó).

Két meccset vesztettünk zsinórban. Ilyen legutoljára augusztusban fordult elő - és akkor is nyolc gólt kaptunk gyors egymásutánban. A szezoneleji sokkterápiát hatalmas feltámadás követte - a következő tizenegy meccsből tizet megnyertünk, és megalapoztuk azt a csodálatos pozíciót amit még mindig élvezünk. Azt a hihetetlen sorozatot egy egészen abszurd bírói sorscsapás szakította meg Chris Foy gyanúsan retardált Stoke melletti ítéletei képében. Aztán a következő pár meccsen még két alkalommal vettek el tőlünk győztes gólt fiktív les címén (Chelsea, Wolves). Ezt követően volt még egy sorsszerű vereség az Etihad-ban ahol az oroszrulett nekünk jött ki rosszul (Defoe ziccere kimaradt, a Shitty céltalanul előrevágott labdájából összehozott egy tizit a kiállítást percekkel azelőtt megúszó Balotelli). Aztán tulajdonképpen a bajnokikon egy ideig újra jöttek az eredmények, a kupában meg szenvedtünk. Így érkeztünk el a (tartalékos) Newcastle elleni űrfociig, amit a North London Derby zűrfocija követett. Totális önmegsemmisítés volt - James Bond Aston Martinja is megirigyelte volna. A United elleni meccs a szokásokhoz híven nagy várakozásokkal indult, hogy aztán a szokásokhoz híven rezignált csalódással érjen véget. És itt tartunk most.

Az idei szezonunknak eddig két pokoli nadírja van (augusztus és az elmúlt két hét), és egy nagyon hosszú zenitje (szeptember-október-november). A decembertől február közepéig tartó időszak hullámzó teljesítményt és változó eredményességet hozott - de ebben jelentős részt kaptak a játékosainkon kívüli tényezők is (a játékvezetők képében megjelenő balszerencse). Ha elfogadjuk, hogy van valami kiismerhető sorminta a PL középtávú történéseiben, akkor most újabb hosszabb virágzó időszak kellene, hogy következzen. Persze önmagától semmi sem fog változni. A két nagy pofonból energiát kell sajtolni, motivációt, dacot, elszántságot és győzni tudást. A keretünk továbbra is teljes mértékben megfelel a dobogós hely megtartására. Az edzőnk (elvileg) továbbra is olyan ember, aki nem akarja mindenáron a rögeszméivel bénítani a csapatot. (Azért írom, hogy "elvileg" mert Saha Defoe ellenében való favorizálása első ránézésre egy, a Harry saját zsenialitásának igazolására tett felelőtlen és öncélú kísérletnek tűnik.)

MECCS

A meccsről nehéz újat mondani. Az első félidőt végig uraltuk - de kérdés, hogy mennyire volt tudatos az ellenféltől a teljesen fogatlan játék, és mennyire volt ez köszönhető a mi fogorvosainknak. Mindenesetre Sandro és Jake kifejezetten jól mozogtak, szinte hiba nélkül hozták le a félidőt. Támadásban Lennon mutatott pár ígéretes elfutást, az egyiknél a baloldalon tűnt fel, elegánsan belibbent az alapvonalnál a büntetőterületen belülre, és adott egy gólpasszt Sahának, amit ki is használt a francia. Csak azzal nem számolt, hogy Parker távollétében Adebayor átveszi az ellenfél gólvonalán való céltalan ámde destruktív téblábolás felelősségteljes feladatát. A ManU már nem tehetett volna semmit abban a helyzetben. Vezettünk volna simán 1-0-ra, ha nem szúrunk ki saját magunkkal.

Aztán a félidő végén két szerencsétlen megmozdulás meghozta a vendégek vezető gólját. Sandro teljesen feleslegesen szabálytalankodott a partvonalnál, amiből veszélyes ívelés következett. Mivel csak szögletre tudtunk menteni így jöhetett az újabb ManU próbálkozás, amit Walker sokkoló figyelmetlensége miatt Rooney játszi könnyedséggel váltott gólra. A második félidőt, ha lehet még jobban kezdtük mint ahogy az első játékrész nagy részébn játszottunk. De Gea védett egy szépet Jake megpattanó lövésénél, és Assou-Ekotto szabija megpuszilta a felső lécet - de úgy általában lesátoroztunk a vendégek tizenhatosa előtt. Hogy aztán egy kósza bedobásból újra Fergusonék szerezzenek gólt. Dühítő gól volt, olyan amit már a bedobás elvégzésekor meg lehetett volna akadályozni. Viszont még ez a találat sem törte le a mieinket, mentünk előre becsülettel - az utolsó szög a koporsóban Young második gólja volt. Amikor a középpályásaink ilyen közel engednek egy ennyire köztudottan jól tüzelő ellenfél játékost a tizenhatosunkhoz, mindenféle szerelési kísérlet nélkül, azért elgondolkozik az ember az érintett középpályásaink értelmi szintjét illetően. Volt olyan ember a stadionban vagy a képernyők előtt, aki nem volt 100%-ig biztos abban, hogy mit csinál majd Young?

(Egyébként visszatérve az első gólra és a krónikus szöglet problémára: rengeteg olcsó gólt kapunk szögletből, viszont nagyon keveset szerzünk az ellenfél kapuja előtt. Ebben mindenképpen nagy az edzői stáb felelőssége. Ellenfeleink rendre erősen kanyarítják be a labdát az ötös vonalára vagy azon kissé kívülre - az erő és a célterület kombinációja azt jelenti, hogy a kapus általában nem jön ki és a védők is nehezen tudnak mit kezdeni a labdával. A mi szögleteinkben vagy nincs semmi erő így a kapusok simán lehúzzák, vagy olyan laposak, hogy az első védő tisztázni tud, vagy olyan messzire íveljük a kaputól, hogy Kaboul akármilyen magasra ugrik nemigazán tud veszélyes lenni - elvégre 13 méterről ritkán fejelnek gólt. Szégyenletes amit szögleteknél művelünk és dühítő, hogy úgy tűnik Harry-t nem izgatja eléggé a dolog ahhoz, hogy edzésen erre fókuszáljunk.)

Defoe gólja a szépségtapasz funkción kívül talán arra lehet jó, hogy az Everton elleni meccsen már Saha előtt számol majd vele Harry. Bár akkorra már talán vdV is rendbejön, így lehet, hogy a előléptetés még mindig csak a padra lesz elég JD-nek. A Goodison Park előtt azonban lesz még jelenésünk a White Hart Lane-en is. A Stvenage elleni újrajátszást szerdán bonyolítják le, és természetesen csak a magabiztos továbbjutás az elfogadható végkimenetel. A holnapi viszonlátásra.

COYS!