Aszterasz - Tottenham

2367391 23673912367391 2367391
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 16:11
Szép volt a legutóbbi 5-1, de idegenben is hozni kéne a győzelmet, hogy megnyugodhassunk a továbbjutást illetően. Oké, hogy lesz utána egy relatíve...

Szép volt a legutóbbi 5-1, de idegenben is hozni kéne a győzelmet, hogy megnyugodhassunk a továbbjutást illetően. Oké, hogy lesz utána egy relatíve simának ígérkező Partizán elleni hazai, de Belgrádban olyan szarul fociztunk, hogy szerintem az biztosítja majd a szerbek számára a kellő önbizalmat a Lane-en is, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Az isztambuli túra meg természetesen messze nem kecsegtet garantált pontszerzéssel. Szóval nyerni kéne. A első meccsünkből kiindulva nem lehetetlen a küldetés, bár mindenképp el kell kerülnünk, hogy a görögök szerezzék az első gólt, mert most nehezebb lenne fordítanunk, mint a Villa Parkban volt. Legalábbis kétlem, hogy az Aszterasz játékosai olyan előzékenyek lesznek, mint Benteke és társai voltak. Eddigi európai kupaszerepléseik alkalmával még sosem szenvedtek vereséget a Theodorosz Kolokotronisz stadionban - általában jellemző a görög csapatokra az erőn felüli hazai forma. Hajtás után miniposzt.Szép volt a legutóbbi 5-1, de idegenben is hozni kéne a győzelmet, hogy megnyugodhassunk a továbbjutást illetően. Oké, hogy lesz utána egy relatíve simának ígérkező Partizán elleni hazai, de Belgrádban olyan szarul fociztunk, hogy szerintem az biztosítja majd a szerbek számára a kellő önbizalmat a Lane-en is, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Az isztambuli túra meg természetesen messze nem kecsegtet garantált pontszerzéssel. Szóval nyerni kéne. A első meccsünkből kiindulva nem lehetetlen a küldetés, bár mindenképp el kell kerülnünk, hogy a görögök szerezzék az első gólt, mert most nehezebb lenne fordítanunk, mint a Villa Parkban volt. Legalábbis kétlem, hogy az Aszterasz játékosai olyan előzékenyek lesznek, mint Benteke és társai voltak. Eddigi európai kupaszerepléseik alkalmával még sosem szenvedtek vereséget a Theodorosz Kolokotronisz stadionban - általában jellemző a görög csapatokra az erőn felüli hazai forma. Hajtás után miniposzt.

CSAPATHÍREK

Adebayor, Kaboul, Lennon és Naughton otthon maradtak, Walker és Bentaleb sérülés miatt nem játszhat, Lloris pedig az eltiltását tölti. Így valószínű, hogy Kane lehetőséget kap majd, hogy tovább növelje EL-góljainak már eddig is impozáns számát. A kezdőt viszonylag nehéz megtippelni, de megint szívesen látnék két csatárt a pályán.

Vorm

Dier - Fazio - Vertonghen - Davies

Lamela - Paulinho - Dembélé - Chadli/Townsend

Soldado

Kane.

Ezzel lennék jelenleg talán a legboldogabb. De Eriksent sem bánnám, ha pályára kerülne, mert ráférne egy kis önbizalom növelő kilencven perc a Villa elleni gyatra első félideje után. Meglátjuk. Dembélé és Damon Hill Paulinho kezdhet a középpályán, elvileg mindketten nemzetközi szintű, klasszis-közeli játékosok. A védelem adja magát, hogyha Chiriches-t elfelejtjük.

A görögök egész kulturáltan fociztak a Lane-en, és szerintem meg fognak próbálni örömet szerezni a szurkolóiknak hazai pályán is. Bátran és pozitívan játszottak legutóbb, nincs okunk feltételezni, hogy most hirtelen beállnának védekezni. Ez jót jelenthet a mi szurkolóinknak is, mert nem fogják hagyni, hogy kedvenceink belesüllyedjenek a már-már védjegyükké vált félálomszerű alibizésbe. Szoros végeredményt és viszonylag hajtós meccset várok. 2-1 ide - Kane és Soldado góljával.

COME ON YOU SPUUUUUURRRRRRSSSSSS!!!!!!!!!!

Legfrissebb hírek

Ádám Martin távozik görögországi csapatától – hivatalos

Légiósok
2024.11.11. 16:08

Ádám Martin duplájával nyert kupameccset az Aszterasz Tripolisz

Légiósok
2024.10.31. 16:09

Diszkrét edzőváltás Ádám Martin csapatánál, a klub meg sem említette Makélélét

Minden más foci
2024.10.11. 16:22

Makélélé három meccs után távozik Ádám Martinéktól – sajtóhír

Minden más foci
2024.10.07. 16:17

„Itt még elboldogulok” – mondta Ádám Martin góllal nyitó cseréje, Macheda

Minden más foci
2024.10.07. 15:08

Útnak indult Budapestre a Tottenham, egy meglepő játékos is érkezik

Európa-liga
2024.10.02. 15:43

Ádám Martin korábbi Manchester United-játékost kapott posztriválisnak – hivatalos

Minden más foci
2024.09.30. 17:41

Ádám Martin egy idézettel reagált a kritikák után

Légiósok
2024.09.24. 12:18
Ezek is érdekelhetik