Itthon is megéri

Előző írásomnak az volt a témája, hogy miért éri meg a tulajdonosoknak azokat a futballklubokat működtetniük, amelyek nem termelnek közvetlen nyereséget – merthogy szerte Európában ez a helyzet a csapatok döntő többségénél. Mint arról szó volt, e klubok jelentős része a tulajdonosok (akár egy-egy óriáscég) marketingeszközeként üzemel, s így más vállalkozásokban térülhetnek meg az együttesbe fektetett összegek. Ez a szinergiastratégia.

A bejegyzéshez fűzött szinte mindegyik hozzászólás azt kérdezte: mi a helyzet Magyarországon? Éppen ezért – utólagos engedelmetekkel – nem ott reagálok külön-külön a felvetésekre, hanem itt, egyben.Előző írásomnak az volt a témája, hogy miért éri meg a tulajdonosoknak azokat a futballklubokat működtetniük, amelyek nem termelnek közvetlen nyereséget – merthogy szerte Európában ez a helyzet a csapatok döntő többségénél. Mint arról szó volt, e klubok jelentős része a tulajdonosok (akár egy-egy óriáscég) marketingeszközeként üzemel, s így más vállalkozásokban térülhetnek meg az együttesbe fektetett összegek. Ez a szinergiastratégia.

A bejegyzéshez fűzött szinte mindegyik hozzászólás azt kérdezte: mi a helyzet Magyarországon? Éppen ezért – utólagos engedelmetekkel – nem ott reagálok külön-külön a felvetésekre, hanem itt, egyben.

Sokan arra utaltatok, hogy a magyar futballban ez nem (sem?) járható út, a labdarúgás alacsony presztízse és ebből fakadó kisebb reklámereje miatt. Tény, hogy ez ügyben jelentős a lemaradásunk (az már egy vagy inkább több következő írás témája lehet, hogy miért), de azért a magyar futball még mindig nagyon sok embert érdekel – különben ti sem kérdeztétek volna. És igen, még Magyarországon is megérheti egy tulajdonosnak reklámeszközként működtetni egy klubot. A hatásfok a fentiek miatt nyilván alacsonyabb, mint máshol, a tisztán üzleti érdek mellett a külföldön megszokotthoz képest jóval erősebben jelenik meg a futball szeretete és a futballban való tenni vágyás szándéka. Ezért általában nem a magyar óriáscégeket (OTP, Mol stb.) látjuk ezen a területen, hanem olyan vállalkozásokat, ahol az első számú vezető egymaga tud dönteni ilyen volumenű kérdésekben, akár személyes vágyai mentén is. (Ahogy az előző írásból kiderült, más országokban világszerte ismert multik is vállalnak szerepet; csak néhány példa ismétlésképpen: Philips, Gazprom, Red Bull stb.)

Mely magyar kluboknál figyelhető meg legjobban ez a stratégia? Az egyik legtipikusabb példa érdekes módon az NB II-ben látható: az újra az élvonalba igyekvő, Tatabánya és Szombathely után most Pápán székelő Lombard FC. Bíró Péter tulajdonos már a tatabányai korszak alatt úgy nyilatkozott, hogy jelentősen megnőtt a Lombard zálogház forgalma, amióta labdarúgócsapat is található a portfólióban. Menjünk tovább: az MTK ma már az utánpótlásképzésre építi a stratégiáját, a tulajdonosi köre is változott valamelyest, de a szoros összefonódás a Fotex-csoporttal megmaradt. (Ez jól megfigyelhető a Hidegkuti-stadionban is, hiszen a pálya mentén szinte csak a cégcsoport tagjainak reklámtábláival találkozunk.) Ahogy itt Várszegi Gábor, úgy Győrben Tarsoly Csaba volt az, aki a céget erre az útra terelte: az ETO FC a Quaestor tulajdonában van, és itt annyival színesebb a kép, hogy az együttes mellett a stadion is a cégcsoporté, így az ETO-park fejlesztése máris magyarázza, hogy az aranylábúak mellett (helyett) mi fordíthatja összességében kedvezővé a vállalkozást.

Magyar sajátosság a helyi önkormányzatok tulajdonosi szerepvállalása – ha többségi tulajdonosként egyre ritkább is, vidéki nagyvárosokban kisebbségi tulajdonosként (ám bizonyos kérdésekben akár ettől függetlenül vétójoggal) ez még mindig igen gyakori; így van például Debrecenben, Fehérváron és Zalaegerszegen is. E kluboknál persze a többségi tulajdonosnak lehetnek alapvetően más céljai, de azért a városvezetőknek nyilván jól jön, ha a futballisták mellett pózolhatnak egy-egy siker alkalmával.

(Bár csak zárójelben, de azért ne feledkezzünk el ennek a stratégiának a korábbi kudarcairól, amikor a tulajdonos nem tudta felmérni a futballklub irányításával járó terheket, és a csapat csődbe ment: ez történt a Stadler FC-vel, a Gázszer FC-vel és a Dunaferr SE-vel is. Utóbbi egyesület tökéletes példája lehetne e klubvezetési rendszernek, és bár más, kisebb anyagi terheket jelentő sportágban még működik, a futballban elhalálozott. Ráadásul az NB II-től idén visszalépő dunaújvárosi egylet nem jogutóda a korábbi bajnoknak.)

Tegyük viszont gyorsan hozzá, hogy ez a fajta klubirányítás nem csak a labdarúgásban jelenik meg, sőt: a pécsi vállalkozók tulajdonában lévő (bár legszebb napjaitól egyre távolodó) MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata, vagy éppen a szegedi cégek, mint a Pick vagy a Szeviép által irányított Pick-Szeged férfi kézilabda-együttes az élő példa arra, hogy más sportágakban is érdemes Magyarországon marketingeszközként működtetni egy sportklubot. (A Pick korábban kinyilatkoztatott célja éppen az a klubbal, hogy a nemzetközi kupaszereplések révén a külföldi, elsősorban német piacon terjessze a márka nevét.)

Ehhez hasonlóak olyan megaprojektek, mint a hungaroringi Formula–1-es (és a leendő balatonringi MotoGP-) nagydíj, vagy éppen a budapesti olimpia és a labdarúgó Eb megrendezésére benyújtott pályázatok – ám ez már tényleg egy újabb blogbejegyzés témája lehet…

De hogy visszautaljunk az előző írásban említett Berlusconira: ott még persze nem tartunk, hogy Magyarországon is egy futballklub „csináljon” miniszterelnököt, legalábbis Orbán Viktor nem az Erdért (ma már Felcsút), Bajnai Gordon pedig nem a 43. Sz. Építők miatt lett kormányfő…