Érzelmek viharában – Észak-Írország után

Tudom, nem tartozik az olvasóra, de én nem akartam ezt a bejegyzést megírni – írtak/írnak az északírek elleni meccs után éppen eleget a válogatottról.

De ahogy szinte minden szurkoló, én sem tudom magamban tartani a dolgot: vannak, akikből a „Pintér, takarodj!” tört elő, vannak, akik egyszerűen csak kisétáltak a Vénaszkenner Arénából, és van még nyilván ezer módja az érzelmek kiengedésének – nekem írnom kell ehhez. Másfél napig próbáltam visszatartani, de nem ment.

Az MLSZ elnöke szerint még nem ment el a hajó, de az biztos, hogy a matrózok már elrúgták a parttól, és nagyon nagyot kell ugranunk, hogy még elcsípjük.

A vasárnapi meccsen az eredmény és a játék is elszomorító volt: az eredmény miatt elbuktuk az első két helyet, a játék miatt bukhatjuk a harmadikat.

De ahogy szinte minden szurkoló, én sem tudom magamban tartani a dolgot: vannak, akikből a „Pintér, takarodj!” tört elő, vannak, akik egyszerűen csak kisétáltak a Vénaszkenner Arénából, és van még nyilván ezer módja az érzelmek kiengedésének – nekem írnom kell ehhez. Másfél napig próbáltam visszatartani, de nem ment.

Az MLSZ elnöke szerint még nem ment el a hajó, de az biztos, hogy a matrózok már elrúgták a parttól, és nagyon nagyot kell ugranunk, hogy még elcsípjük.

A vasárnapi meccsen az eredmény és a játék is elszomorító volt: az eredmény miatt elbuktuk az első két helyet, a játék miatt bukhatjuk a harmadikat.

Azt előre lehetett tudni, hogy ha a közvetlen továbbjutást érő első két helyen akarunk végezni, azaz a görög, román párosból legalább egyet meg akarunk előzni, akkor a kisebbeket oda-vissza verni kell. Ez már nem jön össze, innen szinte lehetetlen odaérni legalább a második pozícióba – főleg, hogy a románok a pireuszi győzelemmel léptek nagyot előre.

A csapat játéka pedig semmi jót nem ígér a továbbiakra, már azt is nehezen látni, hogyan tudnánk megelőzni a finneket és az északíreket.

Kérdezhetnénk persze, hogy mi ebben a meglepetés, hiszen megszoktuk már, hogy nélkülünk rendezik az aktuális Eb-t vagy vb-t, de az MLSZ éppen azért választott magyar szövetségi kapitányt, hogy „garanciát” kaphasson a 24-esre bővített mezőny eléréséhez – Pintér Attila küldetése tehát ebben a sorozatban csakis a kijutás lehet, nem a 2018-as vb-selejtezőkre való felkészülés.

A kapitány viszont olyan vehemenciával kísérletezik, mintha még soha nem látott volna közelről magyar futballistát: első négy(!) felkészülési mérkőzésén 36 játékost próbált ki. Csak az összehasonlítás kedvéért: Várhidi Péter az összes 16 meccsén 37, Erwin Koeman a saját 20 mérkőzésén 39 futballistát küldött pályára… A hírhedt „nyolcvanas”, Lothar Matthäus csak 29 labdarúgót vetett be az első négy meccsén…

De még ez az óriási szám sem volt elég arra, hogy az északírek ellen olyan védelem lépjen pályára, amilyet korábban már láttunk Pintértől – még így is újoncot kellett avatni a tétmeccsen. (Balogh Balázs lett így a 37. játékos az új érában, amivel Várhidit máris utolérte a kapitány, és üldözőbe vette Koemant.)

Ettől még persze lehetne akár sikeres is a kapitány, és nem is akarok szakmai elemzést végezni, a fenti számok egyszerűen csak – furcsák.

Maradjunk akkor a kommunikációnál.

Merthogy előjöttek a meccs után a szokásos mantrák, hogy például az ellenfélnél hány Premier League-játékos van: ezek szerint a világranglistán jócskán mögöttünk álló, a transfermarkt.de játékosértékelései alapján a magyarnál „olcsóbb” északírek is erősebbek nálunk? (Szándékosan két független forrást említettem, és nem a saját értékítéletemet.) Arról nem is beszélve, hogy nálunk is lehetett volna két Bundesliga-játékos a pályán…

Apropó, Szalai Ádám. Pintér kinevezésekor sokan azt mondták, ő majd lerendezi a Szalai-kérdést, a csatár nála nem fog össze-vissza nyilatkozgatni, mert vagy beáll a sorba, vagy nem játszik. A megoldás az lett, hogy nem játszik. Ehhez nem kell jó vezetőnek lenni, Szalait bárki ki tudta volna rúgni a keretből. (Mármint soha meg sem hívni.) Akkor lenne jó vezető az aktuális kapitány, akár Egervári Sándor, akár Pintér, akár más, ha elérné, hogy Szalai a legjobbját nyújtsa a válogatottban, és a válogatott jobb legyen általa. Ez az igazi menedzsmentfeladat.

De vissza az északírekhez, akik ellen a Premier League-es logika szerint már-már bravúr lett volna a siker. Sőt, Dzsudzsák Balázs szájából az is elhangzott, hogy senki nem ígérte az öt-hat gólos győzelmet – mintha a játékosokat csak az ilyen előzetes ígéretek ösztökélnék, semmi más. Vagy mintha a szurkolóknak az öt-hat gólos győzelem elmaradása fájna most.

Egy ilyen meccs, egy ilyen vereség után egyszerűen nem lehet úgy felvázolni a helyzetet, mintha nekünk itt most nem is kellett volna nyernünk, mintha nem is történt volna semmi rendkívüli…

És persze ott van a szerencsétlen sérülés a meccs végén, hiszen „nem lehet tíz percet tíz emberrel játszani”. Mondjuk a románok 40 percet játszottak végig emberhátrányban a görögök ellen, mégis meg tudták tartani az előnyüket…

Na ezekhez a románokhoz megyünk október 11-én, napra pontosan az amszterdami 8–1 első évfordulóján.

Nagyon-nagyon szeretnék utána örömömben írni!