A magyar futball esélye: most vagy soha!

Ezt a kérdést általában egy-egy bukás után szoktuk feltenni, de ezúttal nem csupán „megszokásból" írom, hanem mert a mostani siker után is aktuális.

Előre tud lépni ezáltal a magyar futball? (Sőt: előrelépett ezzel a sikerrel?)

A zárójelben feltett kérdést könnyedén meg tudjuk válaszolni: nem.

Ez a siker nem jelez még semmiféle előrelépést, hiszen nincs több néző a bajnokikon, a klubjaink nem versenyképesebbek a nemzetközi kupákban, és tulajdonképpen a válogatottunk sem az: a csoportbeli harmadik hely az előző két selejtezősorozatban is megvolt, csak akkor az még nem ért pótselejtezőt.

Ahogy azt korábban többször is írtam, ez az eredmény két embernek köszönhető: Dárdai Pálnak és Michel Platininek. Dárdainak a válogatott mentalitásának és hatékonyságának megváltoztatásáért, Platininek pedig az Eb kibővítéséért. Egyikük sem tudja igazán kiélvezni a sikert, egyikük sincs már a posztján (még ha Platini egyelőre csak ideiglenesen is, de ki tudja, hol lesz ő az Eb kezdetére...), és különösen fájó, hogy a meccs után a játékosok csak Bernd Storckot tudták a levegőbe dobálni, Dárdait viszont nem. Természetesen Storcknak is jár a tisztelet, különösen a pótselejtező levezényléséért (ha már a közvetlen kvalifikáció kicsúszott a kezéből...), ám az egyértelmű, hogy a folyamatot Dárdai indította el.

Az is nyilvánvaló, hogy az elmúlt években az MLSZ és a kormány rengeteget tett a magyar futballért, taóval, stadionokkal és rengeteg befektetett pénzzel, de a mostani siker nem ezeknek az eredménye, ilyen rövid idő alatt ez eleve képtelenség. Ehhez a sikerhez a vezetés lényegében egyetlen jó döntéssel járult csak hozzá: Dárdai kinevezésével.

Innentől azonban máris roppant fontossá válnak a korábbi támogatások, ha újra feltesszük a kérdést.

Előre tud lépni ezzel a sikerrel a magyar futball?

A válasz: igen, igen, igen!

A labdarúgásunkat körülvevő teljes közhangulat változhat még végre: az eddigi negatív asszociációk átfordulhatnak pozitívba, miután végre egy értékelhető nemzetközi sikert ért el a magyar futball kirakatcsapata, a válogatott. Ennek nyilván lehet közvetlen gazdasági hatása is, akár a bajnokik nézőszámára, akár a szponzorációra, akár másra gondolunk, de a legfontosabb mégis a közeg átalakulása. Légiósaink emlegetik sokszor, mennyivel jobb külföldön futballistának lenni, ahol valódi bálványok lehetnek, míg itthon sokan titkolják ismerkedéskor, hogy mivel foglalkoznak. Ennek a változásnak kell motiválnia mostantól minden magyar labdarúgót, idehaza és idegenben játszót (vagy nem játszót) egyaránt.

És ha már az ő motivációjuk: a játékosok egyéni karrierépítésében is óriási lépés ez a siker. Biztosra veszem, hogy már a téli átigazolási időszakban lesznek többen, akik előre tudnak majd lépni egy-egy klubváltással, ha pedig az Eb-n becsülettel helytállunk – amire minden esély megvan –, akkor az is garantálható, hogy jövő ilyenkor legalább három-négy futballistánk szerepel majd valamelyik topligában, a mostani kettőn felül.

(Hogy miért van meg minden esély az Eb-n a helytállásra? Egyrészt mert ezt a válogatottat már nem lehet „nagyon" megverni. Másrészt a harmadik kalapos kiemelésnek és a csoportok legjobb harmadikjait is továbbjuttató lebonyolításnak köszönhetően reális az esélyünk arra, hogy eljussunk az egyenes kiesés szakaszig, ott pedig – mint már láttuk sokszor – bármi megtörténhet. Segítsen ebben az Eb hivatalos kabalafigurája, Super Victor...)

És itt jön újra a képbe a magyar futball jelentős állami támogatása.

Merthogy eddig is azt mondhattuk: most minden adva van ahhoz, hogy a hazai labdarúgás elinduljon felfelé, nem lehet több kifogás. Van politikai támogatás, van komoly mennyiségű forrás – ha ezúttal sem sikerül előrelépni, akkor soha. Akkor húzzuk le a rolót.

No, ehhez a helyzethez jön hozzá egyfajta karácsonyi ajándékként a válogatott Eb-kvalifikációja: immár megvan az a siker is, amely megvéd minden eddigi akciót, amely létrehozza azt az országos pozitív hangulatot a futball körül, amelynek – valljuk be – a politikai támogatás néha inkább már ártott, mint használt.

És ne felejtsük, hogy a válogatott most ki tudja tolni ezt a lelkesedést akár a 2020-as Eb-ig is, amelyen ugyebár – hogy az MLSZ és a kormány egy valós sikerét is említsük – hazai pályán vívhatna csoportmeccseket a magyar csapat... ...hogy a 2024-es olimpiáról itt ne is beszéljünk.

Ez egy történelmi esély.

Most vagy soha.

Vagy elindulunk felfelé, vagy elbukunk.

A válasz természetesen nem jön meg azonnal – kicsit várni kell.

Ha öt év múlva ilyenkor, a 2020-as Eb után még mindig ugyanott tartunk, mint ahol jelenleg, akkor már látszik, hogy baj van, nem sikerült jól használni a lehetőségeket.

Ha pedig tíz év múlva, a 2024-es Eb/olimpia után is még mindig ugyanitt tartunk, akkor kimondható: elbuktunk. Akkor a magyar futball menthetetlen, nincs az a pénz és nincs az az ember a földön, amely és aki jobbá tudná tenni; akkor szántsuk be a stadionokat és oszlassuk fel a profi klubokat.

Természetesen hiszem, hogy nem ez lesz a vége. Hiszem, hogy a magyar futball képes megújulni, képes újra versenyképessé és eladhatóvá válni.

Mutassuk meg!