Így kap Ronaldo egyszerre két Aranylabdát

Mondhatni, a FIFA szépen lassan beváltja a futballrajongók sok-sok éves óhajait: bő egy évetávozott végleg Sepp Blattera világ labdarúgásából, és mostkettéválnaka hagyományos, France Football-féle Aranylabda és a FIFA-díj útjai is. (Jöhetne még esetleg a katari világbajnokság áthelyezése, de ehelyett valószínűleg inkább a48 csapatos világbajnokságjön.)távozott végleg Sepp Blattera világ labdarúgásából, és mostkettéválnaka hagyományos, France Football-féle Aranylabda és a FIFA-díj útjai is. (Jöhetne még esetleg a katari világbajnokság áthelyezése, de ehelyett valószínűleg inkább a48 csapatos világbajnokságjön.)

A fentiek közül természetesen az Aranylabdának lenne a legkisebb jelentősége, de mégis érdemes megemlíteni, mert ez a projekt is része lett annak a negatív imázsnak, amely a FIFA-ra rakódott az elmúlt években, évtizedekben. Sokan éltek meg úgy a hagyományos Aranylabda FIFA-díjjá válását, hogy a nemzetközi szövetség ezt is „elrontotta". Nyilván sok minden közrejátszott abban, hogy a France Football és a FIFA nem hosszabbította meg az együttműködést, de az egyik legfőbb tényező mégiscsak ez volt.

Mindenesetre így ez is része a Gianni Infantino-féle „újjászületésnek", amikor is a FIFA új vezetése valódi változások – például a korrupció gyökeres kiirtása – helyett inkább csak külsőségekben hoz változásokat,kommunikációvalpótolva a megújulást.

De a történet azért is érdekes, mert a FIFA sok mindent maga alá gyűrt az elmúlt években (Konföderációs Kupát, klubvilágbajnokságot, strandfocit stb.), és az Aranylabda lett az első, amelyet „visszaadott".

Ez két dolgot is jelezhet: egyrészt azt, hogy azért a FIFA sem tud mindent bedarálni, amit akar, jelesül a France Football díja fennakadt a torkán. Más megközelítésből viszont, a FIFA arra a következtetésre is juthatott, hogy nincs is szüksége a France Footballra, most már egyedül is elboldogul.

Azzal ugyanis, hogy hat éven keresztül az Aranylabdát is a FIFA év végi gáláján adták át, jelentősen felhúzták az esemény presztízsét. 2010 előtt egyértelműen az Aranylabda volt a legfontosabb díj a futball világában, a mostani szétválás után azonban ez már nem igaz.

Mindenki megszokta az elmúlt években, hogy a FIFA-gála hozza a nagy durranást, és ez az érzet meg is maradhat, főleg mivel a France Football hagyományosan nem csap különösebb felhajtás a díjátadás körül. A FIFA viszont a megújulás szellemében át is brandelte a saját eseményét, új márkát hozva létre a „Best" díjakkal, egyúttal kiküszöbölve azt a korábbi kritikát is, hogy csak a szövetségi kapitányok és a válogatott csapatkapitányai szavaznak, hiszen az Aranylabdához hasonlóan itt is bevonták a szavazásba az újságírókat, sőt még közönségszavazást is tartva. A legjobb játékos mellett ráadásul ott van a többi díj is (mint például a Puskás-díj, amely szintén az Aranylabdával közös időszakban került bevezetésre, vagyis szintén növeli a FIFA folytonosságát), és ez mind a szövetség felé billenti a mérleg serpenyőjét. Könnyen elképzelhető, hogy rövidesen már nem az Aranylabda, hanem a FIFA díja lesz a nagyobb presztízsű díj, az Aranylabda pedig besorolódhat a sok más sajtóorgánum és különféle sportszervezet által osztogatott, kevésbé rangos díjak közé. Így tehát az új díj marketingszempontból is tanulságos.

Érdekes lesz majd látni a FIFA és a France Football díjazottjai közötti esetleges különbségeket – ha lesznek egyáltalán. Ahogy említettem, a két szervezet közös korszakának jellemző kritikája volt, hogy a FIFA elrontotta az Aranylabdát, pedig a díjat igazából két ember rontotta el: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo. A közös korszakban csak ők kap(hat)ták meg az Aranylabdát, ami inkább csak véletlen időbeli egybeesés, de a szurkolókban végig ott volt az ellenérzés, hogy a „klasszikus" Aranylabda-rendszerben mást is díjazhattak volna, például 2010-ben Andrés Iniestát vagy 2013-ban Franck Ribéryt. (És ezért természetesen csak a díjat bekebelező FIFA lehetett a hibás.)

Mindenesetre most majd kiderül, van-e tényleges különbség – ha abból indulunk ki, hogy 2010 előtti évek többségében is ugyanaz a futballista kapta a két díjat, akkor mondhatjuk, hogy nagy valószínűség szerint az elmúlt években sem lett volna másként, és ezután sem lesz – mint ahogy most sem. (Mindenestre 2016-ban a Nobel-bizottság alkotott új sztenderdet, amikor Bob Dylan személyében popzenésznek adtak irodalmi Nobel-díjat – gyenge humorérzékkel mondhatnánk, ez olyan, mintha a FIFA egy kézilabdásnak adná a legjobb futballista díját, ami azért még nem fordult elő.)

És a FIFA-díjak kritikája kapcsán tegyük hozzá azt is, hogy a legjobb játékos díj végső helyezettei közé legalább nem erőltetnek be játékosokat a világ összes szegletéből: lásd a Puskás-díjat, amelynek tízes listájára minden évben beválogatnak gólokat minden földrészről, férfit és nőit egyaránt, a kiegyensúlyozottság jegyében. Xherdan Shaqiri például – miutánkibosszankodta magát, hogy lemaradt az Eb legszebb góljának címéről Gera Zoli és a magyar szavazók miatt – joggal hihette, hogy majd a Puskás-díjjal vigasztalódik, de még a tízes listára sem fért fel.

No és persze sose feledjük, hogy ez egy szubjektív díj, amelyet mindenki máshogy értékel (van, aki példáulmindig Messinekadná), és éppen ez a szép benne. Ahogy a nagy öregek szokták mondani: ezért szép játék a fodball.