Oda rúgnak az oroszoknak, ahol a legjobban fáj

Az apartheid alatti Dél-Afrika bojkottja volt talán csak ennél erősebb, mivel azt szinte teljes mértékben végre is hajtották, de a dél-afrikaiak megközelítőleg sem játszottak olyan szerepet a sportban, mint az oroszok. Többek közt éppen ennek köszönhető, hogy az oroszok büntetésében viszont bőven vannakkiskapuk, amelyeket nyilván ki is fognak használni, ha az eltiltás jogerőre emelkedik.kiskapuk, amelyeket nyilván ki is fognak használni, ha az eltiltás jogerőre emelkedik.

Vannak, akik ezért túl enyhének, vagy eleve megkésettnek tartják a szankciókat, az oroszok persze éppen a súlyossága miatt tiltakoznak. Tény, hogy Oroszország a nemzetközi életben hagyományosan olyan, mint az iskolában a nagy darab, verekedős srác, akibe senki nem mer belekötni, ezért inkább mindent ráhagynak. Most eltiltották attól, hogy az udvaron együtt játsszon a többi gyerekkel, de bent a folyosón már ő is játszhat, és persze az udvaron is, ha a fejére húz egy sapkát, amelyben nem ismerik fel az utcáról a kerítésen keresztül az udvarra benéző bámészkodók.

Az oroszok számára az egész ügyben az lehet a legfájdalmasabb, hogy éppen azt a sportra épülő PR-kampányt döntheti végleg össze az eltiltás, amelyet a Putyin-adminisztráció jól láthatóan már több mint egy évtizede elindított. A cél mindvégig az volt, hogy Oroszország nagyságát, erejét, illetve a szokásos sztereotípiáktól eltérő barátságos, európai mivoltát demonstrálják a világ előtt – pontosan tudjuk, hogy ilyesfajta marketingakciókhoz a nemzetközi érintkezés legintenzívebb területe, a sport a leghatékonyabb terep. Több kisebb-nagyobb döccenő is volt ebben a programban, nem ez a doppingügy az első probléma, de ez tüntetheti el teljesen az eddigi eredményeket.

A folyamat az orosz labdarúgás feltőkésítésével kezdődött még 2010 előtt, amikor is az állammal rendkívül szorosan összefonódott orosz nagyvállalatok kezdtek egyszerre óriási pénzeket pumpálni a helyi futballba, gyakorlatilag az öt nagy topliga szintjére emelve a játékosforgalmat. Ekkor vált az európai kupaporond igazán meghatározó tagjává a Zenit Szentpétervár és a moszkvai nagycsapatok, ekkor emelkedett fel az Anzsi Mahacskala vagy éppen a Rubin Kazany.

Ugyanezekben az években Oroszország rámozdult a kiemelt sporteseményekre is: előbb a 2014-es téli olimpia, majd a 2018-as labdarúgó-vb rendezését nyerte el, illetve megállapodás született a Formula–1-es Orosz Nagydíj 2014-es indításáról is. Ezek az események már minden kétséget kizáróan jelezték az állam szándékait a sportban, a nemzetközi politikai és gazdasági haszonszerzés céljait.

Aztán a 2010-es évek közepére jelentősen visszaestek az orosz gazdaság fő erejét adó nyersanyagok világpiaci árai, lenyomva a rubel árfolyamát, s 2014 tavaszán jött a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai konfliktus kirobbantása (gondosan megvárva természetesen a minden idők legdrágább olimpiájaként megrendezett szocsi téli játékok végét), amely gazdasági szankciókat és részleges nemzetközi elszigeteltséget okozott. Mindez határozottan elkezdte szétfeszíteni a sportkampány alapjait.

A futballbajnokság csapatainak költségvetése visszaesett, a Premjer-Liga külföldi topjátékosai közül sokan távoztak (az Anzsi jelenleg kieső helyen áll – a harmadosztályban), és a labdarúgó-vb költségvetését is meg kellett nyirbálni. Közben fény derült a doppingbotrányra, a központi manipulációkra is, de még a 2018-as pjongcsangi téli olimpiáról való kitiltás sem tűnt igazán vészesnek, főleg, hogy pár hónappal utána már jött is az egész kampány koronája, a futball-vb.

Csúcspont helyett persze a vb így már inkább kármentési célokat szolgált, de annak tökéletesen megfelelt: a szervezés pozitív képet festett Oroszországról, a fontos európai vezetőkkel csak ritkán találkozó Vlagyimir Putyin pedig a díszpáholyban parádézhatott a döntőben a francia elnökkel.

A mostani döntés azonban mindezt felülírja, szinte semmissé teszi a kampány eddigi eredményeit. Figyelembe véve, hogy a sportra eddig milyen szemmel tekintett a putyini rendszer, mondhatjuk, hogy oda rúgtak az oroszoknak, ahol az a legjobban a fáj.

Ami pedig magát a WADA döntését illeti: lehet azon lamentálni, hogy a minden orosz sportolóra kiterjesztett kollektív büntetés mennyire igazságos, de mit érdemel az az ország, ahol központilag manipulálták a vizsgálatokat és az eredményeket? Ha a sportolókat nem büntetnék, akkor hogyan büntethetnék meg Oroszországot és az orosz rendszert egyben? Legyen elég annyi, hogy kitiltják Putyint és az orosz sportvezetőket a díszpáholyból? Nyilvánvalóan nem lehet kivonni a szankciók alól az ártatlan sportolókat, és a nekik hagyott kiskapuval azért bizonyára sokan fognak majd élni egyéni indulóként.

Az is kérdés, hogy csak Oroszországban történt-e ilyesmi, hiszen máshol is vannak gyanús jelek (helló, Kína, rátok gondolok), de meggyőződésem, hogy jobb 1 jó ítélet + 1 rossz ítélet, mint 2 rossz ítélet: vagyis csak azért ne hagyják futni az oroszokat, mert – bizonyítékok hiányában vagy bármi más miatt – más országokat is futnia hagynak.

Az pedig már bőven túlmutat a sporton, hogy vajon Oroszország kellőképpen megbűnhődött, illetve bűnhődik-e a Krímért és Kelet-Ukrajnáért (mondjuk annyira, mintha más ország lett volna, és nem a nagy darab, verekedős srác), avagy mennyire valós és jogos, ha most a sporton keresztül politikai okokból támadják.

Egyelőre még úgyis csak az a kérdés, hogy mekkorára tárják majd a sportszövetségek a kiskapukat...