Légiósbetegség

Astatisztikák szerint arányuk elérte a 35%-ot, és sokak szerint ők nem jobbak a magyaroknál, csak elveszik a helyet a fiatalok elől.statisztikák szerint arányuk elérte a 35%-ot, és sokak szerint ők nem jobbak a magyaroknál, csak elveszik a helyet a fiatalok elől.

Erről gyerekkorom jut eszembe, mert a Balaton déli partján nőttem fel, ahol északi az uralkodó szélirány. Gyerekfejjel felvetődhetett bennem a kérdés: ha mindig az északi partról fúj a szél, akkor vajon ott előbb-utóbb elfogy a levegő?

Hasonló a helyzet a légiósokkal is, csak más a válasz. Rengeteg magyar futballista játszik ugyanis külföldön, így már régóta elértük azt az állapotot, amikor itthon tényleg „elfogy a levegő", vagyis nem jut több meghatározó képességű magyar labdarúgó a hazai csapatokba, a hiányt pedig valahonnan pótolni kell.

Az NSO kimutatásátvégigböngészve kiderül, legalább 60 olyan magyar légióskodik külföldön, aki idehaza minden kétséget kizárólag stabil csapattag lenne. Számszakilag meg is van tehát a magyarázat: ezt a lyukat valahogy be kell tömni, mert – ellentétben a levegővel – az élvonal szintjét megütő futballista nem termelődik magától újra. Ráadásul ez nemcsak mennyiségi kérdés, hanem minőségi is, hiszen a fenti szám magába foglalja a magyar labdarúgók krémjét, gyakorlatilag az összes olyan játékost, aki nemzetközi porondon is versenyképes (valamennyire). Akit még találunk itthon ilyen kvalitásokkal és magyar útlevéllel egyszerre, az is nemsokára külföldre megy, legalábbis ez a célja.

A jelenlegi magyar utánpótlásképzésnek tehát az is nagy kihívást jelent, hogy a magyar csapatokat feltöltse a magyar élvonal szintjét megütő labdarúgókkal, de az egyenesen megoldhatatlan, hogy közben a folyamatosan külföldre távozó hazai elitet is pótolja.

(Tudom, tudom, az akadémiáknak és az új futballvezetőség reformjainak köszönhetően ez nemsokára megváltozhat. Az valóban elképzelhető, hogy a stabil NB I-es futballistából lesz már elég, de a legjobb minőség pótlására akkor is kellenek majd külföldiek – viszont néhány év múlva legalább a tucatlégiósoktól megszabadulhatunk talán. Néhány év múlva. Talán.)

Mindenesetre ha itt és most azt akarjuk, kevesebb legyen Magyarországon a légiós, ahhoz az kell, hogy külföldön is kevesebb legyen a magyar légiós.

Vagy idehaza kell kevesebb csapat.

Merthogy itt is visszajutunk ugyanarra a problémához, amelyrőlkorábban már volt szó: túl sok a csapat a magyar élvonalban. Nincsen itthon annyi futballista, néző, tőke, amennyi egészségesen tudna működtetni 16 NB I-es gárdát. Most persze elsősorban a futballistán van a hangsúly: sokan éppen azzal próbálnak meg érvelni a jelenlegi (vagy még több csapatos) rendszer mellett, hogy minél több fiatal juthasson szóhoz az élvonalban. A hatás azonban épp ellentétes: mivel nincsenek megfelelő képességű fiatalok, és egyre többen „menekülnek" külföldre, nem az ifjú tehetségekből jut szóhoz egyre több, hanem a hiánypótlásként importált külföldiekből.

Az persze, hogy a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távúakat, több szempontból is látszik. A hazai klubtulajdonosok, akik mintha erőltetnék a külföldiek szerepeltetését, valójában kényszerpályán mozognak: a légiósok nélkül kevés az esély a sikeres szereplésre, és ehhez nem kell feltétlenül a dobogós helyeket érteni a siker alatt. És ha a játéktudástól eltekintünk, akkor is hátrányban vannak a hazaiak: igaz ugyan, hogy a szurkolók jobban tudnak azonosulni a magyar játékosokkal, és így jobban a csapat mellé állíthatóak, de ez a tulajdonság sokkal nehezebben jelentkezik pénzben, mint amikor külföldre akarunk eladni egy labdarúgót. Egy délszláv, román, szlovák vagy bármilyen afrikai futballista ugyanis lényeges könnyebben és drágábban értékesíthető, mint egy ugyanolyan képességű és életkorú magyar.

A jövőt szem előtt tartó, a jelenben fájdalmas döntésekre van ahhoz szükség, hogy ez megváltozzon.