profile

FAZEKAS ZOLTÁN

636 Cikk
Archiv cikkek
2007.12.17. 02:21

A szép futball helyett csontzene

Csalódtak azok a szurkolók, akik látványos futballra és gólesőre számítottak a Premier League két vasárnapi csúcsrangadóján. A Liverpool–Manchester United és az Arsenal–Chelsea mérkőzéseken a taktikai fegyelmezettség és a néhol rugdosódásba torkollott kőkemény játék dominált.
Archiv cikkek
2007.12.04. 23:48

Sajnálat helyett csodálat

A Premier League augusztusi rajtja előtt még sajnálták az „ágyúsokat”, ám most, négy hónappal később már csodálattal figyelik a szigetországban az Arsenal együttesének szereplését. Az észak-londoni gárdának UEFA-kupát és ötödik-hatodik helyet jósoltak az angol szakértők, akik azóta nem győznek magyarázkodni, ugyanis Arsene Wenger csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjét és csoportmeccseit is simán vette, s közben szemet gyönyörködtetően játszik, és veretlenül vezet a bajnokságban.
Archiv cikkek
2007.12.03. 23:36

José Mourinho türelmetlen

Még mindig nem vette fel a kapcsolatot az Angol Labdarúgó-szövetség José Mourinhóval, aki a pletykák szerint az első számú jelölt a Steve McClaren menesztése után megüresedő szövetségi kapitányi posztra. A nép által követelt és óriási kedvencnek számító korábbi Chelseamenedzser nehezen viseli, hogy még nem keresték meg, és lassan elfogy a türelme.
Archiv cikkek
2007.12.03. 09:50

Rafa Benítez nem kritizálhat többé

Felsőbb utasításra be kell fognia a száját Rafa Beníteznek, a Liverpool menedzserének. A spanyol szakember néhány hete a sajtót használta fel arra, hogy odamondogasson a klub két amerikai tulajdonosának, Tom Hicksnek és George Gillettnek, akik nem támogatták az edző januári erősítési terveit. A 47 éves szakvezető most ultimátumot kapott: a következő kirohanása után veheti a kalapját.
Archiv cikkek
2007.12.02. 23:09

„Bébi Kanu” kabala lett

Emmanuel Adebayor ismét nyerőembere volt az Arsenalnak. Az angol élvonal szombati rangadóján az éllovas „ágyúsok” idegenben nyertek 2–1-re az Aston Villa ellen, s a győztes találatot a togói csatár szerezte, aki ha eddig eredményes volt csapatában a Premier League-ben, akkor egyszer sem veszítettek. Az Arsenal öt pont előnynyel vezet a Chelsea előtt.
Archiv cikkek
2007.11.30. 23:33

Aki újra bizonyíthat: Gabriel Agbonlahor

Gabriel Agbonlahor lehet a főszereplő az Aston Villa–Arsenal rangadón. A 21 éves csatár meghatározó játékosa a birminghami csapatnak, s nem véletlen, hogy az ellenfél szakemberei hétről hétre árgus szemekkel figyelik. Ha az utánpótlás-válogatott támadó fejlődése töretlen lesz, az Arsenal állítólag készen áll újabb ajánlatot tenni érte.
Archiv cikkek
2007.11.30. 10:13

Hisztéria Rivaldo körül

Második csoportmeccsén sem tudott nyerni a görög AEK Athén az UEFA-kupa csütörtöki fordulójában. A brazil Rivaldót állítólag betegség miatt nélkülöző gárda 1–1-re végzett a századik európai kupatalálkozóján szereplő olasz Fiorentina ellen Athénban. Tőzsér Dániel végigjátszotta az összecsapást, s cseppet sem zavarta, hogy a média csak Rivaldóval foglalkozott.
Archiv cikkek
2007.11.20. 23:21

Kispadon kezd a zseni

Az utolsó akadály átugrására készül Anglia válogatottja, amelynek a továbbjutáshoz pontot kell szereznie az Ebrészvételt már korábban kiharcoló horvátok ellen. Az angol szurkolók biztosra veszik, hogy a csapat nem kap ki a Wembleyben, és leginkább azzal foglalkoznak, hogy a 99. válogatottbeli fellépésére készülő David Beckhamnak lesz-e helye a kezdőcsapatban.
Archiv cikkek
2007.11.18. 13:58

Londonban fellélegeztek

Izrael válogatottját nem nyomasztotta a tét, és óriási izgalmak közepette 2–1-re legyőzte Oroszországot az Európa-bajnoki selejtezők E-csoportjában – ezzel hatalmas esélyt adott Angliának a továbbjutásra. A szigetországi csapatnak az oroszok veresége után szerdán hazai pályán elég döntetlent játszania a csoportelső horvátokkal, és kijut az osztrák-svájci közös rendezésű 2008-as kontinenstornára.
Archiv cikkek
2007.11.16. 23:33

Sorsdöntő meccs előtt

Igazi ki-ki mérkőzést játszik egymással Norvégia és Törökország a C-csoport rangadóján. A vendégek utolsó esélyüket próbálják megragadni a továbbjutás érdekében, míg a norvégok egy esetleges győzelemmel szertefoszlathatják a félholdasok reményeit, és megválthatják jegyüket az Eb-re.
Archiv cikkek
2007.11.11. 00:02

Király Gábor: tökéletes tipp

A kapusok csatáját Fülöp Márton nyerte meg, de a Leicester–Burnley mérkőzésen a vendégek, vagyis Király Gáborék örülhettek, miután 1–0ra jobbnak bizonyultak a hazaiaknál az angol másodosztály, a Championship magyar érdekeltségű rangadóján.
Archiv cikkek
2007.11.08. 23:29

David Beckham együtt edz Priskin Tamással?

Magyar szempontból is szenzációs hírt lebegtetett meg az angol sajtó. A Daily Mail információi szerint David Beckham az angol másodosztályban, a Championshipben szereplő Watforddal, Priskin Tamás együttesével tréningezik néhány napot, hogy edzésben maradjon az angol válogatott osztrákok elleni barátságos, valamint a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőre.
Archiv cikkek
2007.11.07. 00:26

Parádé a sérülés után

Már eddig is közönségkedvenc volt, ám az utóbbi három napban szerzett két győztes gólja után olyan népszerű lett, hogy lassan utcát neveznek el Ferenczi Istvánról Barnsleyban. A Közép-Angliában, a Dearne folyó partján fekvő 72 ezres városka Championshipben szereplő csapata szombaton a Prestont (1–0), hétfőn a Blackpoolt (2–1) győzte le a 30 éves csatár góljaival.
Archiv cikkek
2007.11.05. 09:14

Nyitányként vastaps

Szombaton átesett a tűzkeresztségen új csapatánál, a Queens Park Rangersnél Buzsáky Ákos, vasárnap délután pedig már kikapcsolódásként London legnevezetesebb látnivalóit, a Big Bent és a Buckingham-palotát látogatta meg szüleivel. A QPR 2–0-ra legyőzte a Hull Cityt.
Archiv cikkek
2007.10.31. 10:29

A tízes mez az új karmesteré (folytatás)

Túl van új csapata első edzésén Buzsáky Ákos, aki hétfőn az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle együttesétől a Queens Park Rangershez került kölcsönbe. A 25 éves labdarúgó január 1-jétől két és fél évre a nyugat-londoni klub játékosa lesz. A hétszeres magyar válogatott egyelőre az elegáns Hotel Ramadában lakik, ugyanott, ahol a csapat új edzője, az olasz Luigi De Canio, így a keddi reggelinél egymást üdvözölhette a két debütáns.
Archiv cikkek
2007.10.30. 09:09

Félmillió fontos üzlet

Buzsáky Ákos, az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle hétszeres magyar válogatott középpályása a múlt héten nem akart szerződést hosszabbítani klubjával, s hétfőre már új csapatot is talált: a 25 éves játékos a szintén a Championshipben szereplő londoni Queens Park Rangersben folytatja.
Archiv cikkek
2007.10.29. 02:09

Helytállt a tinicsapat

A Premier League vasárnapi rangadóján az Arsenal 1–1-es döntetlent ért el a Liverpool otthonában, így megszakadt tizenkét mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata. A forduló slágermecscse után mindkét csapat megőrizte veretlenségét. Az éllovas „ágyúsok” bizonyították, nem véletlenül vezetik a bajnokságot, és készülhetnek az újabb csatára a második Manchester United ellen.

25

/

32