Bár már jégen kellene lenniük, a bajnoki ezüstérmes újpesti hokisok egyelőre csak szárazedzéseket végezhetnek. A játékoskeret alakul, a legnagyobb kérdés, hogy kik alkotják majd a tavaly oly eredményes külföldi sort.
Hétfő délelőtt kiderült, a német Hannover Scorpions csapatánál folytatja pályafutását Szuper Levente. A magyar válogatott kapusa egy évre írt alá, de az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan újabb klubváltás következik: több NHL-es csapat is érdeklődik iránta, s még valamivel több mint két hete van arra, hogy Észak-Amerikába szerződjön.
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk harmadik részében a negyedik helyen végző NZ Stars kerül terítékre.
Véget ért a szapporói csoda utáni első bajnokság, amely a Mol Liga keretén belül rendezett alapszakasztól az EBEL-ből hazatérő Alba Volán címvédéséig tartott. A magyar első osztály hat klubja teljesítményét értékelő sorozatunk első részében a hatodik helyen végző Ferencváros kerül terítékre.
Eleinte jól játszott a Ferencváros, ám a végén mégis sima hazai győzelem lett a vége. A Dunaújváros ellen parádézó Szappanos Dávid ezúttal is jól teljesített, és győzelemmel ünnepelte születésnapját.