Mi a közös Cruyff, Maradona, Messi, Schmeichel pályafutásában?

Nem rossz előjel, ha egy labdarúgó Magyarország ellen mutatkozik be válogatottjában. Igaz ez akkor is, ha az ötszörös aranylabdás Lionel Messi nem szívesen emlékszik vissza a 14 évvel ezelőtti, budapesti bemutatkozására. Ám az FC Barcelona támadója csupán egyike azoknak a csillagoknak, akiknek a mieink elleni meccsel kezdődött el a válogatott karrierjük. Az alábbiakban a korabeli beszámolók és interjúrészletek segítségével idézzük fel a feledés homályába vesző mérkőzéseket, és kitérünk arra is, később mire vitte a játékos a válogatottban.

JOHAN CRUYFF

Talán senki sem volt akkora hatással a világ labdarúgására játékosként is és edzőként is, mint az Ajax és az FC Barcelona klasszisa. Johan Cruyff 1966. szeptember 7-én, 19 évesen, de már egyszeres holland bajnokként a Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a válogatottban, méghozzá góllal és remek játékkal. A mezőny egyik legjobbja volt a 2:2-es döntetlennel végződő rotterdami mérkőzésen, amelyen finoman szólva sem a hollandok számítottak esélyesnek. Ehhez képest a hazaiak az 51. percben 2:0-ra vezettek…

Szentmihályi Antal kapus a mérkőzés elején ugyan még védte Cruyff fejesét, a 35. percben Miel Pijs 20 méterről leadott lövésével szemben viszont már tehetetlen volt. Akárcsak az 51. percben, amikor Cruyff megszerezte pályafutása első válogatottbeli gólját.

„Cruyff robbant ki egy átadással, Sipos üldözte, de nem tudott közbeavatkozni, a csatár 15 méterről nagy lövést küldött kapura, s a labda a kapu jobb oldalában kötött ki” – írta a Népsport. Nem sokon múlt, hogy duplázzon, ám egy perccel később a nyolcméteres lövését kivédte Szentmihályi, a labda éppen Cruyff elé pattant, aki azonban – szerencsénkre – elcsúszott a lövés pillanatában. A 3:0 már kínos lett volna az akkoriban jóval gyengébbnek számító hollandok ellen…

Hatvanháromezren látták a helyszínen a történelmi találatot, miként azt is, ahogy végül Molnár Dezső (72. perc) és Mészöly Kálmán (89. perc) góljával egyenlít az Illovszky Rudolf irányította magyar válogatott.

„Európában ma már mindenki tud futballozni. Ha valaki esetleg azt gondolta, hogy a hollandok mégsem tudnak, nagyon tévedett” – vonta le a mérkőzés egyik fontos tanulságát Peterdi Pál a Képes Sportban, aki a második gólról így írt: „…pazar elmenés végén szerezte Cruyff, ez a 19 éves újonc, ez a se vb-t, se olimpiát nem nyert vékonyka gyerek (Mészölynek ütköznie kellett volna).”

Hazájában már akkor tudták, hogy sokra viheti. „Két éven belül Cruyff lesz a mi Pelénk vagy Eusébiónk” – idézte a Labdarúgás című lap a holland szurkolókat.

Nos, a vékonyka gyerek később sem nyert világbajnokságot vagy olimpiát. Az 1974-es vb-n döntőt játszhatott, hiába harcolt ki a finálé elején büntetőt, a nyugatnémetek fordítottak és 2–1-re nyertek. „Talán veszítettünk, de mi voltunk az igazi nyertesek. Az emberek emlékezetében sokkal inkább a mi csapatunk maradt meg” – mondta később a 2016. március 24-én elhunyt háromszoros aranylabdás legenda.

Lehet, hogy igaza van. „Élmény volt nézni azt a holland válogatottat, zseniális futballt játszott. Azóta egyetlen csapatot sem láttam, amelyik ennyire másképpen játszott volna, többé-kevésbé mindenki őket másolta” – mondta az 1970-ben világbajnokságot nyerő brazil válogatott csapatkapitánya, Carlos Alberto Torres 2010-ben.

Cruyff a holland válogatottban 1966-tól 1977-ig 48 meccsen 33 gólt szerzett, majd egy évvel az Argentínában rendezett világbajnokság előtt lemondta a válogatottságot, miután őt és a családját megpróbálták elrabolni. Érdekesség, ha ő betalált, Hollandia sohasem kapott ki. Ki tudja, talán ha az 1974-es müncheni vb-döntőben nem Johan Neeskens, hanem ő végzi el azt a bizonyos tizenegyest, minden másképpen alakul…

LIONEL MESSI

Talán valamennyi klasszis közül Lionel Messi bemutatkozása sült el a legrosszabbul, ő sem szívesen emlékszik vissza a 2005. augusztus 17-i budapesti, 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésre. Noha ekkor még csak sejteni lehetett, mekkora klasszis válik a 18 éves fiúból, mégis rengetegen várták, hogy végre bemutatkozzon az argentin válogatottban. (Mivel 2001 februárja óta Barcelonában élt, a spanyol válogatottat is választhatta volna, és ebben az esetben alighanem világ- és Európa-bajnok lenne, ő mindig is az argentin válogatottban akart futballozni.) Az első meccsét viszont senki sem így képzelte. A Puskás Ferenc Stadion 22 ezer nézője előtt a 64. percben váltotta Lisandro Lópezt, majd 47 másodperccel később a német játékvezető, Markus Merk kiállította, mert odakönyökölt Vanczák Vilmosnak. Az ítélet talán kissé túlzó volt, ám ez a lényegen már nem változtat.

„Bár hivatalosan az argentin ifjonc több mint egy percet töltött a pályán, ebből a tiszta játékideje csupán 13(!) másodperc volt. Mondjuk ezt az időt igencsak aktívan töltötte: egy labdaátvétel, egy csel és három könyöklés fért bele…” – írta másnapi tudósításában a Nemzeti Sport, a magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus pedig így nyilatkozott az argentin tehetség piros lapjáról: „Sajnálom őt, rettenetes érzés lehetett így bemutatkozni a válogatottban. Őt már most, tizennyolc évesen új Maradonának kiáltották ki, óriási rajta a nyomás, ugyanakkor még zöldfülű fiatalember, akinek meg kell tanulnia uralkodni az indulatain. Biztos vagyok abban, hogy ez jó lecke volt neki, és ez a balul elsült bemutatkozás nem befolyásolja a karrierjét.”

Olyannyira nem befolyásolta, hogy azóta nyert öt Aranylabdát, tíz spanyol bajnoki címet, négy Bajnokok Ligáját, és jelenleg is arról vitatkoznak a szurkolók, vajon ő minden idők legjobb futballistája vagy sem. Az is sokatmondó, hogy az azóta eltelt tizennégy évben egyszer sem állították ki. De a válogatottal nem tudott átütő sikert elérni, 130 mérkőzésen 67 gólt szerzett, az elsőt a hetedik meccsén, a horvátok ellen 3–2-re elveszített felkészülési találkozón. Ám sem világbajnokságot, sem Copa Américát nem nyert Argentínával, amiért a szurkolók egy része elsősorban őt hibáztatja. A 2016-ban elveszített Copa América-döntő után le is mondta a válogatottságot, ám végül a drukkerek nyomásának engedve visszatért.

A magyarok elleni bemutatkozásáról érthető módon azóta sem szívesen beszél, de 2007-ben a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, hogyan élte meg a találkozót.

„Csúnya emlékeket őrzök Magyarországról. Pedig mennyi illúzióval futottam be a pályára a hatvanharmadik percben! Amióta az eszemet tudom, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer pályára lépek a válogatottban, és íme, megtörtént. Aztán húsz másodpercnyi játék, az első labdaérintésem után Markus Merk kiállított… Arra a védőre viszont nem emlékszem, akinek odakönyököltem… De azt miért nem kérdezi meg, miért rángatott vissza a mezemnél fogva?! Csak ki akartam szabadítani magam! Jól látták, tényleg sírva fakadtam. Nem szégyellem, még most is majdnem könnybe lábad a szemem, de nem a fájdalomtól, hanem a haragtól.”

Mit is kívánhatnánk? Adja az ég, hogy még egyszer pályára lépjen a magyar válogatott ellen, és végigjátssza a találkozót!

DIEGO MARADONA

Minden idők egyik legjobb futballistája Lionel Messinél két évvel fiatalabb korában, 16 esztendősen mutatkozott be az argentin válogatottban. Az akkor még az Argentinos Juniorsban játszó ifjú titán 11 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött 1977. február 27-én, a magyar válogatott ellen 5–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen húzhatta fel először a címeres mezt. Akkor még a tizenkilencest. Méghozzá későbbi sikerei színhelyén, a Boca Juniors legendás stadionjában, a La Bombonerában. A 62. percben váltotta a korábban két gólt szerző Leopoldo Luquét – lám, még egy párhuzam, Messihez hasonlóan ő is a második félidő elején állhatott be. Azzal az apró különbséggel, hogy Maradona ezután végig a pályán maradhatott, igaz, újabb gól már nem született. Ezen a meccsen ő sem alkotott maradandót, utólag kissé mégis furcsa, hogy a Népsport akkori rövid, két nappal később megjelent tudósítása csak az összeállításban említi a nevét.

„A magyarok súlyos veresége megmutatta, nagyon sokat és gyorsan kell még tovább dolgozniuk ahhoz, hogy elérhessék az argentínai Mundialt. A magyar együttes egy percig sem volt veszélyes ellenfele az argentin csapatnak. A 4–3–3-as szigorú »betonfelállás« nélkülözött minden elképzelést. Középpályásaik gyengék fizikailag, támadósoruk pedig tehetetlen. Argentína válogatottját ügyesen megfiatalították, szigorú, kemény védelme van, támadásaiban van ötlet, elképzelés. Ha így folytatják, komoly esélyeik lehetnek a jövő évi döntőben” – idézte a Népsport az AFP beszámolóját.

„Fiatal kora ellenére jól játszotta meg a labdát, és precíz, pontos mélységi passzokat adott társainak” – írta az argentin La Nacional című lap másnapi tudósításában Maradonáról, ám ő maga az önéletrajzi könyvében azt írta, hiába dicsérték, nem játszott igazán jól azon a meccsen.

A bemutatkozását követően még egyszer, az 1982-es spanyolországi világbajnokságon lépett pályára Magyarország ellen, a 4–1-re megnyert csoportmeccsen két góljával vállalt oroszlánrészt a sikerből.

„Szombaton reggel az argentinokra vadászva találkoztam Puskással, aki azt mondta: aki ennyire egyoldalúan védekezik, így átadja a teret, akinek a legjobb góllövője, Nyilasi középhátvédet játszik, az tudva vagy akaratától függetlenül, de – megadta magát! A magyar válogatottnak egyetlen tagja, Mészáros volt az első negyvenöt percben a világbajnokcsapat átlagával azonos szinten, a többiek gyorsaságban, labdakezelésben, mozgékonyságban, a közelharcban érvényesíthető fizikai erőben, fejelésben, rúgókészségben, azaz a játék összes fontos jellemzőjében alulmaradtak a vetélytársakkal szemben. Hogyan tudná lefogni egy olyan ember Maradonát, aki lassúbb, gyengébb, nem tud úgy fordulni, irányt változtatni, a technikai képzettségről már nem is beszélve? Ekkora hátrányból – még elbuktatni sem lehet egy világsztárt!” – írta a beszámolójában Borbély Pál.

Noha azon a vb-n a címvédő Argentína a középdöntőben elvérzett, négy évvel később, Mexikóban Maradona vezérletével ismét világbajnok lett. Az isteni Diego ekkor szerezte pályafutása két legemlékezetesebb gólját, az angolok ellen 2–1-re megnyert negyeddöntőben jegyezte az „Isten keze” néven elhíresült találatot, illetve az évszázad gólját is, amikor egymaga bolondot csinált a teljes angol védelemből. A nyugatnémetek ellen 3–2-re megnyert döntőben ugyan nem talált be, de így is a torna legjobb játékosának választották, és szigorúan a válogatottat tekintve azóta sem volt ekkora klasszisa és vezéregyénisége Argentínának.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. június 8-i lapszámában jelent meg.)