Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 09:04
null
Gyulay Zsoltra fontos feladatok várnak az olimpia ideje alatt is (Fotó: Török Attila)
Gyulay Zsolt már elnökként és a helyszínen szurkolt a pekingi játékokon, s bár az akkori szereplés (egy arany, két bronz) Olaszországban nem lehet reális cél, az, hogy a magyar sportolók mindegyike tudása legjavát nyújtsa, igen.

– Négy éve elnöke a Magyar Olimpiai Bizottságnak, megválasztása után tulajdonképpen „beesett” a pekingi téli játékokra – milyen emlékei vannak azokról a napokról, hetekről?
– A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése 2022. január 29-én választott meg elnöknek, másnap vagy harmadnap pedig már indultunk is Pekingbe – emlékezett vissza Gyulay Zsolt. – Amúgy éppen Liu Shaoanggal utaztam, hiszen Ádó covidos volt, így később csatlakozott a magyar csapathoz. Hogy milyen emlékeim vannak? Meglehetősen horrorisztikus, szürreális, hiszen a lezárások miatt az egy teljesen más olimpia volt: emberekkel alig találkoztunk, a helyszínen egy zárt láncba kerültünk, úgy hoztak-vittek minket az eseményekre, majd onnan vissza a szállodába. Emellett viszont azért az emlékeimet a fantasztikus jelzővel is illethetem, hiszen jól szerepeltünk Pekingben, igaz, megéltük a poklot is, amikor Liu Shaolint kizárták az ezerméteres döntőben, s így ő nem lehetett olimpiai bajnok egyéniben… Emlékszem még a nagyon hidegre, s arra is, hogy akkor még nemcsak a koronavírus-járvány miatt éltünk más időket, hanem például azért is, mert a síversenyeket az ukrán és az orosz olimpiai bizottság elnökével néztem végig.

– Sok minden történt a négy esztendő során, és ha például a sikereket hozó rövid pályás gyorskorcsolyára szűkítjük ezt a kijelentést, akkor ebben a sok mindenben több volt a rossz, mint a jó: Peking után a Liu fivérek országot váltottak és Kína színeiben folytatták a pályafutásukat, aztán tavaly nyáron az Európa-bajnok Jászapáti Petra dőlt ki a sorból keresztszalag-szakadás miatt, néhány hete pedig öccse, Péter is megsérült. A MOB elnöke mindezek ellenére csak úgy vághat neki a milánói-cortinai játékoknak, hogy tele van lelkesedéssel, hittel, s képes buzdítani a 15 tagú magyar csapatot: mit vár a mieinktől Olaszországban?
– Sulyok Tamás köztársasági elnök azt mondta a Sándor-palotában a fogadalomtételen: kis csapat nincs, csak magyar csapat van – egyetértek ezzel. Annak pedig nagyon örülök, hogy ezek a téli sportolók is megkapták azt a figyelmet, azt a törődést, amelyet megkaptak a nyári sportágak képviselői a párizsi játékok előtt, s ez igaz a felkészülésre, az előkészületekre, s igaz az eskütétel helyszínére, ünnepélyességére. A kollégáim már napokkal a rajt előtt elutaztak Olaszországba, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen a magyar csapat háza táján. Számunkra örömteli, hogy ez európai olimpia lesz – szerintem fantasztikus hangulattal. Azt várom, hogy a csapat minden tagja a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a versenyen, szerintem ez elvárható mindenkitől. Való igaz, ezúttal nincsenek olyan érmes esélyeink, mint voltak mondjuk négy esztendővel ezelőtt, ennek ellenére bízom a sportolóinkban, úgy gondolom, mindannyian helyt fognak állni Olaszországban.

– Sportolóként állt a dobogó felső fokán olimpián – nyári olimpián. Vezette már a magyar küldöttséget olimpián – nyárin és télin egyaránt. Magánemberként érzékelheti a különbséget a téli és nyári játékok között, elnökként is persze, de utóbbi minőségében mégiscsak fontos feladata, hogy a jeges és havas sportolókra irányítsa a figyelmet. Érzi a kettősséget, illetve a különbséget a két olimpia között?
– Természetesen látom, érzem, tapasztalom, ám az elmúlt négy év, vagyis az elnökségem alatt talán bizonyítottuk, hogy én is, a csapatom is az olimpiai mozgalomban hisz: én a százharminc éves magyar olimpiai mozgalom iránt vagyok elkötelezve, s ebben a felvetésben nincsen se téli, se nyári csapat, csak magyar csapat, és ezt mindenféle patetikus hangulat nélkül mondom. Ha valaki figyelte a munkánkat, megállapíthatta, hogy nekünk ez tényleg fontos, hogy tényleg igyekszünk ápolni a hagyományainkat, akár úgy, hogy az idősebbeket vagy a szociálisan rászorulókat támogatjuk, de úgy is, hogy minden olimpiai bajnok szülőhelyén emlékművet állítunk – a következő egy évben ez lesz az egyik legfontosabb feladatunk. Nem négyéves ciklusokban, nem nyári és téli olimpiában gondolkodunk, hanem az olimpiai mozgalomban, amely a magyar nemzet nagy-nagy büszkesége. Igen, tudjuk, hogy az ötszáznegyvennégy magyar olimpiai éremből „csak” tízet nyertünk téli olimpián, ettől függetlenül igenis fontosak nekünk a téli sportágak is: Olaszországban is várnak ránk sportdiplomáciai tárgyalások, megbeszélések – éppen úgy, mint egy nyári olimpián. A sportdiplomácia kiemelt terület, s fontos alappillére a mozgalomnak, főleg olyan országban, amelyik egyszer majd szeretne olimpiát rendezni.

– Milyen megbeszélések várnak a MOB elnökére Olaszországban?
– Ülésezik kint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, sok minden szóba kerül majd, akárcsak a háttérbeszélgetéseken: a későbbi helyszínek kiválasztása mellett az olimpiai műsor átalakítása, így például a nyári játékok programjának a télibe való esetleges átcsoportosítása is akár. Nagyon sok minden történik egy olimpián, egy elnöknek ott kell lennie, képviselnie kell a hazáját, a magyar olimpiai mozgalom érdekeit.

– A hivatalos események mellett mire jut ideje: hogy a magyar érdekeltségű versenyeken ott lesz, az egyértelmű, de mellette mire lesz még kíváncsi Olaszországban?
– Az, hogy a magyar versenyzőket megnézem, természetes, emellett igyekszem sok minden mást is belesűríteni a napjaimba: sportolóként gyakorta hokiztunk amolyan kiegészítő sportágként, úgyhogy szeretnék minél több jégkorongmeccsen is ott lenni – nőin és férfin egyaránt.

– Bár már beszélt arról, hogy ezúttal nem lehetnek olyan nagy reményeink, mégis: mivel lenne elégedett, miben bízik?
– Nagyon örülnék annak, ha a rövid pályás gyorskorcsolyázóink, mondjuk valamelyik váltó bejutna a döntőbe, ha a síelőink bátran és jól versenyeznének, én például nagyon bízom Tóth Zitáékban. Jó lenne pontot szerezni, még inkább jó lenne elcsípni egy érmet – mindenekelőtt természetesen a Pavlova, Sviatchenko műkorcsolyapárosra gondolok. Mindenkitől azt kértem, versenyezzen kellő vehemenciával, de higgadtan, s azt, hogy egy olimpián indulhat, ne nyomásként élje meg, hanem óriási lehetőségként. Ha mindenki hozza a tudása legjavát, elégedett lehet magával, s én is az leszek.

 

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
10 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
52 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
1 órája

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
3 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
12 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
13 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
16 órája
Ezek is érdekelhetik