Eberharter visszavonul

Stephan Eberharter egész nyáron olyan titokban tartotta jövőjével kapcsolatos gondolatait, mint ahogyan az atlantai multicég a világszerte népszerű üdítőital receptjét. Pénteken azonban az olimpiai és világbajnok "Steff" feloldotta a hírzárlatot, és alig több mint egy hónappal a 2004-2005-ös Világkupa-sorozat nyitóversenye, a söldeni futam előtt bejelentette: szögre akasztja a léceit.
A sportág iránt érdeklődők közül sokan azt mondhatják, azért szánta el magát erre a tettre, mert az elmúlt évad bebizonyította számára, hogy nem képes tartani a tempót a motorbalesete után akkor még csak "fél lábbal" visszatérő Hermann Maierrel. Meglehet, van ebben némi igazság, hiszen a két versenyző összevetését nézve 14-szer fordult az elő, hogy Eberharter közvetlenül a második helyen végzett Maier mögött, fordított felállásban azonban csak két esetben léphettek fel a Világkupa-dobogóra.

Persze jelen pillanatban nem az a tisztünk, hogy Herminátor kvalitásairól áradozzunk, sokkal inkább, hogy elbúcsúztassunk "egyet" a legnagyobbak közül.
Eberharter állócsillag volt, igaz, az 1988-1989-es idényben az Európa-kupában bemutatkozó versenyzőnek sokan egészen más karriert jósoltak. Miután "Steff" megnyerte az összetett és az óriás-műlesikló Ek-t, a következő idényben már a Vk-sorozatban indulhatott, amelyben óriásban egy ötödik és egy kilencedik helyezést szerzett. Nem kellett azonban sokat várni arra, hogy Ausztria első számú sztárjává váljon, hiszen mindössze 22 esztendősen kétszeres aranyérmes (szuper-G és kombináció) lett a saalbachi, hazai rendezésű világbajnokságon. Az ünnepelt hősnek ezt követően a reflektorfény helyett a hátország jutott, hiszen sérülések miatt (1993- 1994-ben nem is versenyzett) négy esztendőre ismét az Ek-szintre "fokozták le", az 1994-1995-ös idényben például a nyílt magyar bajnokságon is elindult, amelyen óriás-műlesiklásban az első helyet szerezte meg. Miután az 1996-1997-es idényben megnyerte az összetett, a szuper-G és a lesikló Európa-kupát és óriásban a második helyen zárt, az osztrák szövetség vezetői elérkezettnek látták az időt arra, hogy Eberhartert visszavegyék a Világkupa-válogatottba.
Eberharter 29 esztendősen ismét nagy esélyt kapott, amellyel ezúttal élni is tudott. A 2003-2004-es évad végéig 29 Vk-futamgyőzelmet szerzett, kétszer (2002, 2003) kapta meg az összetett első helyért járó kristálygömböt, amelyet az alpesi sízők sokkal többre értékelnek, mint egy világbajnoki aranyérmet. Persze a saalbachi két arany mellé újabb elsőség is dukált - a 2001-es St. Anton-i második hely után 2003-ban St. Moritzban győzni tudott szuper-G-ben. No és az olimpiákat sem töltötte tétlenül: az 1998-as naganói olimpián óriás-műlesiklásban ezüstérmet nyert, majd a Salt Lake City-i ötkarikás játékokról egy teljes éremkollekciót hozott haza, miután óriásban arany-, szuper-G-ben ezüst-, lesiklásban pedig bronzérmet vehetett át.
Miután az idén márciusban sorozatban harmadszor hódította el a lesikló-Világkupát, úgy döntött, az eddigieknél jóval hosszabb szabadságra küldi magát. Jól tudta mindenki, hogy a vakáció egy súlyos döntéshozatalt előz meg, és bár "Steff" hallgatott, találtunk bőven a visszavonulásra utaló jeleket. Az osztrák válogatott léceit adó Atomic cég például szerződést kötött az amerikai Bode Millerrel, míg a szövetségből távozott az Eberharter orvosi hátterét adó szakember.
És most Eberharter is távozik. Októberben Söldenben egy nagy egyéniség nélkül kezdődik majd a Világkupa.