Rp gyorskori Eb: Liu Shaolin 8. lett 500 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.19. 16:46
Liu Shaolin Sándornak nem sikerült bejutnia a döntőbe 500 méteren a Malmőben zajló rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján, s az összesített eredmények alapján a nyolcadik helyen zárt.


A még junior korú magyar versenyző erős ellenfelekkel került össze az öt korcsolyázót felvonultató elődöntőben, ahol aztán egy megismételt rajtot követően a negyedik helyre sorolt be, de a második kör felénél elrontotta az egyik kanyart, elesett, ezzel elszálltak a fináléba kerüléssel kapcsolatos reményei.
A még junior korú magyar versenyző erős ellenfelekkel került össze az öt korcsolyázót felvonultató elődöntőben, ahol aztán egy megismételt rajtot követően a negyedik helyre sorolt be, de a második kör felénél elrontotta az egyik kanyart, elesett, ezzel elszálltak a fináléba kerüléssel kapcsolatos reményei.

A futam végén a pénteken 1500 méteren győztes, ezzel az összetettben is vezető holland Sjinkie Knegt a két orosszal, Vlagyimir Grigorjevvel és Szemen Elisztratovval harcolva hatalmasat bukott a célba érkezés előtt, s mire feltápászkodott, már csak az utolsó helyen tudott befutni. A versenybírók az esésben Elisztratovot látták vétkesnek, ezért őt kizárták, Knegtet pedig bejuttatták a fináléba.

„Nagyon örültem, amikor bejutottam az elődöntőbe, de ott sajnos leakadt a korcsolyám, ezért estem el. Azért sajnálom a bukást különösen, mert úgy éreztem, bekerülhetek a fináléba. Pénteken is jól ment a versenyzés, remélem vasárnap egyéniben és a váltóval is sikerül jó eredményt elérnem" – mondta a magyar korcsolyázó.

 

Legfrissebb hírek

Short track: elégedett lehet a magyar utánpótlás az évadával

Utánpótlássport
19 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra kihagyja a vb-t

Téli sportok
21 órája

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 8:55

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.03.03. 08:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21
Ezek is érdekelhetik