Síugró: Morgensternnek már nincs belső vérzése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 13:23
Javult az állapota Thomas Morgenstern háromszoros olimpiai bajnok osztrák síugrónak, akit pénteki bukása után kórházba kellett szállítani a világkupa-sorozat tauplitzi sírepülőversenyének edzéséről.

Jürgen Barthofer, az osztrák válogatott csapatorvosa vasárnap úgy nyilatkozott, hogy a fej- és tüdősérülést szenvedő versenyző továbbra is a salzburgi kórház intenzív osztályán fekszik, de a belső vérzése megszűnt, és minden esélye megvan rá, hogy teljesen felépüljön.

A nyolcszoros világbajnok ugrás közben a levegőben megbillent, bal oldalára dőlt, majd a hátára, illetve a fejére esett. Rövid időre az eszméletét is elveszítette, de nem sokkal a baleset után már beszélt a segítségére sietőkkel.

A 27 éves síugró csaknem egy hónapja a Titisee-Neustadtban rendezett versenyen is nagyot esett, akkor hordágyra fektetve, nyakmerevítővel szállítottak kórházba. A németországi eset után gyorsan felépült, és a hétfőn végződő Négysáncversenyen második lett összetettben.

Legfrissebb hírek

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
2 órája

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58

Északisí-vb: Domen Prevc nyerte meg a férfi síugrók viadalát nagysáncon

Téli sportok
2025.03.08. 18:57

Északisí-vb: Nika Prevc duplázott a női síugróknál

Téli sportok
2025.03.07. 18:24

Északisí-vb: szlovén címvédés a férfi síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.06. 19:22

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02
Ezek is érdekelhetik