Téli sportok: baseballütőkkel verték szét a bobos autóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 11:08
Baseballütőkkel felfegyverkezett ismeretlenek szétverték Alekszandr Zubkov autóját, ráadásul a saját házának udvarán. Az orosz bobos két aranyérmet nyert az idei szocsi téli olimpián, a most megrongált Mercedest a februári teljesítményéért kapta jutalmul.

„Az utcán sétáló emberek szóltak, hogy szétverik az autómat. Kirohantam, megpróbáltam megakadályozni a tetteseket, még össze is verekedtünk, de végül sikerült elmenekülniük. Nem tudom, kik lehettek, de biztos vagyok benne, hogy felismerném őket” – nyilatkozta az egyik televíziós csatornának Zubkov.

Az eset a Moszkvától 65 kilométerre északra található Dmitrovban történt, a 39 éves sportoló házánál. A bobos kisebb sérülései miatt kórházba került, a Szocsiban nyert aranyérmeiért kapott Mercedesének pedig betörték a szélvédőjét, valamint szétverték a visszapillantó tükreit és a lámpáit.

Az eset a Moszkvától 65 kilométerre északra található Dmitrovban történt, a 39 éves sportoló házánál. A bobos kisebb sérülései miatt kórházba került, a Szocsiban nyert aranyérmeiért kapott Mercedesének pedig betörték a szélvédőjét, valamint szétverték a visszapillantó tükreit és a lámpáit.

„A gyermekem miatt aggódom a leginkább, aki a nagyapjával együtt szemtanúja volt a támadásnak” – idézi az ITAR-TASSZ hírügynökség Zubkovot, aki a Twitteren azt kérte, hogy aki látta a támadókat, jelentkezzen.

Legfrissebb hírek

Bob: három évre eltiltották az olimpiai bronzérmes kanadait

Téli sportok
2022.11.05. 11:01

Bob: visszavonul az olimpiai bajnok Mariama Jamanka

Téli sportok
2022.04.13. 15:57

Téli olimpia: Hajrá, magyarok! – üzent a jamaicai bobcsapat

Téli sportok
2022.02.21. 19:37

Téli olimpia: visszatérnek Jencsingbe a bobosok

Téli sportok
2022.02.20. 13:16

Téli olimpia: kettős német siker a négyes bobosoknál

Téli sportok
2022.02.20. 05:10

Téli olimpia: német arany és ezüst női kettes bobban

Téli sportok
2022.02.19. 16:04

Téli olimpia: tök utolsó lett, és még doppingolt is a bobos

Téli sportok
2022.02.18. 06:47

Téli olimpia: kétszáz nap sem telt el Tokió óta, de Pekingben is indul

Téli sportok
2022.02.16. 15:02
Ezek is érdekelhetik