Rp. gyorskorcsolya-vk: mindkét váltónk A-döntős Calgaryban!

Vágólapra másolva!
2016.11.06. 09:38
Először fordul elő a magyar gyorskorcsolya történetében, hogy női és férfiváltónk is az A-döntőben versenyezhet világkupán.

A nemzetközi szövetség (ISU) honlapjának beszámolója szerint 5000 méteres férfi váltóknál a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang négyes a hollandokat, a franciákat és a kizárt oroszokat megelőzve futamelsőként jutottak a legjobb négy közé. A nők 3000 méteres versenyében a Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra kvartett 4:07.718 perces országos csúccsal lépett a fináléba a kanadaiak mögött. A régi rekordot 2013 októberében a Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler, Kónya négyes tartotta 4:10.264 perccel.

A szombati egyéni döntőkben is volt magyar érdekeltség: az első 500 méteres verseny A-döntőjében Liu Shaoang ugyan nem ért célba, de így is ötödik lett, míg Knoch a B-döntőt megnyerve hatodikként zárt. A leghosszabb, 1500 méteres távon pedig Liu Shaolin Sándor nem ért célba a legjobbak között, ezáltal hetedik lett.

Vasárnap a staféták fináléja mellett az 1000 és a második 500 méteres versenyt rendezik a kanadai városban.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik