Alpesi sí: Jobb a térdem, mint volt – Miklós Edit

– Látva, milyen magabiztosan jön-megy, megdöbbentő belegondolni, hogy a balesete alig két hónapja történt.
– Valóban jól érzem magam, most jövök a második kontrollról, minden a lehető legjobban alakul: a bal lábam száz-, a jobb pedig hetvenszázalékos állapotban van – mondta Miklós Edit szerdán egy budapesti sajtóreggelin. – Máris látszik, hogy a szalagok összegyógyultak. Nincsenek fájdalmaim, a bal lábam már most jobb, mint a műtét előtt, és a jobbal sem lesz gond!

– Nem túl gyors ez a tempó?
– A képeim vagy a videóim láttán a Facebookon sokan üzennek, hogy vigyázzak magamra, ne kapkodjak, de erről szó sincs. Mindent a műtőorvos és a szakemberek előírása alapján csinálok, semmit sem erőltetünk. A rehabilitáció jobban halad, mint amire számítani lehetett, már az első kontrollon látszott, hogy szépen gyógyulnak a szalagok és a térdkalács is. Hat hét után elhagyhattam a mankót, ám ez nem azt jelenti, hogy bármit is erőltetnénk.

– Mi volt a legnehezebb az elmúlt időszakban?
– Teljesen felfordult az életem, eddig folyamatosan úton voltam, utaztam, az elmúlt két hónapban pedig épp az ellenkezője történt. Az első hat hét volt a legnehezebb, mert eleinte egy kávét sem tudtam egyedül elkészíteni, pedig nekem az egész személyiségem olyan, hogy mindent egyedül próbálok megoldani. A lépcsőzés is nehezemre esett, különösen lefelé, mert akkor terhelődik leginkább a láb – eddig fel sem tűnt, hogy ilyenkor is kilencven fokban hajlik az ember térde…

– Hogy kezelte a kialakult helyzetet?
– Nem voltam mérges, végig egyfajta kényszerpihenőként fogtam fel a szituációt, amit már be kellett iktatnom. Ez a sportág hosszú távon nagyon megterheli a szervezetet, a rengeteg utazás, a folyamatos hideg, a kemény edzések, tehát valamikor úgyis kellett már egy kis szünet, nekem ilyen formában jött el. Egyébként pedig valamiért biztos így kellett történnie; ki tudja, lehet, hogy mindez valami nagyobb tragédiát előzött meg. Már akkor elfogadtam a történteket, amikor helikopterrel szállítottak a klinikára. Mindennek megvan az oka. Amikor 2006-ban román színekben elindultam az olimpián, és buktam, az is okkal történt, hiszen utána kerültem át Magyarországra. Valószínűleg ennek a balesetnek is így kellett történnie, bár még nem tudom, miért.

– Volt ennek a balesetnek bármi pozitívuma?
– Az, hogy a családommal és barátaimmal lehettem Csíkszeredában. Nem is tudom, mikor tölthettem legutóbb hónapokat otthon.

– Mi a terve a következő időszakra?
– Konkrét tervek nincsenek, egy hónap múlva kell kontrollra mennem, ha ott jó híreket kapok, akkor növelhetjük a kondiedzések számát, és lehet, hogy Csíkszeredából visszamegyek Ausztriába. Szeptemberben szeretnék már síelni, de az is lehet, hogy hamarabb összejön, minden attól függ, milyen ütemben halad a gyógyulás. A hétvégén találkoztam az erőnléti edzőmmel, Zakariás Zsolttal, kidolgoztuk a következő időszak programját, azon haladunk végig. Egyre intenzívebb lesz a gyógytorna, emellett pedig a SafeLaser-fényterápiával, valamint egy speciális eszközzel, az úgynevezett Kaatsuval segítjük a rehabilitációt.

– Akkor a céljai sem változtak?
– Nem. Szeretnék már a világkupa első versenyétől ott lenni a mezőnyben, és újra a legjobbak közé verekedni magam. Utána pedig az olimpiai aranyérem a cél.