Rp. gyorskorcsolya vk: Liu Shaolin ezüst-, Liu Shaoang bronzérmes 1000 m-en

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 11:05
Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett vasárnap 1000 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Sanghajban rendezett harmadik állomásán.

A negyeddöntőből az 500 méter tavalyi világbajnoka, Liu Shaolin futamgyőztesként jutott tovább, míg a junior világbajnok testvére ennél rögösebb úton került legjobb tíz közé, ugyanis csak harmadik lett a hatosában, de időeredménye elég volt a továbbjutáshoz.

A következő körben ugyanabban a futamban szerepelt a két magyar, akik rendkívül izgalmas küzdelemben biztosították helyüket a fináléban: Liu Shaolin nyert, míg a szám vk-címvédője ért másodikként célba mindössze négy ezreddel megelőzve dél-koreai riválisát.

A négyfős döntőben szinte végig a szombaton 500 méteren is győztes Vu Ta-csing vezetett, mögötte a 21 éves Liu Shaolin lett a második, míg a 19 esztendős Liu Shaoang a harmadik.

A szám harmadik magyar versenyzője, a pénteki selejtezőben kiesett Burján Csaba 31. lett, így ő továbbra sem áll kvótát érő pozícióban a vk-rangsorban. A nőknél Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca is a negyeddöntőben búcsúzott, előbbi 17., utóbbi 22. helyen zárt, míg a szereplését a selejtezőben befejező Jászapáti 40. lett. A vk-rangsorban Keszler és Jászapáti van olyan pozícióban, amely pjongcsangi indulási jogot ér.

A váltóknál mindkét nemnél a B-döntőben voltak érdekeltek a magyarok. A női staféta győzött, ötödik helyével pedig feljött a vk-rangsor éppen kvótát érő nyolcadik helyére. A férfiak másodikként értek célba, hatodik helyükkel pedig megerősítették nyolcadik pozíciójukat a vk összesítésében.

A négyállomásos vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, 1500-on 36-an jutnak kvótához a jövő februári, pjongcsangi olimpiai játékokra, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatja magát számonként. Váltóban pedig nemenként a legjobb nyolc szerez indulási jogot. Jövő héten Szöulban zárul a vk-sorozat.

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA VK
FÉRFI 1000 M

1. Vu Ta-csing (kínai) 1:23.380 perc
2. Liu Shaolin Sándor 1:23.622
3. Liu Shaoang 1:23.894
...31. Burján Csaba
A vk állása: 1. Sjinkie Knegt (holland) 14 097 pont, ...5. Liu Shaoang 9792, 6. Liu Shaolin 9343, ...40. Burján 58

FÉRFI 5000 MÉTERES VÁLTÓ
1. Egyesült Államok 6:29.052 perc – világcsúcs
2. Dél-Korea 6:29.076
3. Kanada 6:39.805
...6. Magyarország
A vk állása: 1. Kanada 26 400 pont, ...8. Magyarország 9470

NŐI 1000 M
1. Kim Boutin (kanadai) 1:28.885 perc
2. Marianne St-Gelais (kanadai) 1:28.937
3. Arianna Fontana (olasz) 1:29.224
...17. Keszler Andrea
...22. Bácskai Sára Luca
...40. Jászapáti Petra
A vk állása: 1. Boutin 19 678 pont, ...19. Jászapáti 1377, ...29. Keszler 386, ...34. Bácskai 116, ...82. Kónya Zsófia

NŐI 3000 MÉTERES VÁLTÓ
1. Dél-Korea 4:05.792 perc
2. Kína 4:05.824
3. Olaszország 4:06.126
...5. Magyarország
A vk állása: 1. Dél-Korea 28 000 pont, ...8. Magyarország 9051

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik