Rp. gyorskorcsolya-vk: összesen öt magyar jutott tovább

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 11:50
Az 500 és 1500 méteres selejtezőkből csütörtökön összesen öt magyar jutott tovább a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán.

A leghosszabb távon ezúttal Varnyú Alex is lehetőséget kapott, de az első körben búcsúzott, Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba viszont mindkét fordulót sikerrel vette. Utóbbi elődöntőbe jutásával a mieink minden valószínűség szerint a maximális három főt indíthatják majd a jövő februári, pjongcsangi játékokon.

A nőknél ugyanakkor Kónya Zsófia, Keszler Andrea és Heidum Bernadett is kiesett, ami azt jelenti, hogy nem sikerült kettőről (Jászapáti Petra és Heidum) háromra növelni a kvótás helyen álló versenyzők számát.

A legrövidebb számban a nőknél a biztosan kvótás helyen álló Keszler és Jászapáti közül előbbit az első fordulóban szabálytalanság miatt megbüntették, utóbbi viszont negyeddöntőbe került. A jó szereplés Kónya számára lett volna a legfontosabb, mert neki néhány pozíciót javítania kellett volna a harmadik indulási joghoz, de a második körben búcsúzott, mivel futamában ötödik lett.

A férfiaknál a szám tavalyi világbajnoka, Liu Shaolin Sándor, illetve a junior világbajnok öccse, Liu Shaoang is gond nélkül negyeddöntőbe került, míg Burján a második fordulóban fejezte be szereplését, de szinte biztos, hogy ebben a számban is meglesz a maximális három magyar kvóta.

Pénteken az 1000 méteres és a váltó selejtezőkkel folytatódik a verseny.

A négy állomásból álló vk végén 500 és 1000 méteren 32-en, míg 1500-on 36-an jutnak olimpiai kvótához a pjongcsangi játékokra, de egy nemzetből legfeljebb három versenyző kvalifikálhatja magát számonként, továbbá nemenként a legjobb nyolc staféta szerez indulási jogot. A végleges kvótanévsor a szombat-vasárnapi döntők után válik hivatalossá.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik