Swaney: Hiszek abban, hogy vannak olyanok is, akiknek példát mutattam

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 16:00
null
„Gyakran tartottuk vízen az edzéseket, ott pedig már egészen jól is mentek bizonyos elemek” (Fotó: MTI)
Swaney Elizabeth nem hajlandó foglalkozni a negatív véleményekkel, sokkal inkább arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy semmi sem lehetetlen.

 

Aludt már egyet a versenye után, hogyan látja most a hétfői szereplését és teljesítményét?
Továbbra sem gondolom, hogy nekem mások véleményével kellene foglalkoznom – válaszolta Swaney Elizabeth, aki nem is 24., vagyis utolsó helyezésével hívta fel magára a figyelmet a női síakrobaták félcsőselejtezőjében, sokkal inkább azzal, hogy gyakorlatilag egyetlen trükk végrehajtása nélkül teljesítette a pályát. – Amikor valaki elindul egy versenyen, mindig próbál a lehető legjobban szerepelni, s ezzel én is így voltam. Mindig megkísérlem kihozni magamból a legtöbbet, de tisztában vagyok azzal is, hogy van még hová fejlődnöm.

Tényleg azért tanult meg síelni nyolc évvel ezelőtt, hogy egyszer elindulhasson egy olimpián?
Mindig is a téli sportokat szerettem, többfélét is űztem. Hosszú időn keresztül műkorcsolyáztam, aztán az egyetem után jött az ötlet, hogy kipróbáljam a bobozást. Innen már nem volt nehéz szkeletonra váltanom, és mivel egy olyan klubban sportoltam, ahol alkalmam nyílt megtanulni síelni, megtanultam.

De miért éppen a félcső?! Az az egyik legveszélyesebb szakág...
Ez igaz, tudom, hogy veszélyes, de éppen ezért szeretem. Ahogyan szeretem a kihívásokat: mindig is szerettem próbatételek elé állítani magam, jó legyőzni a félelmeimet. Igen, tudom, hogy a félcső veszélyes, mindez azonban nem tántorított el a sportágtól, és ezután sem fog. Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, ám talán akadnak olyanok is, akik igen: az én példám, az én utam egyértelműen megmutatja, hogy soha semmi sem lehetetlen.

Ezzel tulajdonképpen ön vezette fel mindazt, ami a szereplése óta sokakat foglalkoztat: nyilván eljutottak önhöz is Magyarországról a negatív vélemények is a pjongcsangi teljesítményével kapcsolatban.
Persze, hallom és olvasom a kritikákat. Elfogadom, hogy sokaknak ez a véleménye, de azt hiszem, nekem nem ezzel kell foglalkoznom. Egyébként sem szoktam mások véleményével foglalkozni, csak akkor, ha az engem előbbre visz. Hiszek abban, hogy vannak olyanok is, akiknek példát mutattam: nem feltétlenül az olimpiai szereplésemmel, sokkal inkább azzal, hogy elértem a kitűzött célomat, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián.

Ez mind szép és jó, viszont nem gondolja úgy, hogy nagyon kilógott a mezőnyből, és hogy sokan inkább mosolyogtak a csúszásain, mintsem megtapsolták azokat...?
Én nagyon sok mindent feladtam azért, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián. Sokat áldoztam ezért, és rengeteget dolgoztam. Próbáltam minél gyorsabban fejlődni, s hogy megtanuljam a trükköket, gyakran tartottuk vízen az edzéseket, ott pedig már egészen jól is mentek bizonyos elemek. Azt azonban elismerem, hogy ebből olyan sokat nem láttak viszont a szurkolók... De még egyszer megismétlem: megpróbáltam a legjobb tudásom szerint teljesíteni az olimpián.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

Egy év múlva rajtol a téli olimpia Olaszországban

Téli sportok
2025.02.06. 08:00
Ezek is érdekelhetik