Téli olimpia: „Ha a váltó sem jött volna össze, megcsuklott volna mindenki”

– Megérdemelte! Negyedik olimpiája a pjongcsangi – tényleg megérdemelte!
– Nehéz szavakba önteni, mi is történik most itt velünk – csóválta a fejét még egy órával a megnyert váltódöntő után is Knoch Viktor. – Bár én úgy érzem, az elődöntőben jobban korcsolyáztam, a fő különbség az, hogy az elődöntő után eluralkodott bennem a felszabadultság érzése, hiszen akkor rögtön tudatosult, hogy amiért jöttünk, azt elértük: ott vagyunk a döntőben, ahol már bármi megtörténhet. A verseny napján viszont azt hittem, bármi is lesz, biztos, hogy összecsuklom. Fáradtnak éreztem magam, és a finálé végén örültem – a többieknek. Láttam, hogy jönnek szembe velem, mindenkinek könnyes volt a szeme... Azt hittem, én is így fogok kinézni, de nem. Lehet, hogy majd pénteken a dobogó tetején, vagy a hazafelé úton. Vagy ha otthon leszek a családommal. Előbb-utóbb csak leesik, mit is értünk el.

– Feszültebbek egy olimpiai döntő előtti pillantok a többi versenyhez képest?
– Aki azt mondja, hogy nem, az egyszerűen hazudik. Persze, mindenki próbál úgy csinálni, mint máskor, a megszokott szertartás szerint készül, ám olimpia csak négyévente van. És a döntőben csak három érmet osztanak ki, viszont négy csapat lép a jégre.

– Miénk az aranyérem!
– Örülök, hogy ebből az őrült futamból mi jöttünk ki jól.

– Nem ijedt meg akkor sem, amikor ötszáz méteren előbb Liu Shaoang, majd Liu Shaolin Sándor is elvérzett? Nem félt attól, hogy mindez hatással lesz a csapat futására is?
– Ez egy ilyen sport. Aki ebben nőtt fel, megszokja, hogy nem mindig úgy jön össze minden, ahogyan szerette volna – ha nem így lenne, mindenki abbahagyhatná évente háromszor, vagy akár fejbe is lőhetné magát. Ettől függetlenül láttam, hogy megviselte őket: Ádót a három kizárása, Sanyit pedig az, hogy mindhárom távon éremesélyes volt, és sehol sem állt dobogóra. De egyszerűen nem engedheti el magát az ember, amíg tart a verseny, amíg van esély.

– Nem is engedték.
– Mondjuk ha ez a váltó sem jött volna össze, még egy érem sem, akkor, azt hiszem, megcsuklott volna mindenki az öltözőben... Akkor is sírt volna mindenki, csak azok szomorú könnyek lettek volna.

– Az rendben van, hogy sokat edzettek a jégen és szárazföldön, de mennyit videóztak, hogyan készültek a három ellenfélre, Kínára, Kanadára és Dél-Koreára?
– Egy futam előtt nehéz kitalálni a taktikát, hiszen mindenkinek van egy elképzelése arról, mit is szeretne csinálni a jégen. Igaz, manapság az a jellemző, hogy minden csapat elöl szeret lenni – régen ezek az ötezrek nem voltak ilyen gyorsak, sokkal több taktikus futam volt, ahol gyakran előfordult, hogy a negyedik helyről robbantott valamelyik váltó. Ennél a tempónál nagyon nehéz előrejönni, ilyen sebesség mellett nem lehet három ellenfelet megelőzni. Egyébként persze, minden olyan csapat edzését videózzuk, amelyik számít, Lina, az edzőnk vissza is nézi a felvételeket, és minden érdemi információt megoszt velünk.

– És hogyan zajlanak a döntő előtti percek? Van közös rituáléjuk? Hogy pacsiznak a jégen, azt látjuk.
– Igen, az megszokott, hogy mindenki odamegy a másikhoz, és pacsizunk. Az öltözőben zenét hallgatunk, van néhány olyan zene, amit ilyenkor előveszünk – ezekre együtt öltözünk fel, és együtt megyünk ki a jégre.