Téli olimpia: vagy Knoch Viktor korcsolyázik, vagy a felesége

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 11:59
null
Knoch Viktor (jobbra) még nem biztos a folytatásban (Fotó: MTI)
A férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltóval olimpiai bajnok Knoch Viktor még nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását.

„Még nem tudom. Feleségem három év kihagyás után szeretne visszatérni a gyermekünk születését követően. Az biztos, hogy mindketten nem tudunk korcsolyázni, de majd együtt döntünk” – mondta a csütörtökön történelmi diadalt arató magyar váltó rangidőse, akinek párja, Marta Knoch, leánykori nevén Wójcik szintén rövid pályás gyorskorcsolyázó, de a jövőben lengyel helyett magyar színekben versenyezne.

A pécsi sportoló, aki a 2006-os, torinói játékokon ötödik volt 1500 méteren, már több mint tíz éve tagja a válogatottnak, így nagy rálátása van, milyen hosszú utat tett meg a sportág magyarországi fejlődése az első ötkarikás bajnoki címig. A siker zálogaként két dolgot említett, egyrészt, hogy a korcsolyasport bekerült a kiemelt sportágak közé, ami jelentősen javította a finanszírozást, illetve azt, hogy a Liu fivérek révén két világklasszisa lett a váltónak.

„Vancouver után kicsit leült a dolog. Nagyon kellett egy új impulzus, amit végül Lina hozott Szocsi előtt. Akkor már a legjobb nyolc csapat között voltunk, de a bírók megakadályozták, hogy ott legyünk a játékokon – emlékezett vissza a kínai vezetőedző érkezésére és a magyar váltó kizárására az egyik kvalifikációs versenyen. – Akkor már látszott a fejlődés, de egy év kevés volt a látványos eredményekhez. Egy teljes olimpiai ciklus viszont már elégnek bizonyult”.

Saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az 500 métert elrontotta, ezért csak saját magát okolhatja, illetve szerinte váltóban is az elődöntőben ment jobban, akkor többször is előzött, míg a fináléban inkább pozíciót vesztett a csapat a futásai során. A győzelem kulcsát abban látja, hogy a Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang egyaránt világklasszis.

„A döntő előtt éppen arról beszéltünk Sanyival, hogy amikor eddig nyertünk a világkupákon, akkor mindig az élről indult, egyszer sem kellett bravúrt csinálnia. Most jött el a pillanat” – mondta a 28 éves Knoch, aki arról is beszámolt, hogy mentálisan nehéz két ilyen kiváló korcsolyázóval készülni, mert többször nem tudta eldönteni, hogy ő megy rosszul, vagy Liuék ennyire jók.

A negyedik olimpiáján szerepelt Knoch arról is mesélt, hogy hiányzik már a családja, ráadásul a vasárnapi hazaérkezéskor még várnia kell a nagy találkozásra, mert párja és a gyermeke szintén akkor tart haza Los Angelesből.

Burján Csaba egy nappal a világra szóló siker után bevallotta, hogy rettenetesen nehéz volt a felkészülés számára, a courmayeuri edzőtáborban szinte azon gondolkodott, hogy abbahagyja, de saját bevallása szerint a szöuli megérkezést követően az olimpián is nagyon rossz formában érezte magát.

„Mintha elfelejtettem volna korizni, nagyon cikinek éreztem” – mondta nevetve Burján, aki úgy vélte, hogy az elődöntőre állt össze a mozgása rendesen, de az utána következő edzéseken megint gyengébben tejesített.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik