Elaludt, lekéste az utóbb lezuhanó repülőt, majd olimpiai bajnok lett

Kezdjük az egyébként nem túl hosszú sort a fent beharangozott aranyérmessel, mert hát mégiscsak. Nevezetesen Vszevolod Bobrovval. Az 1922-ben született egykori sportoló az orosz források szerint öt egyletben is futballozott, míg végül 1945-ben kikötött a CDKA (később CSZKA) Moszkvában, a Vörös Hadsereg központi sportklubjában. Megérkezése nem volt véletlen és meglepő, elvégre a Vörös Hadseregben szolgált a második világháború idején. Bobrov 1945 őszén kölcsönjátékosként részt vett a Dinamo Moszkva híres angliai túráján, a CDKA-t különben 1949 végéig erősítette, majd a légierő klubjában, a Generalisszimusz fia, Vaszilij Sztálin által elnökölt VVSZ-ben (1950—1952), valamint a moszkvai Szpartakban (1953) kergette a bőrlabdát. A szovjet válogatottba is meghívták, méghozzá az 1952-es olimpiára – amelyet a magyar Aranycsapat nyert meg –, három mérkőzésen ötször volt eredményes. Hogy nem lehetett többször válogatott, annak a Helsinkiben utóbb ezüstérmes jugoszlávokkal szembeni kiesés az oka: a játékosokat és a vezetőket megbüntették, a szovjet válogatott be sem nevez(het)ett az 1954-es világbajnokságra...

Bobrov amúgy technikás csatárként vonult be a sportág történetébe. A Dinamo Moszkva említett szigetországi portyáján a korabeli beszámolók szerint a szurkolók csodálták a játékát. A Cardiff ellen 10:1-re megnyert mérkőzésen háromszor is betalált, de gólt szerzett az Arsenal elleni 4:3-as győzelem során, valamint a Rangers elleni 2:2-es iksz alkalmával is.

Jégkorongkarrierje még nagyobb sikereket tartogatott.

1946-ban meglepő módon a CDKA Moszkva hokisa lett, vezérletével a gárda 1948-ban (majd még négyszer) bajnok lett – csakúgy, mint a futballcsapat, amelynek párhuzamosan a csatára volt. A kiváló balszélső a jégen tizenegy évet töltött el, visszavonulása előtt egy évvel, 1956-ban pedig felért a csúcsra: olimpiai bajnoki címet nyert a szovjet jégkorong-válogatottal Cortina d'Ampezzóban!

Fontos megemlíteni, hogy 1950-ben a VVSZ hokicsapata – amelyben Bobrov három évet húzott le két CDKA-s hokikorszaka között – egy Li-2-es katonai repülőgéppel kelt útra: tizenegy játékossal, orvossal, masszőrrel és hat stábtaggal a fedélzeten, majd lezuhant Jekatyerinburg közelében – senki sem élte túl a balesetet, amit a szélsőséges időjárás és a kommunikációs eszközök meghibásodása okozhatott. Bobrovnak is ezen a gépen kellett volna utaznia, de elaludt, így lekéste azt, és vonattal kelt útra. A klubnál sokáig titokban tartották a szerencsétlenséget, a tartalékok közül vittek játékosokat, hogy meg tudják rendezni feltűnés nélkül a meccset – a korabeli Szovjetunióban ez nem volt szokatlan.

Visszavonulása után egyenes út vezetett az edzői pályára. A CSZKA Moszkvánál igazgató, másodedző és vezetőedző is volt. Jégkorongtrénerként is helytállt, megkapta a szovjet válogatottat, amellyel 1974-ben és 1975-ben is világbajnok lett.

Bobrov 1979-ben, 56 évesen hunyt el tüdőembóliában. Futballistaként négyszeres szovjet bajnok, kétszeres kupagyőztes, kétszeres gólkirály (115 bajnokin 97 gólt szerzett a háború utáni években), jégkorongozóként hétszeres bajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres világbajnok és olimpiai bajnok. Egyedülálló és sikeres karrierjét krónikus térdsérülés is hátráltatta, többször is műteni kellett. 1997-ben beválasztották a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) halhatatlanjai közé, megkapta a Lenin-rendet (1957), valamint a mai orosz jégkorongliga (KHL) egyik csoportját is róla nevezték el. A mindenkori orosz sport egyik meghatározó alakját tisztelhetjük benne.

Hozzá hasonló, bár kevésbé sikeres sportoló volt Björn Wirkola. A norvég síugró az 1966-os oslói világbajnokságon normál- és nagysáncon sem talált legyőzőre. Az ezt követő három évben pedig történelmet írt: 1967 és 1969 között sorozatban háromszor nyerte meg a Négysáncversenyt, ezt az eredményt azóta sem tudta megközelíteni senki. Három téli olimpián (1964, 1968, 1972) is szerepelt, a legjobb eredményét Grenoble-ban érte el – ahol egyébként a norvégok zászlóvivője is volt –, itt negyedik lett 0.6 ponttal lemaradva a bronzéremről. Háromszor is világcsúcsot ugrott, Vikersundban és Planicán is ő repült a legmesszebbre.

A síugrás mellett Wirkola a futballpályán is remekelt: a Rosenborg színeiben három szezont húzott le 1971 és 1974 között, első évében rögtön bajnok és kupagyőztes lett, no meg gólkirály. A 74 éves korábbi labdarúgó ma is aktív, az aftenposten.no-nak elmondta: a golf jelenti számára az aktív mozgást, a síugrást pedig máig követi a televízióban, különösen a sírepülőversenyeket kedveli.