Téli olimpia: „Mennyországtól a pokolig” – Anna Veith nem mindennapi „utazása”

Vágólapra másolva!
2018.03.03. 10:29
null
Anna Veith a pjongcsangi ezüstérmével (Fotó: AFP)
Az alpesisí-sport férfi rajongói elolvadnak Anna Veith – van, aki Anna Fenninger néven jobban ismeri őt – gyönyörű mosolyától. Bájos, kedves és sikeres, a négy esztendővel ezelőtt rendezett szocsi olimpián például szuper G-ben volt aranyérmes. Pjongcsangi álmától, a címvédéstől a cseh hódeszkás Ester Ledecká fosztotta meg, igaz, a két olimpia közötti „utazása” nem mondható mindennapinak.

 

Veith a 2015-ös söldeni világkupa előtt súlyos térdsérülést szenvedett, keresztszalagja és oldalsó szalagja is elszakadt, hosszú időt vett igénybe a felépülése – most a négy év alatt megélt útját foglalta össze Instagram-oldalán.

A mosolygós arcok, a sikerekről szóló pillanatok közé bizony egy „horrorkép” is bekerült, az egyik fotón a műtét alatt szétnyitott térde látható, amely sokkoló lenyomata az élsportolói pálya nehézségeinek.

„Az olimpiának vége, s ez az én történetem – Szocsitól Pjongcsangig, az aranytól az ezüstig, a mennyországtól a pokolig, a fájdalomtól a boldogságig. Mindezek után csak nagyon hálás vagyok. Óriási köszönet azoknak, akik segítettek elérni a céljaimat, és a nehéz időkben is ott voltak velem” – írta bejegyzésében.


Az album összes képének megtekintéséhez kattintson a nyilakra!

 

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
2025.03.25. 11:53

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14
Ezek is érdekelhetik