Téli olimpia 2026: az olasz kormány kiáll a pályázat mellett

Vágólapra másolva!
2018.11.15. 14:46
Az olasz kormány korábbi álláspontjával ellentétben Matteo Salvini belügyminiszter egy interjúban arról beszélt, hogy amennyiben a 2026-os téli olimpia rendezésére jelentkezett Milánó és Cortina d'Ampezzo közös pályázatának fedezetéhez nem sikerül a teljes összeget magánpénzekből összegyűjteni, a kormány kipótolja azt.

Az olasz pályázat ezzel komoly lökést kapott, ugyanis eddig a kabinet azt hangoztatta, hogy támogatja ugyan a kandidálást – amit levélben is megerősít majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak –, ám egyetlen euróval sem hajlandó hozzájárulni a költségekhez.

A pályázatot Lombardia és Veneto tartományok önállóan finanszírozzák, amihez a NOB is hozzájárult.

Salvini a leggo.it oldalnak adott interjúban kitért arra, hogy áttanulmányozta a jelentkezési munkát, s úgy látja, a gazdaságot a lehető legkisebb mértékben terhelné meg az olimpia, mivel a lehetséges versenyhelyszínek túlnyomó többsége már most is üzemel.

Az olaszok eddigi nehézségeik ellenére jó helyzetből várhatják a júniusi helyszínkijelölést, ugyanis már csak Stockholm tekinthető riválisuknak, mivel Calgaryban a keddi népszavazáson a lakosok a rendezés ellen foglaltak állást. Ráadásul a svéd pályázat is nehéz helyzetben van, miután kormányválsággal küzd az ország, melynek nincs miniszterelnöke. Az új városvezetés pedig kijelentette, hogy az adófizetők pénzéből nem hoz létre külön alapot a játékok lebonyolítására.

Nincs a pályázók között, ám nemrégiben felvetődött Argentína jelentkezése is. November 1-jén a NOB jelezte, hogy Buenos Aires és a Tűzföldön található Ushuaia, a világ legdélibb városa lenne az esetleges helyszín. A jelentkezés elfogadására a NOB tanulmányútja után kerülhet sor.

A 2026-os téli olimpia rendezéséért zajló versenyből korábban Sion, Szapporo és Graz is visszalépett, míg a törökországi Erzurumot a NOB zárta ki a jelentkezők közül.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik