Liu Shaolin Sándor: Nem ittam alkoholt, este tízkor aludtam, reggel hatkor keltem

– Mikor gondolt először arra, hogy olimpiai bajnok akar lenni?
– Kiskorom óta ez volt a célom, szerettem volna én lenni Magyarország első téli olimpiai bajnoka. De igazán komolyan Pjongcsang előtt két, két és fél évvel fogalmazódott meg bennem, onnantól következett be a nagy váltás az életemben: nem mentem bulizni akkor sem, ha sokan és sokszor hívtak, inkább pihentem. Nem ittam alkoholt, este tízkor már aludtam, reggel hatkor keltem, nagyon komolyan vettem az olimpiai felkészülést.

– És ezzel a saját vállára is terhet rakott: úgy nekimenni egy olimpiának, hogy aranyat akar…
– Az olimpiai bajnoki cím mindig is egyfajta súly – az volt a múltban, és az lesz a jövőben is. De itt dől el, ki milyen erős mentálisan, ezt a terhet bírni kell. Ha nem bírod, ne is legyél olimpiai bajnok.

– Kétségtelen tény, hogy a magyar sportolók közül kimagaslik mentális erejével.
– Nincs még egy Liu Shaolin Sándor, ugye?

– Nincs, bizony! Jók az adottságai, nem feszül be téthelyzetben, bár ezt a képességét nyilván fejlesztette is az elmúlt években. Szóval, hogy nem nyomta agyon ez a rettenetesen nehéz súly?
– Az olimpia előtt sokan megkérdezték, érezzük-e a nyomást, hiszen várják tőlünk az aranyat. Én mindig azt feleltem, hogy a költségvetéssel nem nekem kell elszámolnom, ha nem nyerünk… Igyekeztem viccesen és mosolyogva hozzáállni, nem éreztem a nyomást. Talán azért sem, mert előttünk még soha senki sem nyert téli olimpián – nem volt előttünk magyar példa, nem volt kit követnünk. A vízilabdázókkal szemben is mindig nagy az elvárás, de rajtuk tényleg lehet nyomás, hiszen előttük már voltak, akik győztek a nyári játékokon. Hogy mi lehetünk az elsők, inkább motivációt jelentett.

– És Pjongcsangban sem érezte a nyomást, miután az egyéni távokon nem ért fel a dobogóra?
– Az olimpián magamba zuhantam… A négy kvalifikációs világkupaversenyen öt egyéni érmet szereztem, közülük kettő volt arany, persze hogy úgy mentem Pjongcsangba, hogy egyéniben is alakítok valamit, mondjuk, szerzek egy érmet, és aztán a váltóval is. Őszintén mondom: aranyra nem gondoltam. Miután ezerötszáz méteren ötödik lettem, azt mondtam, oké, nem ez a legerősebb távom, lesz majd jobb is. Csakhogy az ezer métert nagyon elrontottam… Kizártak a fináléban, innentől pedig mindent az ötszázra tettem fel. És borzasztóan nehéz volt feldolgozni, hogy az elődöntőből csak a B-döntőbe jutottam be a legrövidebb távon. Szóltam is Linának, a csapat kínai edzőjének, hogy én nem akarok felmenni a B-döntőre. Nem akarok B-döntőt korizni! Sz…rul voltam, be voltak esve a szemeim, nem akartam senkihez sem szólni, tényleg egy világ omlott össze bennem. És akkor ott, a kangnungi aréna öltözőjében felnéztem a többiekre, akik ott álltak körülöttem aggódó tekintettel, hiszen azt sem tudták, akarok-e még korizni. Felnéztem rájuk, felálltam, azt mondtam: „Figyeljetek, srácok! Felmegyek most a jégre, megnyerem a B-döntőt, és utána megcsináljuk a váltót is! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én megcsinálom a saját részemet, de ti is tegyetek bele mindent. Bízzatok meg bennem, én is megbízom bennetek.”

– Ezek után felment a B-döntőre, és ellentmondást nem tűrő, gyönyörű korcsolyázással megnyerte a futamot.
– Nemigen örültem neki. Linával ugyan nyomtunk egy pacsit még a jégen, de azt is minek…? Aztán már mentem is be az öltözőbe, ott még beszélgettünk kicsit, de néhány perc múlva indultunk ki a jégre. Körbenéztem a csarnokban, tele volt a lelátó, és akkor megint megszólaltam: „Srácok, nézzetek körbe, itt van tizenkétezer ember, mindenki nekünk szurkol. Ez életünk utolsó futama. Nincs olyan, hogy nem bírom, nincs olyan, hogy elfáradtam! Már mindenki fáradt. Csak egy út van: összeszorítod a fogad, és megcsinálod!”

– Elérzékenyül még, amikor a döntőről beszél, vagy az aranyérem már teljesen beépült a tudatába?
– Belém ivódott már, hiszen több százszor beszéltem róla.

– Viccelődik, mint szokott – azt azért nem tagadhatja, hogy hosszú idő kellett ahhoz, hogy el is higgyék, megszerezték Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.
– Ez igaz. Fel kellett dolgozni, és hosszú folyamat, nehéz munka volt. Ha kudarc ér a sportban, a továbbiakban motivációként használhatod, a siker viszont egyfajta biztonságot ad, sokakban felvetődik a kérdés: minek tovább csinálni, és leginkább miért? Megtanulni kezelni a sikert nehéz, ám szerintem itt is megmutatkozik, ki az igazán nagy sportoló: aki négy évvel később oda tud állni ismét a rajthoz tele motivációval, sikerre éhesen, az biztosan igazi sportember.

– Az olimpiai győzelem után volt olyan időszak, amikor elszállt? Amikor túlságosan is fürdött a népszerűségben?
– Az olimpia után nem. Előtte igen.

– Előtte?
– Még kicsiként, amikor másfél év után visszajöttünk Kínából – akkor megnyertem minden korosztályos versenyt, az isteni érzés volt. Akkora arcom volt, hogy a többiek alig tudtak elmenni mellettem a folyosón. A mai énem jól szájon vágta volna azt a tizennégy éves Shaolint, szerencsére apa megtette helyettem. Azóta nincs gond, az ilyen szituációkat is jól és normálisan kezelem.

– Az arany után következett az új idény, és a két Liu testvér, egymástól függetlenül ugyan, de úgy nyilatkozott, hogy borzasztóan nehéz volt az elején reggelente felkelni.
– Mert így is volt. Eleinte hat negyvenkor szólt az óra, fogat mostam, és már indultam is edzésre. Útközben, az autóban ettem valamit, hogy el ne késsek. Már hamarabb ébreszt a telefonom, lassan visszazökkent minden a régi kerékvágásba.

– Apropó, telefon! Állandóan a kezükben van. Kibírna csak egy órát is nélküle?
– Én igen, csak az emberek nem, akiknek nem válaszolok.

– Szóval, visszazökkent minden a régi kerékvágásba, meg az újba is, hiszen világcsúcsot magyar short trackes még nem futott a felnőttek között: Calgaryban november elején ezt is megtette a férfiváltó. Hasonlóan katartikus érzés volt, mint az olimpiai arany?
– Igen! Hatalmas öröm uralkodott el a pályán, én még boldogabb voltam, hiszen a sportág egyik klasszisát, a holland Sjinkie Knegtet szedtem le az utolsó körben. Imádom az ilyen szituációkat!

– Jó látni, hogy újra rendben van minden, ismét tele van motivációval, és vannak céljai.
– Persze hogy vannak! Szeretnék például modellekkel randizni.

– Jaj…!
– Oké, oké, nem viccelődöm. Ugyan nem tűntem el valójában, mégis azt mondom, visszatértem. Találtam újabb célokat, szeretnék továbbra is a világ legjobbjai között lenni, a siker ízénél ugyanis nincs jobb.

– Fel tudja dobni egy világkupaverseny is?
– Egy ott elért második vagy harmadik hely már nemigen. Egy B-döntő meg még annyira sem.

– Fegyverként használhatja, hogy tartanak öntől a vetélytársak.
– Sjinkie Knegt már nagyon, bár ő korábban is tartott tőlünk – ha az öcsémmel, Ádóval együtt voltunk a jégen, szinte korizni is elfelejtett. De másokon is érzek hasonlót, a dél-koreaiak például próbálnak haverkodni velünk, korábban ilyesmi nem volt. Még csak nem is köszöntek, most meg már ők jönnek oda hozzánk beszélgetni, közös fotót készíteni.

– Szokott újévkor fogadalmat tenni?
– Az elmúlt három évben mindig ugyanazt fogadtam meg.

– Elárulja?
– Az egyik fő célom, hogy leszoktassam a dohányzásról.

– De most nem rólam van szó…
– Nem is sikerül… Egyébként nem szoktam fogadalmat tenni.

– Bár január második hétvégéjén már Európa-bajnokságot rendeznek Dordrechtben, a szilveszteri buli belefér a felkészülésébe?
– Valóban közel van az Eb, ezért csak kevéske pezsgő fér bele, majd márciusban, az idény végén növelhetjük a mennyiséget.