Olimpia: Bíztam benne, utcákat neveznek el rólunk – Liu Shaoang

Vágólapra másolva!
2019.01.17. 16:01
Csaknem egy éve állhatott fel a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó a pjongcsangi téli olimpián a dobogó legfelső fokára. Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor neve most felkerült a budapesti Olimpiai park emléktáblájára is. Az NSO Tv az esemény után készített interjút a Liu testvérekkel. 



„Amikor megnyertük az olimpiát, akkor nyilván az volt a fejünkben, hogy történelmet írtunk – árulta el Liu Shaoang.Nagyon bíztam benne, hogy ezek után már utcákat neveznek el rólunk, s most bele is vésték a nevünket a falra, ez nagyon megtisztelő.”


„Amikor megnyertük az olimpiát, akkor nyilván az volt a fejünkben, hogy történelmet írtunk – árulta el Liu Shaoang.Nagyon bíztam benne, hogy ezek után már utcákat neveznek el rólunk, s most bele is vésték a nevünket a falra, ez nagyon megtisztelő.”

Az emléktábla avatást nyár óta próbálták leszervezni, de a fiúkat olyan sok helyre hívják, hogy erre csak most került sor. Éppen egy rendkívül sikeres,sporttörténelmi Európa-bajnoki szereplés után.Mint ismert, amellett, hogy a két testvér 1500 és 500 méteren is – egymást között szépen leosztva – arany- illetve ezüstérmes lett, Sanyi megnyerte az összetettet, Ádó pedig a második helyen végzett. S ha ez még nem lett volna elég, a váltó is megszerezte a hőn áhított Európa-bajnoki címet.

Természetesen az emléktábla avatóján résztvevő iskolások is kíváncsiak voltak arra, hogy a testvérek hogyan élik meg a rivalizálást.

„Mostanság nagyon sokszor megkapjuk a kérdést, megfordul-e a fejünkben, hogy megelőzzük, támadjuk egymást – mondta Liu Shaolin Sándor.De minket mindig úgy neveltek, hogy a testvérként segítenünk kell egymást. Én mindig nagyon izgulok, amikor Ádó versenyzik, próbálom támogatni, hiszen ő is sokat hozzátett az eredményeimhez.”

Videónkban emellett beszéltek arról, milyen célokkal vágnak neki a közelgő világbajnokságnak.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik