Az orosz olimpiai bajnok döntött: a legjobb, ha nálunk készül

– Olimpiai, világ- és Európa-bajnok, ráadásul Oroszország az elmúlt másfél évtizedben szakajtónyi érmet nyert a világversenyeken. Miért döntött úgy, hogy Magyarországon készül?
– Hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek! Nemcsak az udvariasság mondatja velem, komolyan úgy gondolom, hogy a világ egyik legjobb csapata a magyar, én pedig szeretnék tanulni a srácoktól. Sokáig tárgyaltunk a lehetőségekről, arról, hogy készülhetek-e itt, Magyarországon, szerencsére sikerült megállapodnunk.

– Az orosz csapat nem együtt készül? Simán hozzájárultak, hogy az egyik legerősebb versenyzőjük nem a válogatottal edz, hanem teljesen külön dolgozik?
– Huszonkilenc éves vagyok, mindenképpen szerettem volna még fejlődni, de ebben a korban ez már nem olyan egyszerű. Engedélyt kértem az orosz szövetségtől, beszéltem az edzőkkel, és mindenki megértette, egy újabb nagy ugráshoz erre van szükségem. A csapattársaim nélkülem is dolgoznak, készülnek – akárcsak én. Csak ők otthon, én meg itt.

– Mi van Magyarországon, ami nincs meg Oroszországban? Mi az, amit itt megtanulhat?
– Leginkább a fiúk technikája tetszik, az, ahogyan siklanak a jégen. Azt hiszem, sok mindent elleshetek tőlük. Még csak két jeges edzésen vagyok túl, de amellett, hogy nagyon elfáradtam, nagyon tetszik minden. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy az ittlétemből a magyar korisok is profitálhatnak, hiszen múltam nekem is van ebben a sportágban, talán képes vagyok újat mutatni nekik.

– Adódik a kérdés: mi az, amiben jobb, mint a magyarok?
– Minden sportoló más, mi több, egy-egy sportolóról többféle vélemény is napvilágot lát sportpályafutása során. Rólam is mondtak már mindenfélét, egy biztos: én akkor sem adom fel, amikor mások már igen. Sem a jégen, sem a szárazföldön. A végletekig kitartok és küzdök összeszorított fogakkal. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a kanyartechnikám kimagasló, de talán nem is az a legfontosabb, hogy ki miben jobb a másiknál, hanem az, hogy a közös munkából mindannyian profitálhatunk. Az sosem rossz, amikor a sportág legjobbjai együtt dolgoznak.

– Felesége, kisfia van – hogyhogy egyedül érkezett hozzánk?
– A fiam még csak kilenc hónapos, a feleségem féltette őt az utazástól, az új környezettől, ezért úgy döntöttünk, hogy egyedül jövök. Hálás vagyok ezért a feleségemnek, és azért is, mert egyébként is mindig támogat. Októberig maradok Magyarországon, talán lesz lehetőség három-négy napra hazautazni hozzájuk – még csak most érkeztem, de már nagyon hiányoznak mindketten...

– Angolul még félénkebben szólal meg, mint oroszul: ki segít önnek itt?
– A magyar válogatott asszisztensére mindenben számíthatok, de egyébként egy huszonkilenc éves, nős, kisgyermekes felnőtt vagyok, megállok a saját lábamon is.

– Magyar szempontból kiemelten fontos szezon következik, hiszen januárban Debrecen ad otthont az Európa-bajnokságnak. Ott pedig a short trackeseink tarolni szeretnének.
– Igen, tudom.

– Azt, hogy Debrecen a házigazda?
– Azt is.

– De éppen azokkal készül, akik például önt is meg akarják majd verni az Eb-n...
– Tisztában vagyok vele és értem is, hogy fontos önöknek a hazai kontinensviadal, és az, hogy a magyar csapat nyerjen Debrecenben. Szeretem és tisztelem a srácokat, kívánom, hogy ez sikerüljön nekik. Átéltem, milyen hazai közönség előtt győzni, hiszen Szocsiban lettem olimpiai és Európa-bajnok, a vb-aranyat pedig Moszkvában szereztem. Egyértelmű, hogy a magyaroknak az lenne a csúcs, ha tarolnának az Eb-n.

– És akkor hogy jön ön képbe...?
– Én megpróbálom mindettől függetleníteni magam, és a legjobbamat nyújtani Debrecenben. Meglátjuk.

– Huszonkilenc évesen vállalta, hogy távol kerül a családjától azért, hogy még jobb legyen. A short track ekkora szerelem az életében?
– Engem a szüleim nem terelgettek a sport felé, soha sehová nem vittek el azért, hogy mozogjak, hogy sportoljak. Aztán valahogy úgy alakult, hogy kapcsolatba kerültem a rövid pályás gyorskorcsolyával, és akkor tulajdonképpen el is dőlt sok minden – a short track az életem.