Liu Shaolin Sándor: Innentől keményen tolom a munkát

– Előfordult már, hogy a nyári felkészülés során motivációhiányra panaszkodott, ehhez képest néhány napja egyenesen úgy fogalmazott, újra olimpiai bajnok szeretne lenni. Mi történt ezúttal másként, mint korábban?
– Az előző szezon előtt tényleg küzdöttem problémákkal, nehéz volt a felkészülés. A szezon közben azért próbáltam összeszedni magam, ráadásul meg is ígértem magamnak, hogy innentől keményen tolom a munkát – szűk két év van még a pekingi játékokig, és én tényleg szeretnék újra olimpiai bajnok lenni. Csak ez motivál, és akkor sem fogok elkeseredni, ha esetleg a mostani szezon valamiért nem úgy sikerül, mint a korábbiak. Nem baj, ha így történik, nem ez van a fókuszban, hanem az olimpia.

– Belegondolt abba, milyen lehetett, illetve lehet a nyári sportágakat űzőknek, akik négy hónapra voltak a nagy versenytől, amikor elhalasztották az olimpiát a járvány miatt?
– Fogalmam sincs, hogy érezném magam, ha velem történik meg ez. Ezt mindenkinek nehéz lehet feldolgozni, talán azoknak könnyebben megy, akik nem az utolsó olimpiájukra készülnek.

– Remélhetőleg önnek sem a pekingi lesz az utolsó – egyébként megvan az a pillanat, amikor elhatározta, hogy újra ott akar állni az olimpiai dobogó felső fokán?
– Pjongcsang után nem volt könnyű – a siker ellenére sem. Valahogy nehezebben ment minden. Még tavaly is leginkább csak az ötszáz méteres versenyeket vállaltam, mert nem nagyon bírtam a többit, ennek meg az volt az oka, hogy nem ment jól a nyári felkészülés. De most tényleg minden más: például sokat kerékpározom, amit eddig utáltam. Beszereztem egy országúti bringát, tekerek a többiekkel, naponta akár négy órát is.

– Tudatosabb lett?
– Igen, mindenben. Fogyni is próbálok. Az előző szezon kezdetekor 84.5 kiló voltam, most 82, és szépen próbálok még lejjebb menni – legalább nyolcvanra.

– Kurtán-furcsán ért véget az előző szezon a koronavírus-járvány miatt, alig néhány hét választotta el önöket a világbajnokságtól. Bár a „mi lett volna, ha?” típusú kérdéseknek a sportban sincs sok értelmük, de mit érez, mit szakított félbe a veszélyhelyzet, mire lett volna képes Szöulban?
– Nem voltam életem formájában, de motivált voltam, érmes akartam lenni lenni Szöulban. Vagy újra világbajnok. Azt nem mondom, hogy kész is voltam erre, hogy az arany is bennem volt, de nem éreztem ezt másokkal kapcsolatban sem. Ráadásul én sosem akkor szoktam nyerni, amikor a legjobb formában vagyok, és sosem azért szoktam nyerni, mert én vagyok a legjobb, hanem mert okos vagyok. Megpróbálok minden lehetőséget kihasználni.

– A short trackben mit jelent az, hogy okos?
– Tisztán látok a jégen, és higgadtan gondolkozom – jó versenyzőtípus vagyok.

– Erre születni kell?
– Szerintem igen, ezt nagyon nehéz tanítani és tanulni. Persze sok mindent megtanultam a szüleimtől és azoktól, akiknek a sikereimet köszönhetem, de valaki vagy így születik, vagy nem. Én így születtem, ezért aztán kifejezetten szerencsés embernek tartom magam. Ezért vagyok olimpiai bajnok.

– A jó versenyző egyik sajátossága az is például, hogy sosem ijed meg semmitől a pályán?
– Ezt azért túlzás lenne kijelenti, félek én is néha, csak éppen tudom, hogyan kell kezelni ezeket a szituációkat.

– Fél?!
– Mindenki fél a jégen, ez természetes – a váratlan helyzetre az emberek első reakciója rendszerint a félelem. Csak nem mindegy, mi a második. És van olyan is, aki már attól a tudattól megijed, hogy nyernie kell: felküldik a jégre, hogy győznie kell, ő pedig azon agyal és fél, mi van, ha nem sikerül. Na, én például ettől sosem ijedek meg.

– Attól sem tart, hogy túl hamar kimondta, újra olimpiai bajnok akar lenni? Két éven keresztül fogja cipelni a terhet.

– A pjongcsangi olimpia előtt azt mondták, a csapatunk aranyérmes lesz – minket pedig ez a kijelentés inspirált, egy pillanatig sem éreztük tehernek. Én sem nagyképűségből mondtam ki, hogy újra olimpiai bajnok szeretnék lenni, hanem azért, mert ezzel csak még inkább motiválni akarom magam.

– Az meg sem fordult a fejében, hogy inkább kiírja otthon a falra, és nem hangosan kimondja a célját?
– Nem szoktam a falra firkálni... Az érmeim közül is csak az olimpiai arany van nálam, a többit anya őrzi. Mentálisan persze trenírozom magam, de nem kell, hogy naponta figyelmeztessen a célomra egy papírlap vagy éppen egy érem. Meg aztán minden nap ott vagyok a Gyakorló Jégcsarnokban, ahol van egy óriási kép rólam a falon. Na, az motivál.