Rp. gyorskori: Klasszisok árnyékában – interjú Jászapáti Petrával

– A tavalyelőtti idényben elkönyvelhette, hogy öné az első magyar női világkupaarany, felfelé ívelt a pályafutása, aztán tavaly „csak” egy vk-bronz sikerült, és talán a hazai rendezésű Európa-bajnokságon is többet várt magától.
– A debreceni Eb helyezésben talán valóban hagyott kívánnivalót maga után, de a versenyzésem tetszett, voltak jó előzéseim, és olyanok is, amelyek nem sikerültek, viszont legalább volt bátorságom vállalni őket. Ezekből tanultam is bőven.

– Tehát mégiscsak fejlődött?
– Sokkal bevállalósabb lettem. Az ötkarikás játékok előtt csak azért dolgoztam, hogy ott lehessek Pjongcsangban, hiszen gyerekkori álmom volt az olimpia – kijutottam, elhoztam egy negyedik és egy hatodik helyezést, utána viszont változni, változtatni akartam, és jó ideig nem találtam a helyem, még tavaly is inkább a kísérletezésé volt a főszerep. Tény, mostanra sokkal bátrabb vagyok, már nem félek például vezetni egy futamban. Aki mer, az nyer!

– Amikor bekerült a csapatba, Keszler Andrea és Heidum Bernadett istápolgatta, s bár jelenleg sem a legidősebb a keretben, kétségkívül a legtapasztaltabb, a legjobb. Megszokta már ezt a szerepkört?
– Inkább nem is gondolok erre, mert igen, van, amiben tapasztaltabb vagyok, de sok mindenben tanulhatok is a lányoktól: ha megelégszem azzal, hogy én vagyok a legjobb, leeresztek, hátradőlök a karosszékben, a többiek szépen el is mennek mellettem. Igyekszem mindenkitől tanulni, szerencsés vagyok, hogy olyanoktól is tudok, mint a Liu testvérek.

– Na igen: ha a magyar short trackről esik szó, az emberek többsége leginkább két embert említ, Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot.
– Én ugyanezt mondom, ha valaki nem tudja hová tenni a sportágunkat. Elég, ha kimondom Shaolin és Shaoang nevét, mindenki tudja, miről beszélek.

– Nem nehéz a két klasszis árnyékában élni, nem feszélyezi, hogy majdnem minden a fivérekről szól?
– Nem. Sikeresebbek, mint én, és van energiájuk arra is, hogy eleget tegyenek a különböző felkéréseknek, persze hogy kettejüket ismerik leginkább. Nekem ezzel nincs gondom, elfogadom, hogy így van.

– Mit tanul tőlük?
– Kitartóak. Mindig, mindenkor lehet tőlük tanulni. Akkor is, ha látom, hogyan mennek a jégen, ha látom, hogy a buszon ülve egy-egy futamot elemeznek, és akkor is, ha felteszek egy kérdést, és jó választ kapok tőlük, olyat, amit később be tudok építeni a korcsolyázásomba. A vegyes váltóban ráadásul közvetlenül a jégről követhetem őket, az megint egy más élmény – ott közelről élem át, hogy atyaég, hogy mennek…! Tetszik, ahogy versenyeznek, nem véletlenül tartoznak a világ három legjobb short trackese közé, és mindhárom távon.

– Ha már a távokat említi: jó ötszázon és ezerötszázon, vagyis sprinttávon és a leghosszabb számban is. Ezt hogy csinálja?
– Az előbbihez a gyorsaság kell, ezt ezért szeretem, utóbbit meg azért, mert van idő gondolkozni, lehet taktikázni, s hiába küld fel az edző négy-öt variációs lehetőséggel, lehet, hogy egy hatodik vagy éppen egy tizedik valósul meg a jégen – ezerötszázon sohasem tudhatod, mi lesz a vége. De szeretnék ezer méteren is fejlődni, erre tavaly nem volt túl sok lehetőségem, mert a világkupaversenyeken nemigen indultam ezen a távon.

– Már jó néhány hete jégen is edzenek, viszont a versenynaptár még mindig nem ismert. Hogyan motiválja magát úgy, hogy egyelőre nem tudja, mire készülnek?
– Én az olimpiára készülök. Lehet, hogy egyelőre nem ismert az idei versenynaptár, de a pekingi játékok időpontját tudjuk: 2022 februárja. Persze, lassíthatnánk is, de azzal csak elfecsérelnénk két-három hónapot, és előnyt adnánk a vetélytársaknak.