Síugrás: megállíthatatlan Kobajasi, háromból három győzelem

Az erős szél miatt dupláznak a versenyzők Bischofshofenben, mivel 2008 után újfent azt a megoldást választották a nemzetközi szövetség (FIS) szakemberei, hogy az időjárás miatt elhalasztott innsbrucki állomást, a negyedik sáncon pótolják, ahol így két nap alatt kétszer rendeznek versenyt – sajnos azonban továbbra is nézők nélkül.

A kvalifikáció előtt érkezett a hír, a címvédő, 2018-ban Grand Slamet nyerő lengyel Kamil Stoch visszalépett a viadaltól, és hazautazott egy csendes edzőtáborba, hogy újra formába lendüljön.

A szerdai sánc érdekessége – és egyben különbsége a modernebb versenyhelyszínekhez képest –, hogy bár a nagyobb hely miatt a telemark könnyebben kivitelezhető, az elugrás időzítése nehezebb, hiszen hosszú és lapos a sáncasztal. Az időjárás kegyesebbnek bizonyult, mint kedden, és a zsűri az első ugrókat a 17-es beülőből engedte el, de később a növekvő szél miatt egészen a tizenegyesig levitték a mezőnyt…

Mielőtt részletezném az élmezőnyben történteket, Philipp Aschenwald teljesítményét nem hagyhatom szó nélkül. Az osztrák versenyző mindössze a 29. a vk-ranglistán, azonban a délelőtti kvalifikáción remekül teljesítve a 11-es rajtszámot szerezte meg, majd az első sorozat után az ötödik helyen állt – végül tizenegyedikként zárt. Mindezt úgy, hogy egy ritka, de hosszú távon gyógyítható betegség következtében a bal szemére alig lát. Egy síugró életében ez finoman szólva is megnehezíti a felkészülést. Egyelőre speciális kontaktlencsében versenyzik, és ahogy ő fogalmazott, „újra HD-ben lát.”

Nem a szlovénok napja volt a szerdai. A vk-ranglistán egyedül a legjobb tízhez tartozó Anze Lanisek nem tudta legyőzni párját, és már az első körben búcsúzott. Két állomás után a Négysáncverseny összetett harmadik helyén álló Lovro Kos pedig szépet ugrott, egészen 136 méterig repült, ám bizonytalanul érkezett, előrebukott és elesett. Szerencsére leoldott jobb lábáról a léc, így nem sérült meg, de nagyon kevés pontot kapott és kiszállt a végső sikerért folyó küzdelemből. Nem úgy a versenyből – az első sorozat leghosszabb ugrása 137.5 méter volt, és mivel ennek 95 százalékát Kos is teljesítette, 31. versenyzőként a második sorozatban is ugorhatott. Azonban hiába repült 138.5 métert, a bukása miatt mindössze huszonötödik lett.

A németek sem lehetnek sokkal boldogabbak, hiszen 20 éve és Sven Hannawald Grand Slam-e óta várnak a sikerre, amire Karl Geiger révén reális esélyük volt. Azonban a múlt idő csak jövő időre változhat, mert a jelenben a negyedik helyről 42 pontos lemaradást nem lehet egy versenyen behozni.

Az első sorozat utolsó két ugrása után felcsillant a remény Marius Lindvik és az izgalmas negyedik versenyt váró sportágat kedvelők előtt: a norvég versenyző 5.7 ponttal többet szerzett, mint Kobajasi Rjoju. A második körben a japán ugrott korábban, és 137.5 méter után telemarkkal fogott talajt, amikor a legtöbb versenyzőnek az egyensúly megtartásával is gondja akadt. Lindvik nem ugrott rosszat, de kiemelkedően jót sem, jelenlegi formájában pedig csak igazán kivételes teljesítménnyel lehet legyőzni Kobajasit, aki így végül az első bischofshofeni napot is megnyerte.

A Négysáncverseny 1952 óta íródó történetében összesen három ember tudott Grand Slamet nyerni. Kobajasi egészen közel ahhoz, hogy olyat vigyen végbe, ami még senkinek sem sikerült: kétszer is mind a négy állomáson győzni. Belegondolni is ijesztő... Pedig a csütörtöki zárónapon könnyen valósággá válhat.

NÉGYSÁNCVERSENY, BISCHOFSHOFEN
1. Kobajasi Rjoju (japán) 291.3 pont (137 méter, 137.5), 2. Lindvik (norvég) 286.6 (137.5, 135.5), 3. Granerud (norvég) 282.4 (135.5, 135.5). A Négysáncverseny állása 3 állomás után: Kobajasi Rjoju 884.5, 2. Lindvik 866.6, 3. Granerud 845.8